Romániának nekivágni persze kíván némi elszántságot, hiszen közel sem lesz minden célhoz egy kényelmes autópálya. A helyi közlekedés pedig kicsit kaotikus, minket akkor is le akartak túrni, ha 90-nel mentünk, meg akkor is, ha 120-szal. Mégis megéri, hiszen Erdélyen átautózni is élmény. A domborzat emlékeztet az Alpokra, csak minden kicsit kevésbé tüchtig, meg persze az előző rendszerek komolyan nyomot hagytak a városokon. Időnként ihletett szépségű tájakon autózik az ember, aztán hirtelen hatalmas kontraszttal ékelődik a tájba egy elhagyott ipartelep csontváza.
Brassó 700 kilométer Budapesttől, erre a már említett forgalom miatt érdemes 8-9 órát számolni. Az erdélyi szászok egykori központja impozáns látvány, főleg mert az ember egy fennsíkon haladva éri el, így különösen hangsúlyosak a várost körbeölelő hegyek. Ha valaki nagyon keresné, a Cenk oldalában egy hatalmas Brasov felirat hirdeti, hogy jó helyen járunk, a hatalmas betűk mellett egy kilátó is van.
A szállásunk a város főutcáján, a Strada Republiciin volt, két éjszakáért 15 ezer forintot fizettünk, de ha az ember kevésbé frekventált hellyel is beéri, akár 40 ezer forintból is ki lehet hozni egy heti szállást. A város maga 600 méteren fekszik, a fölé magasodó Cenk viszont 955 méter, és ez még messze nem a környék legmagasabb csúcsa. Ezekben az erdőkben az ember nem áll neki csak úgy tekeregni, ahhoz túl nagy a terület, és túl sok a medve.
Mi egy vezetett túrára fizettünk be, négy főt 100 euróért vállalt a helyi túravezető. Brassóból indulva először az óvároson gurultunk át, kifejezetten kellemes hangulatú városrész, érdemes megállni egy kávéra, vagy friss pékárura. Innen Pojána mindössze 12 kilométer, többnyire széles dózerutakon, helyenként technikás ösvényeken. A helyi enduró versenyeken 45 perc alatt nyomják le a távot, közepes kondival nem kihívás egy óra alatt, mi sok bámészkodással, fotózással másfél óra alatt értünk fel Pojanába.
A 12 kilométerre 400 méternyi szintemelkedés jutott, szerencsére arányosan elosztva, így inkább élmény, mint harc a tekerés. Pojána Románia egyik legnépszerűbb síterepe, és ahol télen síelnek, ott nyáron bizony bringáznak. Célunk a Keresztényhavas volt, az 1799 méteres csúcs csábító, hiszen innen jó 1200 méternyi szintet lehetett ereszkedni Brassóig. A felvonó nem a megszokott, többkabinos rendszer, hiszen csak két, ellenben szobányi méretű kabin közlekedik rajta felváltva. Ezzel mindössze tíz perc alatt értünk fel, utána pedig kisebb emelkedőktől eltekintve folyamatos tempós veretés következett az óvárosig.
Nyilván számtalan ösvény szövi át a környéket, vezetőnk az enduró bringák miatt egy keményebbre vitt minket. Voltak sziklák, letörések, gyökerekkel alaposan befont rézsű is. Ezt már nem lehet jó szívvel ajánlani kezdőknek, helyenként már-már triálos mozdulatokkal kellett egyik kőről a másikra kanyarodni. És azért bringa is kell: a rugóút nem is annyira szempont, de a kisebb tárcsával szerelt trail-bringámon eléggé felmelegedett a fék, a végére markolatig húzott karral is gyorsultam. Ezzel együtt az ösvény tempós, helyenként technikás, de főleg élvezetes, amellett, hogy az őszi időszakban szép is. A kör végén a város fölé magasodó Brasov felirat kilátójához is kigurultunk, innen látszott, mekkora is valójában a város.
Amire fokozottan ügyelni kell, azok a medvék. A vezetőnk megnyugtatott: a medve alapvetően nem akar az ember közelébe menni, épp ezért a simogatós szelfi és az etetés kerülendő. A zaj taszítja az állatot, ám ha mégis közeledne, nem árt belehúzni: egy kifejlett példány könnyedén képes 40-nel futni, ami legyen akármilyen jó bringás is az ember, ezen a terepen nehezen tartható. Viszont a táj vadsága és a remek természetes ösvények kárpótolják az embert, ha esetleg arra van igény, épített downhill pályán is lehet menni. Higgyék el, a bringás világ nem csak az Alpokból vagy a Tátrából áll, érdemes egy esélyt adni a Barcasági-hegyeknek is!
Íme néhány pillanat a túráról:
