A Tour de France versenyének története egy sportújság szerkesztőségének válságtanácskozásán kezdődött. A L’Auto nevezetű sportújság olvasóközönsége egyre kisebb lett, ezért az újságírók egy délután ötletelni kezdtek, hogy valami új iránnyal, eszközzel megmentsék a lapot.

Megosztás:

Népszerűsítés versennyel

A tanácskozáson utolsóként Géo Levefre, a legfiatalabb újságíró többnapos kerékpáros verseny megszervezését javasolta. A futamot rögtön el is nevezett Le Tour de France-nak. A főszerkesztő, Henri Desgrange a tervet túlságosan kockázatosnak tartotta, a pénzügyi igazgató viszont támogatta az ötletet, mert látott benne fantáziát, így végül közzétették a versenyfelhívást.

Az első kiírásban az szerepelt, hogy a verseny 5 szakaszból fog állni, Párizsból indul, majd érinti Lyon, Marseille, Bourdeaux és Nantes városát. A versenyzők végül Párizsban zárták a kört.

                                            tour de france Az első TDF térképe.

A jelentkezők száma

Az első Tour de France-ra hatvanan jelentkeztek, a teljes útvonal összesen 2428 kilométer hosszú volt. A győztes Maurice Garin lett, aki 25km/h átlagsebességgel teljesítette a távot.

tour de france

                                            Maurice Garin, a győztes.

Tour de France rekordok

Bár 100 év alatt a verseny és a kerékpárok is rengeteget fejlődtek, Garin máig tartja a Tour de France egyik rekordját. Maurice Garin nyerte a Tourt a valaha volt legnagyobb különbséggel a második helyezett előtt, aki 2 óra 47 perccel később érkezett be utána a célba.

Az eredmény

A verseny után Henri Desgrange lapja eladási rekordokat döntött, és a Tour de France is egyre híresebb lett. A franciák mellett egyre több külföldi biciklis érdeklődött a verseny iránt, így a Tour szépen lassan kinőtte magát. Az első években a hírnevet több botrány is csorbította. Az első években csalás miatt többször is kizárták az első helyezettet, de olyan is volt, hogy az első négy versenyzőt kellett kitiltani.

Nem csak a Tour, a rajongók is egyre többen lettek. Volt rá példa, hogy a szurkolók annyira elragadtatták magukat, hogy az ellenfeleket különböző trükkökkel próbálták hátráltatni. A versenyzőknek gyakran komoly atrocitásokra kellett felkészülniük. Hát így indult a világ legnagyobb bicikliversenye.

tour de france

Még több Tour de France: Mennyit változott azóta a versenyek nehézsége? 

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.