Tavaszköszöntő: alig egy hónap múlva megkezdi az idei versenyszezont Valter Attila!

Szerző: WLC

A Visma-Lease a Bike magyar klasszisa a téli edzőtábor után, márciusban alaposan belecsap a lecsóba.

Szokás szerint a téli alapozással, edzőtáborokkal teltek Valter Attila utóbbi hetei (és fognak még az elkövetkezők is), mi pedig várhattuk, mikor kapunk híreket legjobb férfiversenyzőnk hivatalos szezonrajtjáról. Azt már szerencsére eddig is tudtuk, hogy Valter Ati egyik kedvenc versenyén, a Strade Bianchén idén is ott lesz (március 8.), de szerdán saját maga tudatta, hogy Olaszország előtt Franciaországban is megméretteti magát. A 26 esztendős klasszis posztjában így fogalmazott: „Sikeresen túl az év első edzőtáborán! Mint minden évet, ezt is Costa Blancán kezdtem. Már január másodikán a Cyclolodgeban készülhettem, ahol az első Grinta Bike & Cafe tábor is szuperül lezajlott! Ezután közel két hét várt rám tökéletes körülmények között a Team Visma | Lease a Bike csapatával. Nagyon örülök, hogy ilyen jó egyensúlyt sikerült kialakítani a magyar és a nemzetközi edzőpartnerekkel, hiszen mindkettő fontos nekem. A tábort lezárva a Team United Shipping versenyzőivel a Benidormi CX világkupát is meg tudtuk nézni, ami szuper volt, ugyan az a hangulat fogott el mint régebben a montis világkupákon. Tegnap “hazaértem” a második otthonomba az Andorrai hegyek közé. November végén telepakoltam a ŠKODA-m és elindultam innen, először Hollandia, Spanyolország, Magyarország majd ismét Spanyolország volt a program (nem végig autóval). Ennyi idő után igazán jól esik egy kis “otthon” hangulat a kávéfőző melegében. Igyekszem a legjobban kihasználni ezt az időt és mentálisan töltődni kicsit az edzések mellett, mert február elején már a Teidén készülök. A vulkánról egyből Franciaországba repülök az év első versenyeire, a Faun-Ardéche és Drome klasszikusaira!”

fotó: Facebook/Valter Attila

A szokásos tenerifei tábor sem marad ki tehát idén sem, az említett két franciaországi egynapos pedig március 1-jén és 2-án esedékes, azaz Valter Attila stílusos tavaszköszöntéssel nyitja majd meg a 2025-ös versenyidényét. A két viadal a Nyugati-Alpok útjain zajlik majd, Valter mellett a Vismából ott lesz a belgák legújabb nagy ígérete, Cian Uijtdebroeks is, a riválisok közül pedig Enric Mas és Marc Hirschi is, színvonalas szezonrajt várható tehát a magyar versenyző szemszögéből. Ezzel egyúttal az is eldőlt, hogy közönségkedvenc bringásunk a szokottnál jóval később csap bele a versenyzésbe, hiszen 2018 óta tartó profi karrierje során idáig minden évben nyeregbe pattant legkésőbb februárban – tavaly ilyenkor például már javában rótta a kilométereket az Emírségek Körversenyén, az UAE Touron, ahol egy nagyszerű összetett ötödik hellyel ágyazott meg későbbi remek idényének.

fotó: Facebook/Valter Attila

Egy másik fontos magyar érdekeltségű országútis hír is napvilágot látott a héten: a Tour de Hongrie szervezői bejelentették, hogy egy újabb nagy nevű World Tour-istálló, a Bahrain Victorious is visszatér hazánkba, és ott lesz a 100. Magyar Körversenyen. A bahreini bejegyzésű nagycsapat korábban is letette már a névjegyét nálunk: Phil Bauhaus 2021-ben a gyorsasági pontverseny győztesének járó zöld trikót vihette haza, Antonio Tiberi pedig egy évvel később – akkor még Trek-versenyzőként – emlékezetes versenyzéssel nyomta le a Kékestetőn az összetettet végül megnyerő Eddie Dunbart. Noha az istálló idénre komoly átalakításba fogott, még mindig olyan nevek alkotják a keretet, mint Tiberi, Santiago Buitrago, Lenny Martinez, Damiano Caruso, Pello Bilbao vagy éppen Jack Haig; remélhetőleg közülük többeket is láthatunk majd élőben is. A bahreiniekkel együtt már négyre nőtt a május 14-én rajtoló jubileiumi viadalon résztvevő World Tour-nagycsapatok listája (Bora, Jayco, Astana), és az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyon messze még a bejelentések vége.

A Bahrain egyik legjobbja, Antonio Tiberi anno még trekesként ünnepelhetett a TdH királyetapján (MTI/Komka Péter)

Borítókép: Facebook/Valter Attila