Étkezések kétkeréken: Milyen egy az élet csapatséfként?

Szerző: Siegfried Mortkowitz

Ha valaki egy norvég országúti bajnok fia és egy időfutam bajnok testvére, azt hihetnéd, hogy az ő élete is kétkeréken telik. És ez bizonyos értelemben Henrik Orre-re is igaz, csak nem úgy, ahogy gondolnád. Henrik Orre ugyanis séf, nem pedig profi kerékpáros. De egy különleges séf, aki kifejezetten a kerékpárosok étkeztetésére specializálódott.

Íme, Henrik Orre, a Velochef. Henrik jogosan büszkélkedhet kerékpáros hátterével. Apja, Magne, 1976-ban norvég országúti bajnok volt, részt vett két nyári olimpián, ahol 1972-ben Münchenben a csapat-időmérőben ötödik, majd négy évvel később Montrealban ugyanebben a versenyben nyolcadik helyezést ért el. Ráadásul Henrik testvére, Henning szintén 1992-ben norvég időfutam bajnok lett.

Egy interjúban Orre elmagyarázta, miért döntött úgy, hogy nem követi a családi hagyományt. “Csak egy régi BMX biciklim volt, amivel a környéken szoktam bringázni” – mondta. “Láttam, mennyi erőfeszítésre van szüksége a testvéremnek, hogy nemzeti szinten versenyezzen, és azt gondoltam, hogy “igen, te menj és csináld ezt, én pedig kipróbálok valami mást.”

https://www.instagram.com/p/CxYSc1fMYLK/?img_index=1

De Henrik maga is versenyzett. Méghozzá annak a norvég csapatnak a részeként, amely 2005-ben és 2006-ban megnyerte a Culinary World Cup-ot. Öt évvel később a Mathias Dahlgren akkor kétcsillagos Michelin étterem főszakácsa lett, azonban hamarosan elkerülhetetlenül részese lett a kerékpározás világának. 2010-ben Thor Hushovd lett az első norvég kerékpáros, aki megnyerte a UCI Világút Bajnokságot, ami növelte a Norvég Kerékpáros Szövetség költségvetését, méghozzá elég nagy mennyiségben ahhoz, hogy felvegyenek egy fine-dining séfet, aki ellátja a norvég válogatott versenyzőit. Így került a képbe Henrik Orre.

Ez a munka két évig tartott. Közben pedig egy norvég tévéműsort is vezetett, amelyben a Tour de France alatt követte az eseményeket, hagyományos régiós ételeket készítve az adott ország területén. Hamarosan a 2010-es évek domináns kerékpárcsapata, és a kerékpározás történetének egyik legnagyobb csapata, a Team Sky felkérte, hogy öt évig ő főzzön Sir Bradley Wiggins és Chris Froome számára. Valószínűleg jól végezte a feladatot, mert ebben az időszakban a Team Sky négyszer megnyerte a Tour de France-ot, egyszer a Vueltát, és háromszor a Párizs-Nizza és a Critérium du Dauphiné versenyeket.

https://www.instagram.com/p/CkDxTX7MbSX/

Orre biztos benne, hogy a csapat látványos eredményeit részben az ő erőfeszítéseinek köszönheti. “Még a Team Sky előnyeit is le tudtuk fordítani az étel nyelvére” – magyarázta. “Minden lépést áttekintettük, és ez vezetett ahhoz, hogy beruháztunk egy mobil konyhás teherautóba, hogy biztonságosabb és hatékonyabb környezetet biztosítsunk az étkezések előkészítéséhez. Sokkal ellenőrzöttebb így a folyamat higiéniai szempontból, mivel nincs szükség szállodai konyhák használatára. Egészen addig elmentünk, hogy az ételt hőmérséklet-szabályozott járművel szállítottuk.

De Orre elmondta, hogy egy Grand Tour-on való főzés nagyon munkaigényes, és nem sok szabadideje maradt mellette. “Élveztem a Team Sky-nál töltött időt, de kemény munka volt” – mondta. “A napom általában reggel 7:00-kor kezdődött, amikor egyenesen lementem a konyhámba, hogy elkezdjem a reggeliket. A fiúk aztán elindultak a busszal, mi pedig összepakoljuk a teherautót, hogy készen álljunk a transzferre. Ez, az útvonal függvényében akár négy órás is lehet, és remélhetőleg elég időben megérkezünk, hogy tudjunk vásárolni és ebédelni. Aztán azonnal nekiláttunk előkészíteni a csapat vacsoráját. Este dolgoztunk, majd mentünk aludtunk. Egyáltalán nem volt szabadidőnk.”

Ezt a kalandot követően Orre nekiállt megírni a Velochef sorozat első kötetét, majd a másodikat és a harmadikat is. Jelenleg Orre tulajdonában és irányításával működik a Velochef Clubhouse étterem Oslóban, amit egyaránt elismernek a kerékpárosok és a nem kerékpárosok is.