A végére nem az lett a kérdés, megcsinálja-e a Jumbo, hanem hogy kivel

Szerző: WLC

Már-már nyomasztó a Valter Attilával erőt demonstráló holland sztárcsapat fölénye a Vueltán, amely immár biztosan történelmet ír. A záró hétvégére csupán egyetlen kérdőjel maradt: melyik ászukkal nyerik meg az év harmadik nagy körversenyét is?

A Jumbo-Visma nagyratörő terveivel harangoztuk be mi magunk is az idei Vuelta a Espanát: mint ismert, a holland sztárcsapat a Giro d’Italia (Primoz Roglic) és a Tour de France (Jonas Vingegaard) kipipálása után azzal a szándékkal vágott neki az év utolsó nagy háromhetesének, hogy onnan is elhozza az összetett győzelmet, vagyis egy naptári éven belül mindhárom Grand Tourt megnyerje – ami korábban egyetlen istállónak, még a dominanciája csúcsán álló Sky/Ineosnak sem sikerült anno.

Nos, a záróhétvégére leszűkült a kérdések köre: a Jumbo nyomasztó fölényét semmi sem jelzi jobban, minthogy az utolsó három szakasznak úgy megy neki a mezőny, hogy az összetett dobogót teljesen kisajátította magának a Valter Attila hathatós támogatását is élvező holland csapat. Az egyetlen komoly meglepetés viszont maradt, ez pedig a sorrend: a versenyt a nyolcadik szakasz óta vezető meglepetésember, Sepp Kuss változatlanul őrzi piros trikóját, előnyéből előbb nyolc másodpercet őrzött meg tulajdon csapattársa, Jonas Vingegaard előtt, majd ezt még növelni is tudta 17 mp-re csütörtökön, a 18. etap kemény kaptatóin. Őket Primoz Roglic követi alig 50 másodperces hátránnyal, a negyedik helyen álló Juan Ayuso már kerek 4 percre van Kusstól (a címvédő Remco Evenepoel pedig már korábban elszállt) – vagyis nagyobb rizikóvállalás nélkül kijelenthető, ezt a Jumbo innen már nem engedi ki a kezéből, a kérdés „csak” az, melyik versenyzőjével teljesíti be a történelmi triplázást.

fotó: L. A. Gomez/Presse Sport (forrás: lequipe.fr)

Az egyszeri, romantikus kerékpárdrukker valószínűleg annak a Sepp Kussnak szurkol, akit most végre elkerül a balszerencse és a sérülések, és aki igazán megérdemelné a sikert, főleg annak tudatában, hogy nagyjából felfoghatatlan, amit művel: a Giro és a Tour letekerése után az év harmadik háromhetesét is a lehető legmagasabb szinten csinálja végig, úgy, hogy az utolsó három szakaszra fordulva reális esélye van a győzelemre is – ez tényleg emberfeletti teljesítmény. Ráadásul a sztori talán akkor lenne igazán kerek, ha a Jumbo úgy tudná magát kitörölhetetlenül beírni a kerékpársport (és az egyetemes sport) aranykönyvébe, hogy a történelmi triplát három különböző versenyzőjével érné el, ez ugyanis szinte bizonyosan megismételhetetlen bravúr lenne. E ponton tehát óriási kérdés, hogy a csapatvezetés priorizál-e valakit a nagy trióból, vagy hagyja, hogy versenyzői egymás között, házon belül meccseljék le a végső győzelem kérdését. Az mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy az utolsó előtti, 4361 méter szintet tartalmazó 20. etapon dől majd el a piros trikó sorsa, az egy csapatban tekerők pedig ezúttal egymás ellen is tekernek majd, vagyis izgalmaknak a záró hétvégén sem leszünk híján, és akár a színtiszta Jumbo-dobogó is simán elképzelhető a végelszámolásnál. Aztán hogy ez mennyire tenne jót a kerékpársportnak, egyelőre ne feszegessük, a korábbi Jumbo-klasszis Tom Dumoulin szerint éppenséggel semennyire – mi mindenesetre elnézőbbek vagyunk így, hogy a világ legjobb csapatának történelmi sikeréből egy magyar versenyző is nagyon aktív szerepet vállal.

A Jumbo nagy triójának csak a hátát nézi a mezőny (fotó: Getty Images)

Mert Valter Attila ismét döbbenetesen nagyot dolgozik társaiért, a kegyetlen keddi hegyi befutó előtt végig ő húzta a sort, és másnap, az anglirus királyszakaszon is sokat vállalt – úgy áll az összetett 21., és a fiatalok versenyének 8. helyén, hogy közben oroszlánrésze van az eszement Jumbo-dominanciában. Ahogy Ati fogalmazott, csupa büszkeség, hogy ennek a csapatnak lehet a tagja, mert, mint közösségi oldalán írta: „Egyre jobban érzem azt, hogy ez a csapat bekerül a történelemkönyvekbe!”

Ez immár valóban biztosnak tűnik – az égető kérdés csupán a hogyan…

Szenzációs Valter, szenzációs csapat, szenzációs fotó (forrás: Facebook/Valter Attila)

Borítókép: Sprint Cycling Academy