Megosztás:


A kerékpározással kapcsolatos legfrissebb, változatos tippek és hírek mellett igyekszünk segítséget nyújtani mindenki számára, hogy kerékpáros tudását, szokásait, felszerelését, táplálkozását fejleszteni tudja, illetve, hogy kerékpárokat mutassunk be azoknak, akik csak most szánták el magukat. Folyamatosan szembesülünk azzal, hogy a kerékpározás tekintetében a nők (függetlenül fizikai felkészültségüktől, nemzetiségüktől és világnézetüktől) a kerékpáros világ egyik leginkább alulreprezentált csoportját alkotják.

Magazinunk fennállása óta közlünk cikkeket és tanulmányokat azokról a konkrét kihívásokról és akadályokról, amelyekkel a nők szembesülnek akár csak a mindennapi ingázás során vagy
a profi sportolók világában. Meggyőződésünk, hogy megfelelő motivációval és elegendő információ birtokában mindenki magyarázatot találhat arra, hogy miért érdemes
kerékpározni. A legfontosabb, hogy tisztázzuk azokat az igényeket és kérdéseket, amelyek arra vezethetők vissza, hogy nem ismerjük az előttünk álló lehetőségeket, már pedig ha van
valami, amit utálunk, azok az elfecsérelt fantasztikus lehetőségek.

Kerékpározás, mint ösztönző erő

Meggyőződésünk, hogy az általános hiedelmek szertefoszlatásával, valamint befogadó és
támogató környezet létrehozásával a kerékpározás ösztönző erővé válhat. A ŠKODA AUTO
kerékpározás iránti mély elkötelezettségének hála újabb irányba kezdhetjük kikövezni az
utat. Kerékpárosként minden bizonnyal tapasztaltad már, hogy a villamosok, buszok vagy
más közlekedési eszközök kialakítása nem mindig mondható kerékpárszállítás szempontjából
felhasználóbarátnak. Amint mondtuk, hiszünk az akadályok lebontásában, és ezt a közvetlen
környezetünkhöz kapcsolódó dolgokkal kell kezdenünk, amelyeket nap mint nap használunk.
Például az autókkal. Több olyan ŠKODA modell létezik, amelyet kimondottan kerékpárosok
számára alakítottak ki, legyen szó felszereltségről vagy méretekről, ezek valószínűleg nem
csak a nőknek tetszenek.

kerékpározás miért kerékpározás

Miért is kerékpározunk tehát? Mert adott a lehetőség. Mert a kerékpározás megváltoztatja életünket és boldoggá tesz minket. Mert valaki hisz bennünk, és segít céljaink elérésében. Mert épp esett
az eső. Mert szükségünk van a napi adrenalin-bevitelre. Mert szabadon azt csinálunk, amihez csak
kedvünk van. Mert a kerékpározás szerelem.

Erről szól a legújabb „Miért kerékpározunk?” kampány. Semmi lesajnálás. Semmi
megjátszott rivalizálás. Semmi kozmetikázás. A kerékpározás tiszta szenvedély, nem számít,
honnan jössz.

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.