Karácsonyi levél a Mikulásnak, távoli rokonaimnak és barátaimnak: Kérlek titeket, elég ebből!

Szerző: Martin Atanasov

Ismét itt a karácsony. Hurrá! Az öröm, az ünnepek és az istenverte karácsonyi dalok időszaka, amiket már a 90-es évek óta nem frissítettek. Értem én, „Last Christmas, you gave me your heart”, és valamiért idén is ezt szeretnéd tenni, csakhogy én nem akarom. És ha már azokról a dolgokról beszélünk, amiket nem akarok, szeretném hivatalosan is megszólítani a Mikulást, távoli rokonaimat és barátaimat. Jól figyeljetek. Talán tanulhattok valamit.

Idén is mindannyian fogunk ajándékot kapni, függetlenül attól, hogy hiszünk-e abban a bizonyos vén, kövér emberben, vagy a repkedő angyalokban, akik minden évben a világ legtarthatatlanabb üzleti tervét próbálják kivitelezni. De sajnos, bár én tavaly jó fiú voltam, jó eséllyel mégis kapok majd néhány haszontalan, kerékpározással kapcsolatos ajándékot olyan emberektől, akik éppoly kevéssé ismernek engem, mint amennyire a kerékpáros igényeim érdeklik őket. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, így ha esetleg Te is ebben a cipőben jársz, oszd meg névtelenül ezt a cikket a rokonaiddal, és remélhetőleg megértik majd az üzenetet. Íme hét dolog, amiről úgy gondolhatod, hogy tökéletes karácsonyi ajándék egy kerékpárosnak, de kérlek, az Isten szerelmére, kímélj meg attól a kellemetlen pillanattól, hogy örömöt kelljen tettetnem, amikor egy olyan haszontalan dolgot kapok, amit utána még el sem tudok adni.

1. Kerékpáralkatrészek

Ha kerékpáros vagy, akkor tudod, mennyi időt tölt az ember a megfelelő alkatrész megtalálásával és kiválasztásával egy-egy felújítás során. Amennyiben viszont nem vagy az, remek ötletnek tűnhet kerékpáralkatrészt adni karácsonyi ajándékba egy biciklirajongó barátodnak vagy rokonodnak. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ez mennyire rossz ötlet. Egy kerékpáralkatrész nem egy olyan dolog, amit csak úgy megveszel. Fontos, hogy illeszkedjen az adott kerékpár beállításaihoz, valamint, hogy megfelelő méretű legyen, arról nem is beszélve, hogy bármilyen alkatrészről legyen is szó, annak kiváló minőségűnek kell lennie. Ha nem vagy kész mélyen a pénztárcádba nyúlni egy ilyen ajándékért, inkább ne is gondolkodj rajta.

Egyébként, ha tudod, hogy szükségem van egy új alkatrészre (márpedig tudni fogod, ugyanis ilyenkor hónapokig csak erről beszélek), sokkal jobb lenne, ha egyszerűen megkérnél, hogy én magam válasszam ki az alkatrészt. Ígérem, hogy meglepődök majd, amikor megtalálom az új pedálomat a fa alatt. Vagy esetleg adhatsz készpénzt is. Nem túl karácsonyi, elismerem, de azért örülni fogok neki. Ha pedig mindenképpen egy ünnepiesebb jellegű ajándékot szeretnél adni, egy, a helyi kerékpárboltba szóló ajándékutalvány is tökéletes lesz.

2. Karácsonyi témájú szerszámkészletek

Tényleg azt hiszed, hogy nincs szerszámkészletem? Miért lenne szükségem még egyre? Még abban a valószínűtlen esetben is, ha mégsem lenne (de ismétlem, van), egy akármilyen karácsonyi szerszámkészlet nem lesz jó. Leggyakrabban ezek valami vajnál is puhább anyagból készülnek. A legjobb esetben egyszerűen nem működnek, a legrosszabb esetben pedig pont egy kicsivel kisebbek, mint amire szükségem lenne, és a kerékpárom összes csavarjában tönkreteszik a menetet. Elhiszem, hogy egy csillag alakú multiszerszám menőnek tűnik és nagyon karácsonyi, de nem praktikus, nehéz bármihez is hozzáférni vele, és minden egyéb szempontból is rossz ötlet. Másrészt a minőségi multiszerszámok komoly pénzekbe kerülnek.

Multitool
Nem kérek több multiszerszámot, köszönöm. © Profimedia

3. Védőfelszerelés

A védőfelszerelés határesetnek számít, de nem vehetsz belőle akármilyet. Feltétlenül jó minőségűt kell választanod, és néhány tízezer forintnál kevesebbért ilyet aligha találsz. De még ha hajlandó is vagy ennyit költeni, akkor is tudnod kell a méretet és azt, hogy a felszerelés pontosan mire lesz használva, az eladónak pedig bele kell egyeznie, hogy kicserélhesd, ha mégsem lesz jó a méret. Amennyiben egy pár térdvédőt szeretnél ajándékba adni (most kacsintok), tudnod kell, hogy a címzett milyen típusú kerékpározást végez. Ha az ajándékozott downhillezik, akkor a statikus kemény térdvédőt kell választanod, ha viszont a rokonod vagy barátod endurózik, akkor egy pár puhább térdvédőre lesz szüksége. Ezen kívül az egyén combjának alsó és felső kerületének méretével is tisztában kell lenned, amely információt nem könnyű megszerezni, különösen, ha mondjuk egy munkatársadról van szó.

4. Bármi, ami régi kerékpáralkatrészekből készült

Lehet, hogy erre is azt hiszed, hogy menő, de nekem elhiheted, nem az. Egy régi lánc vagy egy törött váz mindig is egy régi lánc és egy törött váz marad. Ezek újrahasznosítása nem művészi. Igaz, számos “művészeti alkotásban” láthatunk törött kerékpáralkatrészeket, amiket sokan élveznek nézni, de én nem. Így is alig találok helyet a kerékpáromnak, de még ha lenne is egy kis plusz helyem, inkább vennék egy második biciklit, minthogy néhány kerékből, láncból, lámpából és isten tudja, miből álló szobrot állítsak ki a nappaliban. Szóval, inkább ne pazarolj pénzt ilyen művészetnek nevezett kacatokra. Egy elszakadt lánc mindig csak problémát jelent, bármilyen formában is mutatják be.

5. “Hasznos” kütyük

Ez a másik nagy sláger azok körében, akik egyáltalán nem tudják, mit vegyenek karácsonyra kerékpáros barátaiknak vagy munkatársaiknak. „Csak megveszem ezt a szuper villogó kesztyűt vagy ezt a pohártartót a kormányra.” Tévedés! Nem azért éheztetem magam és fogyok le 5 kilót minden tavasszal, hogy aztán értelmetlen kiegészítőkkel pakoljak plusz súlyt a bringámra. Másrészt, el tudod képzelni, hogy éppen egy 65-70%-os lejtőn száguldok lefelé a vad növényzet és éles sziklák között manőverezve, miközben egy forró csésze teát próbálok bent tartani az új, stílusos kormánypohártartómban? Ugye. Sokkal inkább hagynám, hogy a nap égessen meg a tűzforró tea helyett.

Szóval, kérlek, ne aggódj a felszerelésem miatt. Mindenem megvan, amire szükségem van, és ha ezek mellé még kapnék valamit, az csak egy újabb dolog lenne, amit valahol tárolnom kell, és amit valószínűleg soha nem fogok használni.

6. Karácsonyi témájú kerékpáros mez

Pontosan hogy gondoltad, mikor fogom ezt hordani? Ugye tudod, hogy Európában a karácsony általában egy olyan hónapban van, amely nem épp a meleg és napos időjárásáról híres? De ha eltekintünk az időjárástól, akkor sem egy karácsonyi témájú mez lenne az, amit szívesen felvennék. Vagy esetleg azt képzelted, hogy a karácsonyi bulikon is ebben jelennék meg? Nem. Ha már ragaszkodsz a mezhez, ami egyébként már önmagában sem a legjobb ötlet, legalább próbáld meg elkerülni az ünnepi témákat.

7. Kerékpáros témájú haszontalan dolgok

Végül pedig itt van minden lelkes bringás átka – a kerékpáros témájú, mindennapi használatra szánt dolgok. Ó, egy kerékpár alakú pizzavágó. Köszönöm, te voltál az első, akinek eszébe jutott egy ilyen szuper ajándék. Hadd tegyem a másik 9 mellé. Vagy mi a helyzet ezzel a kerékpáros állvánnyal vagy állólámpával? Végre! Mindig is arról álmodtam, hogy egy ajándék miatt átrendezem majd az egész lakást. Nagyon szépen köszönöm. Ó, és ne felejtsük a bicikli alakú üvegnyitót se. Igaz, hogy az első használat után tönkremegy majd, de ez nem baj, mert jövőre úgyis kapok egy másikat.

Mit vegyél?

Gondolom tudod, hogy a kerékpározáson kívül más is érdekel. Mielőtt ajándékot veszel nekem, tudj meg egy kicsit többet rólam. Ismerd meg az egyéb hobbijaimat, a személyiségemet és a szenvedélyeimet. El sem hiszem, hogy ezt mondom, de nem minden a kerékpározás körül forog. Mégis, ha ragaszkodsz az ilyen témájú ajándékokhoz, egy pár kerékpáros zoknival nehéz mellé lőni, és azokat mindig szívesen is fogadom, szóval hajrá. Vagy, ha igazán boldoggá akarsz tenni, egy egyszerű ajándékkártya is varázslatossá tenné számomra a karácsonyt. Így én azt vehetnék, amit csak akarok, Te pedig jól fogod érezni magad, amiért boldoggá tettél. Mindenki jól jár.