Milyen érzés megmászni a Mont Ventoux-t?

Szerző: Andrea Champredonde

Bicikliztél már valaha olyan legendás hegyi szakaszon, mint amiken a profik száguldoznak végig a nagy Grand Tour-okon? Ők sokszor olyan könnyedén repülnek végig ezeken a pályákon, mintha szárnyaik lennének. Emiatt úgy tűnik, hogy egy nagy hegy megmászása nem is akkora kihívás, de a látszat bizony csalóka lehet.

Régen volt már, hogy próbára tettem magam a Mont Ventoux kihívást jelentő lejtőin. De a szerencse úgy hozta, hogy ismét a hegy lábánál találtam magam. Így hát fogtam a biciklim és elhatároztam, hogy újra megküzdök vele. Olvasd el ezt a cikket és tudd meg, milyen érzés megmászni a Mont Ventoux-t!

Minősítés és időjárás

A Ventoux, más néven Provence óriása a “HC” jelzésű hegyek közé tartozik. A “HC” franciául “Hors Catégorie”, azaz “besoroláson kívüli”. A “HC” emelkedők nem felelnek meg a UCI tipikus osztályozási folyamatának, mivel túl hosszúak és meredekek.

A Ventoux tetején kemény és hideg szelek fújhatnak. Ebből ered a hegy neve is, ugyanis a francia “vent” szó szelet jelent. Ne próbálkozz a mászással, ha nem látszik a hegy tetején lévő építmény, vagy ha már alul is szeles az idő!

A csúcs 1910 m magas. Odafent mindig hideg az idő, még akkor is, ha lent kellemes vagy meleg a hőmérséklet. Az ereszkedéshez mindenképp viselj kabátot, mellényt és esetleg karmelegítőt, ugyanis a hosszú mászás után izzadni fogsz, így a hidegben könnyen megfázhatsz.

Válassz oldalt!

A Ventoux-csúcsára háromféleképpen lehet feljutni kerékpárral – a kiindulópontok Bédoin, Malaucène vagy Sault városok. A Malaucène-i egy teljesen különálló útvonal, a Bédoini és Sault-i oldal viszont a Chalet Reynard-nál egyesül. A három útvonal közül a Sault-i a legkönnyebb. Bár 4 km-rel hosszabb, mint a többi, de a meredekséget tekintve sokkal lazább (390 függőleges méterrel kevesebbet kell megtenni).

A Sault-i útvonal tehát kevésbé nagy kihívás, de ha eléred a Chalet Reynard-t, onnantól ugyanúgy meg kell küzdened az átlagosan 8%-os meredekséggel, ha fel akarsz jutni a csúcsra. A Bédoini bár nem a legkönnyebb útvonal, mégis ez a leggyakrabban használt. Ha azonban igazi kihívásra vágysz, csatlakozz a “Club de Cinglés”-hez vagy a Crazy Clubhoz és teljesítsd mindhárom útvonalat egy nap alatt.

Mt Ventoux
Egy életre szóló élmény lehet, ha Dél-Franciaországba utazol, és olyan mitikus hegyeket mászol meg, mint a Tourmalet, a Galibier vagy a Mont Ventoux. © Profimedia

Indulás Bédoinból

Ha Bédoinból (309 m) indulok, általában a “Parking la Vigneronne” parkolóban hagyom az autómat. Ez teljesen ingyenes, és még egy nyilvános WC is ki van helyezve, amit szükség esetén használhatsz. Miután pedig visszatértél rengeteg étterem és kávézó meleg fogadtatását élvezheted, ahol megünnepelheted a teljesítményedet. Innen 4 km-re a Route du Mont Ventoux (hivatalosan a D974-es) útvonalon található a Sainte Colombe (538 m) nevezetű apró község, ahol szintén van egy parkoló, de én inkább Bédoinból szeretek indulni a további bemelegítés és a nyilvános létesítmények miatt.

Elég, ha magaddal viszel egy nagy vizespalackot (kivéve, ha nagyon meleg van), ugyanis 6 km-rel a cél előtt, a Chalet Reynard-nál van egy szökőkút, ahol újratöltheted az üveged. Ha mégis két vizespalack van nálad, az ereszkedés során használhatod a második palack tartóját a meleg ruháid szállítására. A víz mellett pedig ne feledkezz meg a naptejről sem.

Amint elhagyod a parkolót, térj rá a jobb oldalon lévő útra (Avenue Barral des Baux), ami Bédoin városán keresztül egyenesen felfelé vezet. Az első körforgalomnál fordulj jobbra a Route du Mont Ventoux-ra, és kövesd az utat 22 km-en keresztül a csúcsig.

Az útvonal lágyan emelkedik, miközben a gondosan ápolt szőlőültetvényekkel szegélyezett Ventoux már látszik a távolban. Ezek a vöröslő szőlőtőkék a “Côtes du Ventoux”, azaz a “Ventoux lejtői” elnevezést kapták. Ízletes vörösbor készül belőlük, amit útközben akár ki is próbálhatsz. Ahogy közeledsz, a csúcs havasnak tűnhet, ám az nem hó – legalábbis az év nagy részében nem az – de erről majd később.

Az erdő

Kövesd a jelzéseket, melyek a “Sainte Estève” település (538 m) után balra irányítanak. Ekkor következik a túra erdős szakasza, ahol az út durván felfelé kanyarodik. A következő kb. 9 km-en átlagosan 9,5%-os meredekséggel kell majd haladnod (a maximális meredekség 11%), amíg el nem éred a Chalet Reynard-ot.

Az erdő lombkoronái értékes védelmet nyújtanak a nyári hónapokban, élvezd ki az árnyékot, amíg lehet, főleg, ha magas a hőmérséklet. Amint elhagyod az erdőt, teljesen ki leszel téve a természeti elemeknek. Ráadásul a bosszantó legyekkel is számolnod kell, amiket az izzadságodban lévő fehérje és só vonz.

Az út szélén kilométerenként jelzőtáblákat láthatsz. Ezek mutatják az aktuális meredekség százalékos értékét és a csúcsig még hátralévő távolságot. Ha útközben energiagéleket- vagy szeleteket fogyasztasz, a csomagolásokat dobd ki a hegy három hatalmas szemetes-állomásának valamelyikébe, amelyeket felfelé haladás közben találhatsz meg az útvonal jobb oldalán. Ezeket szinte lehetetlen eltéveszteni, úgyhogy nincs kifogás a használatukra.

A holdbéli táj

Ahogy felfelé haladsz, az erdő egyre ritkul, a Chalet Reynard-tól (1418 m) kb. 1 km-re pedig végleg meg is szűnik. Ekkor még nagyjából 7 km van hátra, de a csúcs már ismét látható. A maradék útvonal első 4 km-e csupán 6%-os, így a lábaidnak lehetőségük van kicsit regenerálódni a végső hajtás előtt.

Ezután már nem vagy messze a holdbéli tájtól, ami valójában egy, a hegy lábától hónak tűnő, zord, növényzet nélküli terület. A rendszeres, erős szél ugyanis nem engedi, hogy a gyökerek itt megkapaszkodjanak. A helyiek emiatt a Ventoux-t “Mont Chauve”-nak azaz Kopasz-hegynek nevezik.

Innen a csúcs már nagyon közel van, de az utolsó 3 km kegyetlen. Ezerrel pedálozol, de nem érzed, hogy közelebb kerülnél. 1,5 km-rel a cél előtt állj meg egy kicsit és tisztelegj Tom Simpson előtt (jobbkéz felől lesz egy neki szánt emlékmű). A kerékpárosok sokszor vizes palackokat és különféle tárgyakat hagynak itt. Nem sokkal az emlékmű után kezdődik az utolsó kilométer, ami egy brutális 10%-os emelkedő, aztán még egy utolsó szűk jobbos hajtűkanyar, és meg is érkezel a csúcsra (1 910 m).

Bravó! Sikeresen megmásztál 1564 m-t alig 22 km alatt.

A csúcson

Itt már nincs más dolgod, mint élvezni a 360°-os kilátást. Ha az idő tiszta, a távolban még akár a Mont Blanc is látható. Sőt, ha egy üdítőre, kávéra vagy csokira vágysz, a hegytetőn lévő kis élelmiszerboltban feltankolhatsz, bár ez csak a nyári hónapokban van nyitva. Őszintén, én nem szoktam élni ezzel a lehetőséggel, mert már az árak láttán könnybe lábad a szemem, így inkább várok a visszaérkezésig.

A szezonban, illetve amikor kellemes az idő, egy szabadtéri standon még szárított kolbászt és édességet is szoktak árulni, ami általában elég népszerű. A kerékpárosok mellett motorosokkal és turistákkal is találkozni idefent, akik csupán a kilátásért jöttek, így a könnyebb utat választották. De legalább mindig gratulálnak a bringásoknak, hogy saját erőből jutottak fel. Ha pedig a barátaidnak is szeretnéd elküldeni a bizonyítékot, a csúcsot jelképező tábla alatt készíthetsz pár képet.

Az ereszkedés, a sebességváltás és a végső gondolatok

Miután eleget gyönyörködtél a kilátásban, készülj fel az ereszkedésre. Lehet, hogy már korábban felvetted a meleg ruháidat, de ha még nem, akkor itt az idő. Szükséged lesz rájuk, hogy megvédjenek a széltől, miközben kiizzadva ereszkedsz lefelé. Mivel gyorsan fogsz haladni, az úton és a kanyarokban is figyelj a birkanyájakra.

Ha arra vágysz, őrült sebességeket érhetsz el a lejtőn, de légy óvatos. Az évszaktól függően az útvonal tele lehet túrázókkal, más bringásokkal és motorosokkal. Bár nincs sok szűk kanyar, az út sehol sincs lezárva, így mindenki mással is osztoznod kell rajta.

A választott sebességfokozat a kondidtól és a kerékpáros képességeidtől függ. Én legalább 34/30-as sebességfokozatot ajánlok. A 32-es lenne az optimális (bár egyeseknek a 34-es). Azt, hogy mekkora sebességet tudsz elérni, a hátsó váltókar hossza határozza meg. Ha ehhez nem értesz annyira, egy helyi szakember biztosan tud segíteni.

Ezúttal az emelkedő teljesítése alig több mint két órát vett igénybe. Ez az egyik legjobb eredményem. Már nyolcszor küzdöttem meg a Ventoux-al, de ez volt a kedvencem. Az október közepi időjárás fantasztikus volt, az évszak miatt pedig kevesebb motoros és más jármű volt az úton. Úgy éreztem, mintha az egész hegy csak az enyém lenne.

Valójában nem is számít, mennyi időt vesz igénybe a túra. Az, hogy kint lehetek, élvezhetem a kilátást, az utazást és a kihívást, amit Franciaország egyik legnehezebb emelkedője jelent, elég jutalom. Egyszerűen elmerülsz az élményben, és kötődni kezdesz a hegyhez. Biztos vagyok benne, hogy te is előbb fogsz visszatérni ide, mint hinnéd.