Amit tudnod kell, ha Európában akarsz e-biciklizni

Szerző: Martin Atanasov

Látod őket kerékpársávokon és az utakon. Látod őket a hegyekben, az erdőkben, terepen és kiépített pályákon. Az e-kerékpárok lassan mindenhol megvetik a lábukat, nemcsak Európa legbicikli-barátabb országaiban, hanem szerte a világon.

És ahogy minden újdonságnál, itt is előjönnek problémák, amiket kezelni kell. Bár sok lelkes kerékpáros határozottan kitart a véleménye mellett, miszerint aki segítséget használ, az nem érdemli meg a kerékpározás örömét, az igazság az, hogy mindegy, min tekersz: minél többen biciklizünk, annál biztonságosabb lesz a sport.

Az e-biciklik szuper alternatívát kínálnak a közlekedésre azoknak, akik kevésbé aktívak, idősebbek vagy éppen sérülésből lábadoznak. Szórakoztató, gyors és környezetbarát. De akkor mi vele a baj?

Az e-bringák problémái

Nos, van néhány. Először is bárki felülhet rájuk és nagy sebességgel száguldozhat, jogosítvány nélkül. Nem ritka a látvány, ahogy ezerrel száguldoznak a járdán, akadályként szlalomozva a járókelők között. Ez pedig nem túl veszélytelen.

Ráadásul elég sokan pötyögnek a telefonjukon, miközben e-bringán ülnek. Tudjuk, hogy ez abszurdan hangzik, de így van. Ha ehhez hozzátesszük, hogy egy elektromos járgány akár 25 km/órával is mehet, egyenesen félelmetes. Sőt, sokan figyelmen kívül hagyják a mindenki biztonsága érdekében meghozott közúti szabályokat is. Néha elképesztő sebességgel hajtanak át a piroson. És bár mindez igaz lehet a hagyományos kerékpárosokra is, sokkal veszélyesebb egy nagy sebességű biciklin megszegni a szabályokat.

Szintén súlyos problémát jelentenek a balesetekből eredő sérülések. Az Országos Egészségügyi Intézet (NIH) kutatása szerint az e-biciklivel történő balesetek jelentősen súlyosabb következményekkel járnak, mint a hagyományos kerékpárral történtek. A fejsérülések aránya lényegesen magasabb, annak ellenére, hogy sokkal több e-bike-os használ sisakot. Egyértelműen a nagyobb sebesség mindennek az oka.

Az e-kerékpárokra vonatkozó uniós előírások

Bizonyára az uniós jogalkotók is ugyanerre a következtetésre jutottak, és szigorú előírásokat kényszerítettek az EU-ban kerékpárjaikat eladni szándékozó gyártókra. Bár sokan bírálták az e-kerékpárok törvényes korlátait, mert túlságosan engedékenyek, az EU úgy döntött, pusztán kereteket ad meg. A helyi jogalkotók több korlátozást is bevezethetnek, ha szükségesnek látják. Egyelőre az EU 2002/24/EK irányelvei adják az alapot minden tagállam számára. Ennek értelmében ahhoz, hogy regisztráció és jogosítvány nélkül lehessen használni egy elektromos járművet, az kell, hogy olyan motorral rendelkezzen, mely nem képest 250W fölött teljesíteni.

Emellett a teljesítménynek folyamatosan csökkennie kell, ahogy a kerékpár sebessége nő, mígnem eléri a 25 km/órát. Ennél a sebességnél a motor teljesen leáll, ekkor már minden a lábad erején múlik. Az elektromos kerékpárok motorjának tilos önállóan működnie.

E-bicycle
Az e-kerékpárok lassan mindenhol megvetik a lábukat, nemcsak Európa legbicikli-barátabb országaiban, hanem szerte a világon. © Profimedia

Tehát ahhoz, hogy egy e-bicikli legális legyen az EU-ban, a következőknek kell megfelelnie:

  • olyan motorral rendelkezik, melynek teljesítménye nem haladja meg a 250 W-ot
  • a motor csak asszisztál
  • 25 km/óráig nyújt támogatást

Belgium

Ez a kerékpáros mennyország úgy döntött, hogy nem elég csak egy kategória az e-bicikliknek. Elvégre több száz féle elektromos kerékpár létezik, és logikus, ha egy kicsit jobban szétválasztjuk őket. Így Belgium három külön kategóriába sorolta az e-bike-okat.

  1. A 25 km/h sebesség elérését segítő 250 W-os kerékpárok minden korosztály számára biztonságosak, és sisak nélkül is vezethetők.
  2. Az 1000 W-os kerékpárokat, melyek 25 km/órás sebességig segítenek, a „motoros kerékpárok” kategóriába sorolják. Csak a 16 éven felettiek használhatják.
  3. A 4000 W-os kerékpárokat, melyek akár 45 km/óráig segítenek, „speed pedelec”-nek nevezik. Ezek segédmotoros kerékpárnak minősülnek, és a kategória előírásai vonatkoznak rájuk.

Dánia

Senkit sem lep meg a világ kerékpáros fővárosának engedékeny hozzáállása az e-biciklikhez. Az egykori viking királyságban 2018 óta engedélyezett a speed pedelec-ek használata a kerékpárutakon. Csak 15 éven felettiek vezethetik, és kötelező rajta a sisak. Azonban sem engedélyre, sem rendszámra nincs szükség hozzá.

Finnország

Finnországban bárki használhat 250 W-os kerékpárt, amennyiben nem éri el a 25 km/órás sebességet. Ha azonban rendelkeznek engedéllyel és biztosítással, a nagy teljesítményű kerékpárok is helyet kapnak az utakon. Azonban szintén csak 25 km/óráig. Ez a korlátozás még a külön vezetési rendszerrel rendelkező e-bike-okra is érvényes.

Norvégia

Annak ellenére, hogy Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, az EU irányelveinek egyes elemeit követi. Az önkormányzat azonban úgy döntött, hogy további szabályokkal egészíti ki az unió jogszabályait. Az e-bike csak kerékpáros infrastruktúrán használható, kerékpárúton, bicikliparkokban, stb. Ha az úton vagy más közös helyen tekerünk velük, komoly bírságot róhatnak ki ránk. Ráadásul míg az EU-ban 25 km/óra a maximális segédsebesség, addig Norvégiában csak 20 km/óra.

Svájc

Egy másik EU-n kívüli ország, mely hasonló e-bike szabályokkal rendelkezik. 2012 óta a svájci hatóságok megengedik az 5.00W-os motor használatát, de a sebességhatár náluk is 25 km/óra.

Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyságban nagyot lendült az e-bike vásárlás, különösen a járvány idején. Sokan, akik korábban tömegközlekedéssel utaztak, úgy döntöttek, erre a gyorsabb és egészségesebb alternatívára váltanak. Mivel a szabályozások megalkotásakor az Egyesült Királyság még az EU tagja volt, ezek a Brexit után is megmaradtak, súlykorlátozással kiegészülve. Ahhoz, hogy egy e-bike mentesüljön az engedélyezési, és egyéb, motorkerékpárokkal kapcsolatos szabályozások alól, 30 kg alatt kell lennie a súlyának. Csak 14 év felettiek használhatják őket.

Magyarország

Itthon a 300 W-os kerékpárok már segédmotoros kerékpárnak számítanak, így csak jogosítvánnyal, bukósisakkal és felelősségbiztosítással használhatók. Ez alatt a teljesítmény alatt, amennyiben nem rendelkezik önálló motorral, az elektromos biciklikre ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a hagyományos kerékpárokra. A rásegítés nálunk is csak 25 km/óráig működhet, és a pedálozás befejezése után azonnal meg kell szűnnie.

Egyéb országok

Az EU legtöbb országa betartja az Európai Parlament által elfogadott általános szabályokat. Ezenkívül számos EU-n kívüli ország, például Törökország, szintén elfogadta az EU-irányelveket az e-kerékpárokra vonatkozó saját jogszabályaik alapjaként. Egészen biztos, hogy egyre több ország követi majd az uniós országok példáját, és a szabályozásokat saját regulációkkal egészítik ki, melyek megfelelnek a helyi kerékpáros kultúrának és infrastruktúrának.