A Tour de France: Unchained egyenesen a Tour de France dobogó szívébe repít

Szerző: Siegfried Mortkowitz

Egyenesen a verseny szívébe repít a Tour de France: Unchained című nyolcrészes dokumentumfilm, ahol azt láthatjuk, hallhatjuk és tudhatjuk meg a kerekesekről, amiket eddig nem. Érezhetjük a versenyzők sebességét, részesei lehetünk az őszinte pillanatoknak, átélhetjük a ő gyötrődésüket, örömüket, fáradtságukat, szenvedélyüket és fájdalmukat.

Mindezt megtapasztalhatjuk a sorozat segítségével. De nemcsak bekerülhetünk a verseny szívébe és lelkébe, hanem sok mindent meg is tudhatunk az összeköttetésről a versenyzők és a csapat edzői között, akik autóval követik őket a verseny alatt, és arról is, mennyit szenvednek és milyen keményen dolgoznak ezek az edzők. Ha érzékeny vagy a haragból vagy örömből kiabált káromkodásokra, akkor javaslom, hogy halkítsd le a hangot ezeknél a jeleneteknél. De számomra ezek jelentettek valódi bepillantást a kulisszák mögött zajló drámába, amely végigkíséri a versenyzőket a Tour-on.

A Tour de France: Unchained (vagy francia alcímén: Tour de France: Au cœur du peloton) olyan műsor, amit mind a kifinomult kerékpáros rajongóknak, mind a Tour-őrülteknek, mindazoknak, akik csak kíváncsiak a sportra és a versenyre, látniuk kell. Bár kezdetben a megszokott dicséreteket hallhatjuk a Tour-ról (“a világ legnagyobb kerékpárversenye”, “a világ legnehezebb versenye”, “ez egy esemény, ami mindenkit megérint”), hamarosan a sorozat megható és hihetetlen módon bizonyítja ezeket a kijelentéseket.

Ott van például a belga Soudal-Quick-Step segédeként versenyző Yves Lampaert, aki leírja az érzéseit az első (és eddigi egyetlen) Tour szakaszgyőzelme után, 31 évesen, amikor váratlanul megnyerte a 2022-es Tour Prologue időfutamát: “Felrobban az agyam. Én csak egy belga gazda fia vagyok. Soha nem vártam volna ezt.” Vagy a nagyszerű, sokoldalú belga Jumbo-Visma versenyző, Wout van Aert, aki feláldozta saját ambícióit, hogy megmentse a csapat vezetőjét, Jonas Vingegaardot a verseny brutális 5. szakaszán, miután Vingegaard értékes időt vesztett riválisa, Tadej Pogačarral szemben egy mechanikai hiba miatt: “Akkor segítenem kellett, nem volt választásom, mert semmi vagyok a csapat nélkül.” Ha valami, akkor az Unchained egyértelművé teszi, hogy a Grand Tour versenyzés mindenekelőtt csapatsport.

Ez egy olyan sport, amibe mindent bele kell tenniük a versenyzőknek, és még annál is többet. Mint ahogy van Aert fogalmazott, az egyik sokatmondó nyilatkozatában, ami miatt ez a sorozat olyan értékes: “A fájdalom kezelése az egyik legnagyobb kihívása a kerékpározásnak. Szerencsére szeretem, hogy meg kell edzeni magam.”

Az Unchained-ben vannak pillanatok tele tiszta varázslattal és őrülettel, és olyanok is, amikben ott van mindkettő: például Tom Pidcock villámgyors, 105 km/órás sebességgel való leereszkedése a Col du Galibieron a 12. szakaszon, ami előkészítette a győzelmét az Alpe d’Huez-en. És vannak abszurd szívfájdalmak, mint például Fabio Jakobsen kétségbeesett egyéni felkapaszkodása a Hautacam-on, ahol a csapattársak biztatják a célvonalnál, hogy teljesítse a szakaszidőt a 18. szakaszon, hogy bent maradhasson a versenyben és megpróbálhassa megnyerni a végső sprintet a Champs-Élysées-en. 15 másodperccel a határidő előtt sikerült befejeznie a szakaszt, de éppen akkor esett le a lánca, amikor három nappal később elindult a sprintre. És ritka az olyan film vagy tévésorozat, ahol ennyi erős férfi sír, legyen az öröm vagy csalódás miatt.

Ha a sorozatnak van egy szembetűnő hiányossága, az az, hogy nem szerepel benne Pogačar. Az UAE Team Emirates nem engedélyezte a filmkészítőknek, hogy kamerázzanak, így az egyik főszereplője a versenynek, aki az előző két Tour-t nyerte meg, nagyrészt hiányzik a drámából. Úgy gondolom továbbá, hogy túl sok hangsúlyt fektetnek a francia narrációban van Aert döntésére, hogy szakaszgyőzelmet szerezzen és ne segítse Vingegaardot egy technikai probléma után. Ahogy van Aert magyarázza, vannak olyan helyzetek egy Grand Tour versenyen, amikor lehetetlen a helyes döntést meghozni, és ez ilyen volt. És végül, túl sok a narráció, mintha a filmkészítők nem bíznának saját erőteljes képeikben. Azzal, hogy elmondják, amit mi is látunk, csak csökkentik a drámai hatást.

Mindent egybevéve, a sorozat erőteljes, drámai, megható és rendkívül szórakoztató. Átérezheted a versenyzők fájdalmát és szenvedését, amikor legmélyebb tartalékaikat is ki kell aknázniuk, hogy néhány másodpercet nyerjenek, és hallhatod a fájdalmukat, amikor a földre zuhannak a megrongálódott biciklik között. Ha szereted a kerékpározást és a Tour de France-t, ez a sorozat segít jobban megérteni, hogy miért szerettél bele. Emellett növeli a tiszteletet és csodálatot a versenyzők iránt, akik igazi hősöknek bizonyulnak. És ha új vagy a kerékpársportban, ez a sorozat megragad és beszippant ebbe a csodálatos világba.