Az Intermarché-Wanty-Gobert bőven várakozáson felüli idei Vuelta-szereplése nyomán igyekeztünk összegyűjteni néhány érdekesebb arcot a közelmúltból, akiknek sikereivel nem sokan számoltak akkoriban előzetesen. Emlékeztek például valamennyiük közül a legextravagánsabbra, a franciák szókimondó szökevényspecialista fenegyerekére, Jacky „Dudu” Durandra?

Az idei Vuelta legnagyobb meglepetését egyértelműen az Intermarché-Wanty-Gobert szolgáltatja eddig, amely az első, majd a második héten is el tudta venni a piros trikót a fő favorit Primoz Roglictól, ráadásul mindkét alkalommal más és más versenyzője – erre aligha fogadott volna bárki is a verseny rajtja előtt.

A csapat eleve érdekes „hibrid”, hiszen az istálló maga belga bejegyzésű, de francia főszponzorral bír az ottani egyik nagy szupermarketlánc, az Intermarché jóvoltából (a Wanty és a Gobert Matériaux viszont belga cégek), és ez a belga-francia koprodukció egyelőre sikeresnek tűnik.

Az együttes ugyanis csak az idei évben lépett szintet, és szerepel a legnagyobbak között a World Tour-mezőnyben, de már van öt profi győzelme, a Vueltán pedig tényleg ők jelentik az egyik legüdébb színfoltot. Alaposan felkavarták az állóvizet: az első héten észt veteránjuk, Rein Taaramäe, a másodikon a norvég Christian Eiking orozta el a piros trikót a címvédő Roglictól, így a legtöbb sztárcsapatot megszégyenítő teljesítményt nyújtanak.

Christian Eiking feszít a piros trikóban (fotó: AFP/Jorge Guerreiro)

Ennek apropóján összeszedtünk néhány hasonlóan emlékezetes bravúrt a nem túl távoli múltból, olyanoktól, akikkel a nagy versenyek előtt nem, vagy nem igazán számoltak (az angoloknak van erre egy jó idevágó kifejezésük: ők az ún. „underdogok”) – a teljesség igénye nélkül.

A legfrissebb élményeket a néhai Sunwebnek köszönhetjük, amely ma már Team DSM néven fut (és ha már itt tartunk, ugyancsak hozott két remek szakaszgyőzelmet egy másik meglepetésember, az ausztrál Michael Storer révén). A holland istállót még anno Shimano-Memory Corp néven alapították a kétezres években, hogy aztán változatos vergődések, mindenféle szponzor és pénzügyi problémák után 2013-ban fellépjen a World Tourba, ott aztán a Giant, majd az Alpecin beszállásával német bejegyzésűre váltott. 2016-ban egy spanyolországi edzésük majdnem tragédiába torkollott, amikor egy 73 éves brit nő a forgalommal szemben hajtva hat versenyzőjüket ütötte el (köztük a legjobbjaikat, például John Degenkolbot, Warren Barguilt és Chad Hagát), valamennyien súlyos sérüléseket szenvedtek, hónapokba telt, mire a csapat kiheverte a sokkot.

2017-ben felvették a Sunweb nevet, de ilyen előzmények után érthetően mérsékelt reményekkel várták a szezont. Ehhez képest fennállásuk legsikeresebb évét produkálták, váratlanul szenzációs eredményekkel: Tom Dumoulin emlékezetes versenyzéssel megnyerte a Girót Nairo Quintana, Vincenzo Nibali és Thibaut Pinot előtt, majd a Tour de France-on is remekeltek, négy szakaszgyőzelem mellett övék lett a pöttyös trikó (a balesetből és a műtétekből felgyógyuló Barguil révén) és a zöld trikó is (Michael Matthewsnak köszönhetően).

Tom Dumoulin az ikonikus Giro-trófeával a milánói dóm előtt (fotó: EPA/Alessandro di Meo)

Ezt az évet a váratlan fordulatok évének is tekinthetjük, hiszen ezen a Touron robbant be végleg az elitbe Roglic is. Az akkor mindössze másodéves profi az olyan nagyágyúk, mint a Movistar és a Dimension Data gyengélkedését kihasználva borította a papírformát a 17. etapon, az akkoriban még LottoNL-Jumbo néven futó csapata hároméves nyeretlenségi szériáját megszakítva – első szlovénként nyert szakaszt Grand Tour-versenyen, élete első háromhetesén, a többi azóta történelem…

Primoz Roglic első háromhetes ünneplése a 2017-es Tourról – azóta már megszokott ez a látvány (fotó: Sirotti)

És emlékezzünk meg kicsit korábbról a franciák megosztó különc fenegyerekéről, az egyedülálló versenyzői és szókimondó stílusa miatt sokak által kedvelt (sokak által meg nem) Jacky „Dudu” Durandról is! A szökések királyának bevállalós megindulásai csak ritkán jártak sikerrel, akkor viszont nagyon nagyot szóltak: így nyert három szakaszt is a Touron, három különböző évben (1994-ben, ’95-ben és ’98-ban), de az ő neve leginkább a 1992-es flandriai körön elért döbbenetes sikerével forrt össze, amikor földönkívüli teljesítménnyel, egy 217 km-es(!) szökés után volt képes hazaérni.

A bevállalós Jacky Durand a nyeregben nem ismert megalkuvást (fotó: AFP/Franck Fife)

Ars poeticája azóta is sokaknak a fülében cseng: „Nem vagyok egy nagy forradalmártípus, de a kerékpáron sosem tűrtem megalkuvást. Megdöbbent, hogy a versenyzők nagy része csak megy a másik után, akár a birkák – sokukról a sportigazgatójuk tudja egyedül, hogy egyáltalán ott vannak a mezőnyben. Én képtelen vagyok így végezni a munkámat. Egyesek végigcsinálnak egyetlen akció nélkül egy Tourt, egy teljes szezont, akár egy egész karriert… Inkább érek célba darabokban, utolsóként, úgy, hogy előtte százszor támadtam, minthogy betekerjek huszonötödikként anélkül, hogy egyszer is próbálkoztam volna!”

Borító: procyclinguk.com