A szobabiciklizés jelentősen lelassítja a Parkinson-kórt

Szerző: Monica Buck

A Radboud kórház publikálta tanulmány a Lancet Neurology lapban jelent meg: sokat segíthet a biciklizés azokon az embereken, akik a Parkison-kór korai szakaszában vannak. A szobabiciklin való tekerés ugyanannyira hatékony a betegség lelassításában, mint a legújabb gyógyszerek.

130, mozgást nem végző páciens vett részt a kísérletben, 30-tól 75 éves korig, mind a betegség korai stádiumában. A betegeket két csoportra osztották: az egyik csoport edzeni kezdett szobabiciklin, egy olyan szoftver segítségével ami lehetővé tette, hogy akár a Tour de France állomásai között versenyezzenek egymással. Emellett a csoport tagjai nyújtógyakorlatokat is végeztek, szintén egy applikáció segítségével.

„A kontollcsoport 4 ponttal rosszabbul teljesített a motorikus tevékenységeket leíró skálán” – mondta Bas Bloem professzor. „A biciklizés hatása körülbelül ugyanakkora volt, mint amekkora javulást a gyógyszerek tudnak elérni. Utóbbiak esetében az jelent jelentős javulást a páciensek számára, ha 3 ponttal javul az értékük. Láthatjuk, hogy a tekerés milyen hatással van rájuk!”

„A páciensek fittebbek lettek és enyhültek a tüneteik. Állapotuk lassabb ütemben romlott. Ez azt jelenti, hogy kevesebb olyan gyógyszerre van szükségük, amik megterhelik a szívüket és a tüdejüket. Sok parkinsonos ezekbe a mellékhatásokba hal bele” – tette hozzá a szakember.

További kutatás szükséges ahhoz, hogy feltárjuk a betegség későbbi fázisaiban milyen hatással van a tekerés a páciensekre. Amint megvannak az eredmények, hozzuk őket!