A legmélyebb és legérzelmesebb dolog volt, amit valaha átéltem: nők, mindenhonnan, mindenféle képességekkel, ahogy legyőzik félelmeiket és széles vigyorral az arcukon szelik át a célvonalat.

Vannak, akik gyermekként fedezik fel a bringázás örömét és nem is felejtik el soha, mások csak később találkoznak vele, vagy felnőttként válik hobbiból igazi szenvedélyükké. Az 52 éves Elaine Plant szívében 2014-ben kapott lángra a szerelem a kerékpározás iránt, amikor férje jótékonysági kirándulásra indult, és úgy döntött ő is csatlakozik régi, rozsdás montija hátán.

Hosszú utat tett meg az első 15 mérföldes túra óta, amikor még többet tolta a járgányt, mint amennyit a nyeregben ült. Annak ellenére, hogy korábban keveset sportolt, Elaine ma büszkén mutogathatja a versenyeken szerzett érmeit. A győzelmek és díjak mellett ráadásul egy baráti társaságra is szert tett, akik célul tűzték ki, hogy más nőket is rávegyenek, hogy próbálják ki a sportot. A We Love Cycling arról beszélgetett vele, hogyan ért el ilyen gyorsan ilyen szép eredményeket, milyen értékei vannak a helyi kerékpáros kluboknak és miért gondolja azt, hogy mindenkinek meg kell tapasztalnia a kerékpározás örömét.

Mesélj arról, hogy indultál el a bringázás útján!

2014 előtt nem igazán szakítottam időt a sportolásra. Három gyerek mellett a családi vállalkozásba is besegítek. Arra fordítottam ezeket az éveket, hogy a gyerekeket neveljem, persze minden pillanatát imádtam, de nem maradt időm magamra. Bár a férjemmel ejtőernyőztünk, ezen kívül nem sok hobbim volt ekkoriban. Még akkor is úgy gondoltam, hogy nem csatlakozom hozzá, amikor ő vett egy új országútit. A jótékonysági túra után, azonban egyre többet járt a fejemben a biciklizés. Végül a férjem meggyőzött, hogy az országúti jobb választás, mint a monti, és vettünk egy Cannondale-t. Emlékszem az első utunkra, nem tudtam elég erősen meghúzni a féket és neki kellett megfognia egy domb alján egy forgalmas út előtt! Akkor jöttem rá, hogy rengeteget kell tanulnom.

És tanultál is, hiszen hatalmas utat tettél meg 5 év alatt! Milyen szerepe volt ebben a helyi kerékpáros klubnak?

A férjem hallott a Bicester Milleniumról egy munkahelyi barátjától. Csatlakozott a csapathoz és imádta, így én is hamarosan követtem. Ez volt az igazi fordulópont. Megtanultam, hogyan kell biztonságosan csoportban tekerni, hogyan kell váltani ahhoz, hogy feljussak a hegyre (persze sok esés után). De ami a legfontosabb: barátokra találtam és a házimunkán és gyereknevelésen kívül is lett elfoglaltságom.

Hogyan változott meg az életed és a fizikumod?

Nagyon más lett minden! Sportolókat ismertem meg, érmeket nyertem. Tavaly adtam egy esélyt magamnak egy időfutamon is, azóta pedig beszereztem egy erre alkalmas modellt. Olyan volt vele az edzés, mintha újratanulnék tekerni! Amikor beértem a célba, könnyekben törtem ki, a barátaim mind annyira örültek nekem!

Kik ezek a barátok?

Mi vagyunk a Bicester Belles, és szó szerint mindent együtt csinálunk. Most is támogatjuk egymást ebben a borzasztóan nehéz időszakban, és tervezzük a nyaralásunkat arra az esetre, ha szeptemberre már visszaáll a régi rend. Azt hiszem a biciklizés legnagyobb feladata az, hogy összehozza az embereket.

Nagyon sok olyan kezdeményezés van jelen, aminek az a célja, hogy a nők kerékpárra üljenek. Milyen arányban vannak jelen a férfiak és a nők a sportban?

Amikor beléptem a klubba, lenyűgözött, hogy előfordul, hogy egy tekeréskor több a nő, mint a férfi! Összességében felülreprezentáltak a férfiak, de sokan vagyunk nők és egyértelműen egyenlőség van. Az egyetlen dolog, ami idegesítő, az a készlet. Ha nincs elegendő számú nő, akinek szüksége van egy adott eszközre vagy alkatrészre, akkor a férfi verziót kell használnunk. Hosszú ujjú mezeket például. Ha bemész egy boltba, ott is sokkal nagyobb a férfiaknak készült választék, a női ruhák általában rózsaszínek és elférnek egy sarokban! Ezért szeretem a VeloVixen munkáját. Ők széles választékot kínálnak női ruhákból és eszközökből. Tulajdonképpen miattuk kezdtem el cyclocrossozni.

Cyclocross, nem semmi! Hogy indult el ez a kaland?

Egy barátom a VeloVixennél dolgozik és lelkes cyclocrossos. Évekkel ezelőtt, amikor a férjem kipróbálta, engem is próbált meggyőzni, de nem sikerült neki. Aztán a barátom csapata indult tavaly egy versenyen, ahol rekordot akartak dönteni: az eddigi legtöbb nő a rajtvonalnál! Így hát én is beszálltam és ott rettegtem 160 idegen mellett. Ez volt a legérzelmesebb élményem valaha: nők, mindenhonnan, mindenféle képességekkel, ahogy legyőzik félelmeiket és széles vigyorral az arcukon szelik át a célvonalat.

Ez csodálatos! Az eddigi tapasztalataid alapján mit tanácsolnál azoknak a nőknek, akik tartanak attól, hogy nyeregbe üljenek?

Csak csináljátok! Találjátok meg az egyszerű örömöt, amit nyújt ez a sport! Találjátok meg egymást! Győzzétek le a félelmeiteket! Hamarosan ragyogni fogtok, magabiztosak, boldogok és egészségesek lesztek – de legfőképp, önmagatok legjobb formái.