Kezdjük is a legnagyobb bombahírrel, ami a hét elején robbant: jelesül, hogy az UAE Emirates csapata is itt lesz az idei Tour de Hongrie-n, méghozzá első alkalommal! Az országúti kerékpársport egyik legsikeresebb istállóját aligha kell bemutatni bárkinek is, hiszen egy bizonyos Tadej Pogacar éppen eleget az elmúlt években azért, hogy mindenki megismerje a csapatot. A szlovén szupersztár sok egyéb mellett kétszer is megnyerte a világ legnagyobb versenyét, a Tour de France-t, hogy csak a legfontosabbat említsük; ennek tiszteletére még a csapat nevét is adó főszponzor, az Egyesült Arab Emírségek egyik ikonikus látványosságát, a világ legmagasabb épületének számító dubaji Burzs Kalifa felhőkarcolóját is „Pogacarba öltöztették” anno a dúsgazdag arabok.
Külön érdekesség, és akik rendszeresen követik a kerékpársportot, azoknak talán nem is újdonság, hogy Pogacar korábban már egyszer részt vett a Magyar Körversenyen, 2017-ben még „zöldfülű” 18 évesként a ROG-Ljubljana színeiben, karrierje egyik első profi viadalán. Akkor egy neki nem annyira fekvő, szinte teljesen sík profilú versenyen (az egyedüli emelkedős etapon második lett) végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel Daniel Jaramillo és Peák Barnabás mögött – a magyar bringás körökben azóta is megy a tréfás zrika, hogy Peák Barna egyszer már legyőzte a nagy Pogacart.
Az ugyanakkor szinte biztosnak tűnik, hogy a Tour de Hongrie-ra először ellátogató Emirates idén nem hozza magával legnagyobb nevét. Ám csüggedésre semmi ok, hiszen az Emirates részvétele egyrészt önmagában véve is szenzációs fegyvertény, másrészt így sem maradunk sztárversenyzőjük nélkül, hiszen az előzetes rajtlistájukat máris átküldték, és az alapján a sprinterekre építő keretük húzóembereként itt lesz az a Matteo Trentin, aki mindhárom nagy körversenyen, tehát a Touron, a Girón és a Vueltán is nyert már szakaszt, emellett Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes mezőnyversenyben. Egy biztos: egy ilyen bejelentés után csak még jobban várjuk a május 10-én elrajtoló magyar kört!
A hét végén pedig újabb, nagyon emlékezetes fejezettel bővült a magyar kerékpársport története. Valószínűleg mindenki nagyon várta már, hogy a jól sikerült Kanári-szigeteki edzőtáborozás után Valter Attila élesben is bemutatkozzon végre a világ jelenlegi talán legjobb csapatában, a Jumbo-Vismában – ráadásul mostani szobatársával, a Tour-címvédő Jonas Vingegaard oldalán! Nos, ez a várva várt debütálás csütörtökön megvolt, és nem is sikerülhetett volna emlékezetesebbre… A spanyolországi Galíciában ugyanis elképesztő időjárás uralkodott: a Gran Camino nyitó etapjának a mezőny verőfényes napsütésben vághatott neki, ám később nekikezdett esni előbb még csak az eső, a végefelé viszont már egy akkora hóviharba futott bele a mezőny, hogy 16 km-rel a cél előtt törölni kellett a szakaszt. A teljesen átfagyott versenyzők beszállhattak a csapatkocsiba, ahol megmelegedhettek kicsit, és fejben talán már készültek a négynapos viadal folytatáséra – illetve velünk együtt reménykedtek, hogy az már jóval kevésbé lesz majd kaotikus…
Borítókép: Jumbo-Visma/Cor Vos