Kasia Niewidoma az elektromos autókról, és arról, hogyan segíthetik egy profi kerékpáros életét

Szerző: We Love Cycling

Kasia Niewiadoma ritkán nincs úton. A lenyűgöző karrierutat bejáró lengyel kerékpáros 19 évesen debütált, jelenleg pedig az UCi Women’s WorldTeam Canyon/SRAM Racing színeiben teker. Korábbi lengyel nemzeti bajnok, és állt már a 23 éven aluliak országúti Európa-bajnokságán a dobogón, ahogy a La Fléche Wallonne Féminine-en, a Giro Rosán és még máshol is. Egy ilyen szép siker-sorozathoz egész évben zsúfolt edzés-és versenytervet kell tartania, valamint a lehető leghatékonyabban eljutni helyekre. Neki, és a teljes felszerelésének is. Egy edzőtáborban értük utol, ahol elmondta, miben segít neki egy elektromos autó az aktív és sportos életmódjának fenntartásában.

Sokak számára nagy lépés lehet egy hagyományos autóról való átállás. Kasia miért döntött az elektromos járművek mellett? “A hegyekbe vezető sok-sok út alatt elgondolkodtam rajta, mekkora lehet a karbonlábnyomom, és a természet arra inspirált, hogy javítsak az életmódom környezetre való hatásán. Egy elektromos autó nagyszerű első lépésnek tűnt, és némi kutatás után megtaláltam a Škoda Enyaq iV modellt. Tudtam, hogy ez lesz az igazi. Egy elektromos autó karbantartása egyébként sokkal könnyebb, mint azt gondolnánk.”

Bonyolultnak tűnhet átállni egy elektromos autóra, ha már hozzászoktunk egy klasszikus modellhez és annak az igényeihez, üzemanyag-ellátásához. Ha a számokat nézzük, a 2021-es átlag alapján az Európai Unióban 100 kilométerenként 5 nyilvános gyorstöltőt találsz. Mivel az elektromos járművek eladása és kereslete azóta is folyamatosan növekszik, 2035-re várhatóan az EU-ban eladott autók 100%-át teszik majd ki. A tervezett cél közel 3 millió töltőállomás Európa-szerte. De ez még a jövő zenéje – beszéljünk arról, hogy milyen változtatásokra van szükség most, különösen, ha aktív életmód mellett elektromos modellre váltasz!

“Eleinte határozottan azt éreztem, hogy változtatnom kell a hozzáállásomon, és egyszerűen csak átülni az autóba, és elindulni egy kalandra vele, anélkül, hogy azon izgulnék, mikor merülök le” – mesélte Kasia. “Sok időt töltöttem tájékozódással, elolvastam mindent az autóval kapcsolatban, és a videókat is megnéztem, hogy igazán képben legyek. Egy kis saját kutatást is csináltam a házam és az edzőtábor körüli töltőpontokról.”

Kasia Niewiadoma
A Škoda Enyaq iV hatalmas és tágas, minden belefér.

“Tapasztalatlan voltam és túlságosan izgultam, hajlamos vagyok túlgondolni dolgokat, de az az igazság, hogy ez az autó túl okos ahhoz, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljek vele. Egy kis szervezettséggel és struktúrával, amit az edzés napjaim köré építettem fel, rendkívül gyorsan meg lehet találni a közeli töltőállomásokat, és egy 30 perces szünetet tartani egy hosszú úton, igazából csodálatos érzés a testnek és a léleknek” – tette hozzá Kasia.

“Először a hibáim során tanultam. Egy kevés türelemmel eljátszhatsz a töltőkkel, kiderítheted, melyik működik legjobban. Van néhány a házam környékén, ahova mindig elmegyek utazás előtt, függetlenül az út hosszától. Egyes országokban, például Belgiumban és Franciaországban nagyon gyors és könnyen elérhető töltők vannak, amik pillanatok alatt feltöltik az autót, máshol még több tervezésre van szükség, de mindenhol vannak lehetőségek.”

Amint már említettük, Kasia nagyon elfoglalt, napirendjében pedig nagyon sok az aktív program. Megkérdeztük tőle, hogyan változott az utazáshoz való hozzáállása az új járművel (főleg, amikor a bringáját is magával kell vinnie). “Az Enyaq iV nagyon tágas, ami nagy változást jelent számomra! Soha nem utazom kevés csomaggal, egy vagy két bicikli általában jön velem, ahogy pótkerék, ruha és extra felszerelések is. Soha nem voltam még annyira elégedett egy autóval, mint a Škodával. Mindent be tudok pakolni, amire szükségem van, és ha a párom úgy dönt, hogy velem jön, neki és az extra nagy kerékpárjainak is van hely – ráadásul kényelmesen elférünk. Nagyon hatékony ez így, nem jelent problémát messzire utazni. A hegyekben pedig külön móddal tudsz még több kilométert megtenni. Ez az autó bizony többfunkciós!” – válaszolta Kasia. Az Enyaq iV csomagtartója 585 literes, a csomagtér padlója alatt pedig van hely a töltőkábeleknek, illetve rengeteg okos tároló és zseb teszi még funkcionálisabbá.

Kasia Niewiadoma

A leghosszabb hatótáv, amit a csúcskategóriás Enyaq iV a hivatalos adatok alapján elérhet, 536 km, és még a belépő szintű akkumulátor hatótávja is tekintélyes, 412 km. Nem valószínű, hogy a mindennapi használat során meg tudsz ennyit tenni vele, hiszen a hatótáv nagyban függ a vezetési stílustól, a sebességtől és a hőmérséklettől. “Először meglepődtem, hogy milyen nagy a hatótávolsága ennek az autónak – ez első elektromos autóm, és soha nem gondoltam volna, hogy akár 400 km-t is meg tud tenni egy töltéssel. Általában nem vezetek 3 óránál többet egyhuzamban, így számomra tökéletes ez így. Ha szünetet akarok tartani, feltöltöm az autót, kicsit kinyújtóztatom a tagjaimat, nassolok és megyek tovább. Személy szerint a töltési szünetek teszik egészségessé és kényelmessé az utazások napjait.”

Az Enyaq iV öt csillagot kapott az Euro NCAP biztonsági teszten. Alapfelszereltségként számos biztonsági technológiával rendelkezik, beleértve az automatikus vészfékezést. “Amikor először vezettem az autót, nem tudtam betelni vele, hogy gyakorlatilag “önmagát vezeti”. Még mindig meglep, mennyire intelligens, mindig biztonságban tart az utakon. Ki kell vele építeni egy olyan kapcsolatot, amiben ismerjük egymás készségeit” – magyarázta Kasia. “Soha nem szerettem tolatni vagy kis helyekre parkolni, de a kameráknak köszönhetően sokkal magabiztosabb vagyok és sokat fejlődtem. Az autópályán a sebességszabályozás nagy biztonságérzetet ad, és ez is elképesztő, hogy éjszaka hogyan változnak a lámpák, hihetetlenül jól lehet velük látni, miközben nem vakítják el a szembejövőket.”

A Škoda emellett rengeteg intelligens funkcióval látta el az Enyaq iV modellt, mint például egy mobilappal, amivel figyelheted a töltés menetét távolról is, vagy a fejtámlák pontos beállításának lehetőségével. Az Enyaq iV 13 hüvelykes infotainment érintőképernyővel és számos Connectivity funkcióval rendelkezik. A képernyő jól átlátható, az ikonok pedig nagyon, így könnyen megtalálhatod, amit keresel. Emellett DAB-rádióval és beépített navigációs rendszerrel rendelkezik. “Általában felteszek egy térképet a képernyőre, és csatlakoztatom a telefonomat is, hogy biztonságosan és kellemesebben utazhassak, zenével vagy hosszas beszélgetéseket folytatva a barátaimmal.”

Neked van már tapasztalatod elektromos autóval? Oszd meg velünk!