6 dolog, amiért nagyon várjuk a 2020-as Tour de France-t

Szerző: WLC

A jövő évi verseny hatalmas meglepetéseket tartogathat.

Már kihirdették a 2020-as Tour de France hivatalos útvonalát: kemény emelkedők, célvonalak a hegycsúcson, hegyi időfutam az utolsó előtti napon. Mindig izgatottan várjuk a következő év versenyét, de ez most más. Szabályosan remegünk.

A verseny tehát dióhéjban: a Tour a 2020-as Olimpiai Játékok miatt egy héttel korábban kezdődik a megszokottnál – Június 27-én; végig Franciaországon belül zajlik majd, az ország öt legnagyobb hegyláncából mind az ötöt magába foglalja és mindössze egyetlen időfutamot tartalmaz.

Sokan már most az eddigi lekiszámíthatatlanabb és intenzívebb versenynek kiáltották ki a jövő évi Tour-t, a négyszeres TdF bajnok Chris Froome pedig „brutálisnak” nevezte az útvonalat. Mi rajongók persze, tűkön ülve várjuk, mi fog történni. Íme 6 ok, hogy miért.

1. Izgalmas nyitóhétvége

Már a nyitóhétvége is az egyik legkeményebb lesz valaha, könnyen az esélytelen között találhatja magát az ember már két futam után is

Az első futam Nizzából indul és oda is érkezik vissza, a rajongók így többször is láthatják a versenyt anélkül, hogy helyet változtatnának. A média a sprinterek futamaként emlegeti a szakaszt, de mi nem vagyunk ebben olyan biztosak: Nizzát hatalmas hegyek és nyílt, szeles utak veszik körül, így még egy könnyebb út is nehezebbnek bizonyulhat.

A második szakasz során a mezőny az Alpokba indul, ahol két emelkedővel kell megküzdeniük, mielőtt befuthatnak a hegyi finisbe, ismét Nizzában. A 2020-as nyitás tehát bővelkedni fog hegyekben, izgalomban és meglepetésekben.

2. Hegyek mindenütt

A 2020-as Tour útvonala tartalmazza a legtöbb hegyet, az elmúlt évek közül, kemény mászásokkal nehezítve a mezőny dolgát. Már a második futamban kezdődnek a megpróbáltatások, és három héten át tartanak – beleértve a hegyi befutókat a 4, 6, 13, 15, 17 és 20. futam során.

Összeségében 29 nagyobb mászás tarkítja a versenyt, ezek közül sok teljesen új vagy kevésbé ismert terep a versenyzők számára. A korábbi évekkel ellentétben jövőre nem hullámokban jönnek majd az emelkedők egymás után, hanem folyamatos erőkifejtést igényel majd a terep. Ez még nehezebbé teszi majd a versenyt a csapatok számára, azonban jó lehetőségeket nyújt majd azoknak, akik nem félnek hazárdírozni. A győztes kerékpárosnak fizikailag és mentálisan is készen kell állnia a három hetes megpróbáltatásokra, akár egy rosszabb nap miatt is eleshetnek a győzelemtől a versenyzők.

3. Óda a kedvenc biciklis novellánkhoz

Az 1978-ban, The Rider címmel megjelent holland Tom Krabbé novella hamar kultikus kedvenccé vált mind a kerékpárosok, mind a nem kerékpárosok számára. A mű egy fiktív, francia  kerékpárversenyt mesél el, gyönyörűen megfogalmaz mindent, amit szeretünk ebben a sportban. Bár a novella fiktív, a benne szereplő utak nagyon is valóságosak, és a 2020-as Tour hatodik szakasza többet is felölel, például a Mont Aigoual hegycsúcsát.

4. A szél az úr

A 2019-es verseny egyik legdrámaibb szakasza a 10. volt, rögtön a Pau-ban töltött pihenőnap után. A Pireneusok nehéz napjai után mindenki könnyebb futamra számított – egészen addig, ameddig a szél szét nem zilálta az egészet.

A szakasz végére számos versenyző esett el a sárga trikó megszerzésének reményétől a kiesett idő miatt. A 2020-as versenyen két szakaszon is a szél hasonló pusztítást várhatjuk: a Pireneusok előtti 7-en és a 10-en, az első pihenőnap után – előbbi esetén a versenyzők már a nagyobb megmérettetésre készülnek, utóbbinál pedig kieshetnek a ritmusból a pihenés alatt. Mindkét szakaszon kegyetlen szél fúj.

5. Új hegyi befutók

Jól jegyezzük meg a 13-as, 15-ös és 17-es számot: ezeket a szakaszokat kötelező figyelemmel kísérni! A 13. szakasz a Massif Central-on halad át és a Puy Mary vulkán tetején ér véget. Ahhoz, hogy eljussanak a finisbe, a versenyzőknek meg kell mászniuk a régió legmagasabb hágóját, a Pas de Peyrol-t.

A 15. szakasz a Jura legkeményebb emelkedőjével zárul, most először. A 17-es pedig a tavaly kiépített Col de la Loze úton át vezet a Méribel csúcsára. Az átlagos 10 fokos emelkedésével, ami helyenként 20 fokra is nőhet, ez a szakasz a hetedik legmagasabb hágó az országban, egyben a Tour legmagasabb pontját is jelenti.

6. Egyetlen időfutam!

A verseny mindössze egy időfutamot tartalmaz, a Tour utolsó előtti napján! A verseny vége felé rendezett időfutam nem újdonság, a szervezők előszeretettel versenyeztetik a résztvevőket ilyenkor. A jövő év azonban különleges elemet is tartalmaz: a La Planche des Belles Filles hegyet, egy relatíve új hegyi finist, ami hamar a Tour leghíresebb befutójává vált.

Először 2012-ben mászták meg a La Planche des Belles Filles-t, a versenybe pedig tavaly került be. Ne feltételezzük azonban, hogy a legjobb mászó fogja megnyerni a szakaszt, a 2020-as Tour-on bármi megtörténhet.

Forrás: bicycling.com