Mit tehetnénk a Tour vakmerő nézőivel?

Szerző: Siegfried Mortkowitz

Sosem felejtjük el az idei esős Giro d’Italia-n történt súlyos baleseteket és Gino Mäder halálát a Tour de Suisse-n. Az országúti kerékpározás veszélyes sport. A modern edzések és a folyamatosan fejlesztett technológiák lehetővé teszik a versenyzők számára, hogy szó szerint életveszélyes sebességgel száguldozzanak a mindössze 25 mm széles abroncsokkal. Eleve veszélyes ez – őrültség a versenyzőket más, felesleges kockázatoknak kitenni, mint amilyeneket a vakmerő, tiszteletlen és ittas nézők jelentenek. Túl sok példát láttunk már arra, mit okozhatnak, ha nem figyelnek.

Kezdjük azzal a nézővel, aki a 15. szakaszon előrehajolt, hogy készítsen egy szelfit, és beleakadt a Jumbo-Visma versenyzőjének, Sepp Kuss kormányába. Kuss, a csapattársa, Nathan van Hooydonck, Egan Bernal és Biniam Girmay mellett egy tucat kerekes bukott emiatt. Szerencsére senki sem sérült meg súlyosan – ezúttal. Ez az eset a 2021-es Tour egy másik incidensére emlékeztet minket, amikor egy nő egy óriásplakáttal lépett az útra,amivel német nagyszüleinek akart üzenni, és letarolta Tony Martint, aki épp elhaladt mellette. A balesetet követően két versenyző kénytelen volt feladni a versenyt, köztük Marc Soler, aki mindkét karját eltörte. A nő feladta megát, és szimbolikus, 1 eurós büntetést kapott.

Ami még aggasztóbb, az az amikor a nézők a Tour ikonikus hegyi szakaszain vannak útban, ahogy az a hatalmas Col de la Loze-n történt. Hozzászoktunk, sőt, még szórakoztatónak is találjuk, amikor a nézők a zászlóikkal keresztezik az utat, futnak a kerékpárosokkal, vagy lobogó karjaikkal vagy tábláikkal integetnek, és néha még meg is érintik a versenyzőket. Úgy gondolom, hogy Tadej Pogačar, aki nyilvánvalóan ki volt már merülve, nem értékelte túlságosan a tolakodást, függetlenül a szurkolók jó szándékaitól. Ugyanezen a lejtőn a spanyol Pello Bilbao (Bahrain Victorious) erőszakkal távolított el egy nézőt, aki mellette futott. Az út másik részén egy elakadt France Télévisions motor és a nézők által beszorított autó megállította a Tour-győztest, Jonas Vingegaard-ot (Jumbo-Visma), akinek így le kellett szállnia a biciklijéről.

Tour de France race
Hiába jó szándékúak, a szurkolók viselkedése néha akadályozzák a versenyzőket. © Profimedia

A France Télévisions kommentátora, a motoron ülő francia, egykori Tour-szakaszgyőztes, Thomas Voeckler, és az autó vezetője is felfüggesztést és pénzbírságot kapott. Ez már a második alkalom volt ezen a Tour-on, hogy egy motoros a verseny zavarása miatt lett felfüggesztve. A 14. szakaszon egy fotós motorja szintén a nézők miatt állta el Pogačar útját, éppen amikor támadni akart Vingegaard-dal szemben a Col de Joux Plane-en, ami miatt meg kellett állnia, és végül bónusz másodperceket kellett átengednie a dán versenyzőnek a hegycsúcson.

A motorosokat igazságosan kell büntetni, ha figyelmetlenségükkel vagy vakmerőségükkel veszélyeztetik vagy zavarják a versenyzőket. De mi a helyzet a nézőkkel? Nem kellene felelősségre vonni azokat, akik baleseteket és sérüléseket okoznak? Eltántorítani őket attól, hogy megérintsék a versenyzőket, és a zászlójukkal integessenek a mezőny közepén?

Úgy tűnik, a “szelfi-balesetet” okozó nézőt azonosította a francia rendőrség. A Jumbo-Visma csapatfőnöke, Richard Plugge, a holland NOS-nak elmondta, hogy a csapat feljelentést szándékozik tenni. “Úgy gondolom, hogy tartozunk ezzel azoknak a versenyzőknek, akik a földre kerültek – nemcsak a mieinknek, hanem más csapatok versenyzőinek is” – mondta. “Valóban szép dolog, hogy a közönség ott áll az út szélén, és szurkol nekünk. Nagyon örülünk ennek, de arra kérjük őket, tartsák meg a távolságot. Nagyon fontos, hogy ezt megerősítsük bennük.”

A Jumbo-Visma sportigazgatója, Arthur van Dongen hozzátette, hogy a csapat “hatalmas anyagi kárt” szenvedett a balesetben. “Természetesen megpróbáljuk majd behajtani ezeknek a költségeit. A fiúk eléggé meggyötörtek. Sok a zúzódás és a horzsolás.”

Értem, hogy a verseny szervezői vonakodnak attól, hogy elrettentsék a nézőket az önfeledt szurkolástól. Az ilyen tömegjelenetek valóban színt és izgalmat adnak a tévéközvetítésekhez és magának a versenynek is. És persze, korábban is történtek már ilyesmi események a Tour-on. Emlékezzünk csak vissza a 2016-os versenyre, amikor a sárga trikós Chris Froome, a Mont Ventoux-n futva keresett egy másik biciklit, miután ő és két másik versenyző ütközött egy motorkerékpárral, aminek az útját főleg részeg nézők állták el. Oké, ez elég vicces volt. De most egy időzített bombán ülünk. A versenyzők gyorsabbak, a nézők az út mentén nagyobb tömeget alkotnak, és valószínűleg vakmerőbben, tiszteletlenül viselkednek és talán még részegebbek is. Miért várunk arra, hogy valaki komolyan megsérüljön?

Talán itt az ideje, hogy az UCI és/vagy a Tour de France szervezői kialakítsanak néhány szabályt a nézők számára, kezdve azzal, hogy “Tiszteld a versenyzőket és a versenyt!” És el kell gondolkodni azon is, hogyan büntessék azokat, akik a sportolókat veszélyeztetik. Te mit gondolsz?