Amikor 2013-ban Susen Freemyers megvette első biciklijét, 160 kiló volt és a főzés volt a hobbija, a boldogsága. Nyugodt és kellemes életet élt férjével, a reklámszakmában dolgozott, és még mit sem sejtett arról, hogy milyen fordulatot vesz az élete, amikor először biciklire ül.

Megosztás:

Egy autóbaleset után, amiben szerencsére senki nem sérült meg, az autó viszont totálkáros lett, Susen azt javasolta férjének, hogy kerékpárokkal helyettesítsék a tönkrement járművet. Kellett kicsit győzködnie, de végül beleegyezett. Nem öltek bele túl sok pénzt, nem szereztek be csodajárgányokat, azonban Susen így is biztos volt benne, hogy jó döntést hoztak.

Susen és a North Valley Ride Klub

2014 óta több mint 40 ezer kilométert tekert le, ami annyi, mintha körbebringázta volna a földet. Eközben két betegségét is sikeresen kezelte a sport segítségével, rengeteg barátot gyűjtött, és egészségesebbnek és boldogabbnak érzi magát, mint valaha. A We Love Cycling magazin munkatársával beszélgetett az új szenvedély felfedezéséről, a biciklis közösségről és arról, hogyan segített neki a kerékpározás felülemelkedni a múltján.

Miért döntöttél úgy, hogy autó helyett biciklit akarsz venni?

Egészen egyszerű okok miatt: úgy gondoltam, így majd tudunk spórolni a benzinen, és elképzeltem, mennyi olyan gyönyörű helyre eljuthatunk majd, ahova kocsival nem. Ott volt persze az egészség-faktor, abban az időben én 160 kiló voltam, a férjem pedig 170.

Mindig szerettem a természetben lenni, a biciklivel pedig egy újfajta szabadságot kaptam. Imádok új helyeket felfedezni!

Mi volt az első meghatározó élményed a nyeregben?

Amikor hazaértünk az első 10 km-es utunkról és csodálatosan éreztük magunkat! Szinte azonnal újra akartam csinálni és menni még tovább! Immár hét éve bringázom, ebből az első 3 év kísérletezgetéssel telt. Tudtam, hogy ez az én sportom, mert megtaláltam a belső egyensúlyom és békém.

Fantasztikus lehetett erre rátalálni. Mi hajt egyre tovább és tovább?

Egyrészt a testi egészségemért tekerek, azóta hogy lecseréltem a hobbim, a főzést a biciklizésre, 44 kilót fogytam és sokat izmosodtam. De ami még fontosabb, az a mentális egészségem. Hogy őszinte legyek, nagyon nehéz gyerekkorom volt, elszigetelt és bántalmazott gyerek voltam. Annak ellenére, hogy sok dologhoz megvolt a tehetségem, semmiben sem támogattak otthon. Sőt, épp az ellenkezője: anyám életcéljának tekintette, hogy tönkretegye az életem.

Susen a barátaival

Nem csoda, hogy a szabadságot keresed, ami a biciklizés egyik legjobb velejárója.

Így van, és a testi fájdalmaktól is megszabadított! Két betegséggel is meg kell küzdenem, az egyik egy idegi probléma a csípőmnél. Korábban iszonyatosan fájt, amikor beleszúrt, lépni sem tudtam. De amióta tekerek, gyakorlatilag teljesen megszűnt.

A másik szintén egy idegrendszeri károsodás, ami a Bernhardt-Roth-szindrómához vezetett. Olyan égető érzéssel jár ez együtt, hogy az ember úgy érzi, mintha lángolnának a lábai. A bicikli ettől is teljesen megszabadított! Már 8 hónapja nyomát sem éreztem.

Nem semmi! Van bőven okod arra, hogy tekerj. Edzésterv alapján szoktál sportolni? Van, hogy egyszerűen nincs kedved az egészhez?

Az edzéstervem valahogy így néz ki: felülök a bringára és tekerek. Az időjárás nem számít. Ha esik, ha fúj, ha forrón tűz a nap, én megyek. Van két „bicikli-rendőröm”, ahogy én hívom őket: a férjem és egy barátnőm, Jenni. Ők próbálnak lebeszélni róla, hogy durva időben is kimenjek. Legtöbbször hiába: ha olyan vihar van, hogy még a ház is beleremeg, akkor jól felöltözöm előtte és úgy indulok el. Kivéve, ha a férjem a szó szoros értelmében az utamba áll…

Fontos a biztonság, de úgy hangzik, te aztán szereted a kihívásokat!

Igen, a jelenlegi célom, hogy minden hónapban letekerjek 1000 mérföldet, ameddig el nem jutok 30.000-ig. Most járok 25,713.57-nél, úgyhogy még 4286.43 van hátra. Aztán újra meg szeretném kerülni a Földet, vagyis 40 ezer kilométert tekerni. Szóval még hosszú út áll előttem!

Mindenki készen áll?

Lenyűgöző célok! Tényleg soha nem hagy el a lelkesedés?

Az első pár 20 km-es utamon arra jöttem rá, hogy mindig az első 10 km a nehéz, ezután üt be az adrenalin. Szóval ezt tettem meg alsó határnak: ha letudtam hat mérföldet és kezdem magam igazán jól érezni, akkor megyek tovább. Persze, volt már olyan, hogy letekertem és úgy döntöttem, hogy hazamegyek, mert pihenésre van szükségem.

De még a rossz napokon is tudom, hogy egy bizonyos pontig kell csak eljutnom, hogy beüssön az endorfin és egyből jó nappá váljon. Mindig ezt a pontot várom. És persze azt, hogy mi újat fedezhetek fel!

Nagyon meditatívnak hangzik. Megváltoztatta valahogy a bringázás a világképed?

Rájöttem, hogy a boldogság nem egy állandó állapot. A boldogságot meg kell találnod: ott lehet egy énekesmadárban, egy virágban, egy felhőben. A kulcs az, hogy ezeket az apró örömöket megőrizd magadban, megtanulj a pillanatnak élni. Mindannyiunkat körülvesznek ezek a dolgok, a biciklizés pedig lehetővé teszi, hogy megtaláljuk őket.

Nem tudunk jobban egyetérteni! Van még valami, amit megosztanál az olvasóinkkal? Esetleg pár jó tanács?

Amikor elkezdtem tekerni, elgörbült alattam a hátsó kerék. Ennyire nehéz voltam. Az első három év nagyon kemény volt. De nem adtam fel.

A biciklizés lényege, hogy jól érezzük magunkat, úgyhogy ne aggódj a technikai kérdések miatt! Az első utamat farmerben tettem meg. Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások, ameddig nekem örömet okoz, amit csinálok. Arra fókuszálj, hogy te hogy érzed magad. És mindig akarj többet és többet!

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.