A UCI megerősítette a csapatautók aerodinamikai trükkjeit tiltó szabályt

Szerző: Monica Buck

A Het Nieuwsblad beszámolója szerint a csapatautóknak mostantól nagyobb távolságból kell követniük a versenyzőt az időfutamok során.

A szabály amiatt a trend miatt született meg, ami szerint a kerékpárokkal megpakolt autók közvetlen közelről követték a versenyzőket. A biciklikkel teli autók több levegőt toltak maguk elé, ami csökkentette a légáramlást a kerékpárosok körül. Ez pedig előnyt jelentett.

“Azt hiszem, ezt általában úgy magyarázzák, hogy egy, a szabadban mozgó tárgy magával sodorja a levegőt is” – nyilatkozta a Cyclingnews Magazinnak Richard Kelso, az Adelaide-i Egyetem adjunktus professzora, akinek a folyadékmechanika, az aerodinamika és a sportmérnöki tudományok a szakterülete. “Az objektum körüli nyomáseloszlás hatására, a tárgy – jelen esetben az autó – kissé előre tolja a közvetlenül előtte lévő levegőt.”

“Ez tehát azt jelenti, hogy egy, a kerékpáros mögött haladó nagyobb jármű valójában a kerékpárossal együtt tolja előre a levegőt, így a biciklis körül kisebb lesz a légáramlás. Ez bár csak egy kismértékű segítség, mégis elég lehet ahhoz, hogy megváltoztassa a verseny állását.”

“A maximális hatás közvetlenül az autó előtt érvényesül, ahol a levegő lényegében az autóval együtt mozog. Tehát, ha 10 méter különbség van az autó és a versenyző között, akkor a kedvező szél már csak nagyon kis mértékben mozog együtt a kerékpárossal, de ez még mindig elég ahhoz, hogy csökkenjen a légellenállás.”

Bert Blocken, belga professzor kutatást végzett a témában, és bebizonyította, hogy az előny 50 kilométeren akár 3,9 másodperc is lehet.

A UCI nem a motorháztetőn lévő kerékpárok számát korlátozta, hanem inkább növelte a versenyzőtől való távolságot. Az újonnan érvénybe léptetett 15 méteres távolság biztosan gátat szab majd a jogtalan előnyszerzéseknek.

A monacói Fairmont Hotelben tartott UCI-kongresszuson változtattak az időfutamok során használható kerékpáros felszerelések listáján is, valamint megvitatták a biztosítótű nélküli rajtszámokkal kapcsolatos terveket, amire 2024-re már egy szabványos megoldást is szeretnének kidolgozni.