A nemek közti egyenlőtlenség szélesebb kontextusban történő vizsgálatát több szervezet is támogatja. Ilyen például a Youth Sport Trust által támogatott érdekvédelmi szervezet, a Woman’s Sport and Fitness Foundation (WSFF). A kutatók fiatal kortól kezdve vizsgálták a lányok részvételét a sportban. Tanulmányukban megállapították, hogy a 14 éves lányok pusztán a 12%-a éri el a fizikai aktivitás ajánlott szintjét. Arra is felfigyeltek, hogy a lányok 51%-a az iskolában tapasztaltak miatt nem mozog rendszeresen.
Az iskolai sport olyan rendszerszintű problémákkal küzd, amelyek elbátortalanítják a lányokat a testmozgástól. A lányok nem akarnak a fiúk előtt tornázni, mert úgy gondolják, nem elég ügyesek, vagy a tanárok lenézik őket, ha nem ők az osztály legjobbjai. Nem szeretnek izzadtan futkosni barátaik előtt, mert úgy gondolják, az nem nőies.
Az ilyen megállapítások adtak lökést olyan kezdeményezéseknek, mint például a „This Girl Can”, vagy a „Breeze bike rides for woman”, hogy csak egy pár programot említsünk. Mindezek ellenére a probléma felnőttkorban is kimutatható. Az Egyesült Államokban például a városi kerékpárosok kevesebb mint 25%-a nő. Ennek oka igen sokrétű, a szégyenérzettől az infrastruktúráig mindennel számolhatunk.; így adódik a kérdés: mi kell ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a nemek közötti egyenlőtlenséget?
Várostervezés
Az egyik legfontosabb probléma, amely eltántorítja az embereket attól, hogy kerékpárral járjanak, a városok kialakítása és infrastruktúrája. Ennek semmi köze a nemekhez; az ok, amiért az emberek nem a kerékpározást választják közlekedési eszköznek, teljes mértékben a biztonság- és boldogságérzettel áll összefüggésben.
Természetesen vannak olyan városok, amelyek kialakítása rendkívül kerékpárbarát; e tekintetben Koppenhága és Amszterdam jár élen követendő példaként az egész világ számáraa biztonságot és a felhasználóbarát infrastruktúrát illetően, míg mások, mint például Barcelona, teljes egészében felülvizsgálták városi struktúrájukat a zöld terektől kezdve a szélesebb utak- és természetesen kerékpársávok létrehozásáig. A tervezés során alkalmazott olyan apró trükköknek köszönhetően gyorsabban és biztonságosabban lehet közlekedni, ilyen trükk például a „zöldhullám”, amely biztosítja, hogy a belvárosba vezető főbb utakon a kerékpárosok ne kapjanak pirosat és leállás nélkül folyamatosan haladhassanak.
Közlekedési szabályok
Természetesen a tégla és malter mellett ugyanilyen fontosak a közlekedési szabályok, azok általános ismerete és betartatása.
Ezzel együtt, miközben a közúti halálos balesetek száma csökken, mi a helyzet az úthasználók között tapasztalható agresszív viselkedéssel? A szabályok ugyan csodálatos dolgok, de nem mindenki tartja be őket, és az senkinek sem jó, ha az indulat vezérel minket. Élhetnek az autósok és kerékpárosok harmóniában egymás mellett? Majd az érdekképviselet, a közös álláspont és az oktatás megmutatja.
Létesítmények
Rendszeres utazásaink legáltalánosabb célja valószínűleg a lakóhelyünk és munkahelyünk közötti ingázás, az egyre zsúfoltabb városokban ezért olyan fontos célkitűzés a kerékpározás népszerűsítése.
Mivel nagyon fontos, hogy biztonságban és szalonképesen érjünk be a munkahelyünkre, a női ingázók számára kulcskérdés, hogy a munkahelyen vagy annak közelében legyen megfelelő átöltözési és mosdási lehetőség (isten ments, hogy „sisakhajjal” érkezzünk be dolgozni … a nemi szerepekkel kapcsolatos ezen elvárás már önmagában is nehezíti a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentését.)
Az öltözőhelyiségek hiánya mellett a kerékpárlopás is általános és költséges probléma. A biztonságos és kényelmes tárolási lehetőség a munkahelyen és ügyintézés közben szintén olyan tényező, amely nagyban befolyásolja általában a kerékpárosok, köztük a női kerékpárosok számát.
Társadalmi elfogadás és szégyenérzet
Némelyikünknek ez furcsán hangozhat, de számos tanulmányban kimutatták, hogy a társadalmi elfogadás érzete továbbra is problémát jelent a városban közlekedő női kerékpárosoknak Ellentétben azzal, amit sokan gondolnak, számos nőt a kerékpározás ultraférfias percepciója tántorít el a kerékpáros közlekedéstől. Ez a felfogás a kerékpározás kezdete óta megvan, de tovább erősítette az az általános elképzelés is, hogy városban kerékpározni veszélyes. Egyfajta határozott, erőszakos fellépést igényel egyrészt saját terünk biztosítása érdekében, másrészt az autósokkal és más úthasználókkal szemben.
Kulturális szempontból a nőkbe belenevelik, hogy ne legyenek agresszívak, és noha elméletileg azt gondoljuk, hogy ennek semmilyen hatása nincs, a gyakorlatban mégis van. Miért kell azt éreznünk, hogy „harcolnunk” kell a helyünkért az úton, mindezt reggel, amikor a legtöbben már az ágyból való felkelést is hatalmas sikerként élik meg?
Mindezek mellett a zaklatástól való félelem, a kiszolgáltatottság érzése és a szégyenérzet, ami a kerékpározást övezi, tulajdonképpen sokkal nagyobb probléma, amibe inkább bele sem gondolunk.
Hogyan csökkentsük tehát a nemek közötti egyenlőtlenségeket? Ez minden bizonnyal magánál a kerékpározásnál is jóval tágabb problémakör. Mindenek előtt érdemes olyan alapvető kérdésekkel foglalkozni, amelyek segítségével kerékpárbarát városokat lehet létrehozni, ahol egyre többen választják a kerékpározást: komoly érdekképviselet, kerékpáros létesítmények, társadalmi elfogadás és az az általános hozzáállás szükséges, hogy a kerékpározás biztonságos legyen.
