Szakaszok

Szerző: WLC

A Tour de Hongrie egy, az egész országon átívelő verseny: Siófokról indul és Budapesten ér véget. Öt szakaszból (etapból) áll, összesen 7954 méteres szintemelkedéssel. A verseny öt napig tart, mindegyik napra jut egy szakasz. A teljes táv 794 km.

1. szakasz: Siófok – Kaposvár, május 12.

A verseny első szakaszán a Balaton partján haladnak a versenyzők, majd Balatonföldváron irányt váltva megcélozzák az etap legmagasabb pontját Igalon. A harmadik kategóriás emelkedő mellett három részhajrát is magába foglal a verseny első napja. Összesen 1280 méter szintemelkedést kell megtenniük az indulóknak 173 km alatt. Várhatóan körülbelül négy óra alatt jut majd el a mezőny Kaposvár belvárosába.

2. szakasz: Balatonfüred – Nagykanizsa, május 13.

A második szakasz 183 km hosszú, 1648 méternyi szintemelkedéssel. A mezőny Balatonfüredről indul, majd többek között Badacsonyon, Sümegen, Hévízen és Zalakaroson áthaladva érkezik meg Nagykanizsára, körülbelül négy és fél órával később. A két legnehezebb emelkedő Balatonszőlösön és Vigántpetenden várja őket, a sprinterek pedig három gyorsasági részen gyűjthetnek extra pontokat.

3. szakasz: Veszprém – Tata, május 14.

A harmadik napon 142 km-t kell letekerniük a versenyzőknek, 1585 méternyi szintemelkedéssel. A mezőny Tatáról indul, Pannonhalmán és Hárskúton a hegyi trikóért harcolók szerezhetnek pontokat, Oroszlányban és Zircen pedig a leggyorsabbaknak jár a jutalom. A szakasz Veszprémben ér véget.

4. szakasz: Balassagyarmat – Gyöngyös-Kékestető, május 15.

Ne felejtsük el, hogy a mezőny már negyedik napja teker, mire eljut a legnehezebb szakaszhoz: a 204 km-es etap a Kékestetőre vezet fel. Összesen 3221 méterrel kell megküzdeniük a versenyzőknek, ami még gombócból is sok. Ezen a napon dőlhet el a sárga trikó sorsa.

5. szakasz: Budapest, május 16.

Négynapos országjárás után érkezik meg a karaván a fővárosba, pontosabban a Hősök terére, ami annyira lenyűgöző, hogy a Városligettel és a Puskás Arénával együtt 12-szer is körbetekerik. A verseny 92 kilométeres utolsó etapja a sprintereknek kedvez: három gyorsasági részhajrán gyűjthetnek pontokat, illetve a szakaszgyőzelemért is ők csatázhatnak majd.

Ha szeretnél még többet meg tudni a szakaszokról, látogass el a Tour de Hongrie weboldalára!