Az elmúlt napokban két bringasztár, Primoz Roglič és Bob Jungels is mesélt a Cyclingnews-nak a mindennapi nehézségeikről a pandémia alatt. A szlovén sztár idei éve igazi hullámvasút volt: napjaink egyik legjobbjaként a Tour de France-győzelmet továbbra is hiába üldözi, miután a versenyt idén egy bukás miatt fel kellett adnia, de később aztán az olimpiai időfutamgyőzelemmel és egymás után a harmadik Vuelta-sikerével vigasztalódhatott.
„Nem vagyok a kerékpározás Terminátora, ezt szögezzük le. Az életben adódó nehézségekre szeretek inkább kihívásokként tekinteni, mintsem problémákként – és szerintem a versenyzés és az élet is jól működik, ha e szerint a felfogás élsz. Ami mostanában történik a világban, mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy meg kell próbálnunk élvezni az életet. Ha például nem élvezem a versenyzést, vagy az edzéseket és az ezekkel járó fájdalmat és szenvedést, inkább valami mást csinálok, ami elégedettséggel tölt el, mert ez a boldogság forrása. Én a tettek embere vagyok, nem a szavaké: szerintem az emberek szeretik, ha azt látják, hogy nem adod fel, hanem harcolsz és kitartasz. Én legalábbis próbálok ilyesféle üzenetet közvetíteni, és úgy látom, az emberek értékelik ezt.”
![](https://d2p6e6u75xmxt8.cloudfront.net/12/2021/11/roglic-miguel-riopa-afp-1024x576.jpg)
Roglič ehhez kapcsolódóan hozzátette, ezzel a fajta gondolkodásmóddal sikerült elengednie a Tour-sikerrel kapcsolatos görcsöket is: mint mondta, nyilván nagyon szeretné egyszer megnyerni a sárga trikót, de akkor sem dől össze a világ, ha ez esetleg sosem jön össze neki.
A másik tanulságos történetet Jungels osztotta meg a nyilvánossággal. A luxemburgi klasszis nagyon nehéz időszakon van túl, amelyet saját bevallása szerint a környezete is alaposan megsínylett, akiken levezette a bajokból származó feszültséget. Jungels bevallotta, az elmúlt két-két és fél éve a kerékpáron és azon kívül is rettenetesre sikeredett, mentálisan borzasztóan megterhelő hónapok állnak mögötte. Furcsa paradoxon, hogy éppen egy alapvetően ijesztő diagnózis indította el a jó irányba: júniusban, Belgiumban egy ritka betegséget, artériás endofibrózist állapítottak meg mindkét lábában, amely gátolja a véráramlást. Jungels elmondta, a diagnózis hallatán egyszerre lett lesújtott és megkönnyebbült, hiszen bár kemény volt ezt hallani, magyarázatot adott a szenvedéseire.
![](https://d2p6e6u75xmxt8.cloudfront.net/12/2021/11/jungels-audrey-duval-1024x683.jpg)
„Nagyon megszenvedtem ezt a két évet, és ezen persze az egész Covid-helyzet sem segített. Nem voltam ugyanaz a versenyző, aki korábban, tudat alatt éreztem, hogy valami nincs rendben. Alvásproblémáim voltak, nem élveztem a kerékpározást – a dolgomat elvégeztem, ahogy mindig, de egyszerűen nem tett boldoggá. Most azonban örülök, hogy itt ülhetek és elmondhatom ezeket, mert utáltam, hogy az elmúlt két évben a versenyek előtt mindig arról kellett beszélnem, hogy ezen meg ezen a viadalon szeretnék jól teljesíteni, holott legbelül pontosan tudtam, hogy nem fogok. De most már újra látom az esélyt, hogy ismét nagy versenyeket nyerjek!”
Borítókép: Reuters