Nagy szerepet játszott a kerékpáros közösség a közelmúltban a mentális egészséggel kapcsolatos párbeszéd erősítésében. A mentális betegségekkel való küzdelmeikről nyilvánosan beszélő híres személyektől kezdve a közösségi médiában az öngondoskodásra és kölcsönös támogatásra összpontosító közösségek felemelkedéséig, a mentális egészség az egyik legfontosabb témája volt a világjárványnak.

A profi kerékpározás rajongóiként ezt az egymás iránti figyelmet és aggodalmat azokra is ki kell terjesztenünk, akiket csak messziről csodálunk, és felemelni a hangunkat az élsport igazságtalanságai ellen.

Peloton
Többet kell beszélnünk a versenykerékpárosok mentális egészségéről! © Profimedia

Minél jobban belemegyünk a témába, annál világosabb, hogy még van hova fejlődni. A British Journal of Sports Medicine friss kutatása szerint az élsportolók 34%-a depressziós vagy szorongással küzd. A sportolókat – különösen a profikat – arra tanítják, hogy figyelmen kívül hagyják a fájdalmat, ez pedig megnehezíti a gyász, a szorongás és a lelki fájdalmak feldolgozását.

A női sportolók esetében még szélesebb forrásokból meríthetünk, hiszen a testképükkel, a családalapítással kapcsolatos elvárásokkal és az instabil anyagi helyzettel is meg kell küzdeniük. Ebből pedig olyan zavarok alakulhatnak ki, amik jelentősen befolyásolják a mentális egészséget.

A támogatás hiányának következményei

Mélyen elszomorította a kerékpáros közösséget ősz elején Olivia Podmore hirtelen halála. A feltételezett öngyilkosságot egy, a közösségi médiában megjelent poszt előzte meg, melyben a pályakerékpáros a versenysport terhéről beszélt, és mély felháborodást váltott ki a sportolókban, edzőkben és a lány szüleiben. Sajnos az ehhez hasonló nyilatkozatok egy olyan rendszerről árulkodnak, ami kihasználja a sportolókat és kevés teret ad nekik saját szükségleteik és céljaik elérésére. Ahogy az Podmore esetében is történt.

Olivia Podmore
Podmore 2019-ben. © Profimedia

Ki volt Olivia Podmore?

A Christchurchben született Olivia Podmore kilenc évesen kezdett BMX-ezni, majd áttért az országúti-, végül pedig a pályakerékpározásra. 2015-ben a waikatói Cambridge-be költözött, hogy a nemzeti kerékpáros csapattal edzhessen. Ugyanebben az évben Podmore Emma Cumming mellett ezüstérmet nyert csapatsprintben és bronzérmet az időmérőn az astanai junior világbajnokságon.

Képviselte Új-Zélandot a 2016-os riói olimpiai játékokon és számos más világbajnokságon és fontos eseményen is. A legutóbbi olimpiára is kvalifikálta magát, de homályos okok miatt nem választották be a csapatba és végül nem indulhatott Tokióban.

Az összetört álmok ereje

A rendőrség nem erősítette meg Podmore halálának okát, de a Reuters szerint a barátaiban és a sporttársaiban jogosan merültek fel kérdések a mentális egészségével kapcsolatban. A New Zealand Herald hírlap szerint Podmore az élsportolói élet kihívásairól írt egy Instagram bejegyzésben a halála előtt, amit később kitöröltek.

„A sport sok ember számára csodálatos lehetőség. Küzdelem, harc, de örömteli. Semmihez sem fogható az érzés, amikor nyersz, de amikor veszítesz, amikor ki sem választanak, pedig kvalifikáltál, amikor megsérülsz, és amikor nem tudsz megfelelni a társadalom elvárásainak, nincs házasság, családi ház, gyerek, mert te mindent beleadsz a sportba – az sem fogható semmihez” – idézte a lap a poszt szövegét.

A nyomozás

Miközben a barátok és a támogatók döbbenetüknek adtak hangot Podmore halálával kapcsolatban, a Cycling NZ és a Sport NZ bejelentette, hogy független vizsgálatot indítanak az ügyben. Nem ez volt az első alkalom, hogy górcső alá vették a Cycling NZ programot, így kénytelenek voltak reagálni a vádakra.

Ahogy arról az új-zélandi Stuff beszámolt, 2018-ban Mike Heron főügyész tartott felülvizsgálatot a Cycling NZ-nál, miután zaklatással, megfélemlítéssel és nem megfelelő személyes kapcsolatok fenntartásával vádolták meg a testületet. A vizsgálat központjában Podmore állt, aki erős nyomás hatására hamis nyilatkozatot tett, hogy megvédjen egy edzőt és egy sportolót, akik állítólag intim kapcsolatban álltak egymással.

Természetesen, megküzdeni a versenysport kihívásaival és közben a hatalom nyomására bűnrészessé válni bárki számára elég nagy teher az összeroppanáshoz. Sajnos egy tragédiának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a szervezet elkötelezze magát a problémák kivizsgálása mellett és figyelmet fordítson a sportolók mentális jólétét és a teljesítménykényszert övező kérdésekre. A HPSNZ vezérigazgatója, Raelene Castle elmondta, hogy Podmore halála komoly aggodalmakat vetett fel a sportolók jólétével kapcsolatban.

„Olivia halála újra felszínre hozta azokat a kérdéseket, melyeket évek óta takargat a rendszer a sportolók jólétével kapcsolatban” – mondta.

Emlékeznünk kell a nevére

Bár hajlamosak vagyunk a győztesekre figyelni, és hőseinket szerencséseknek tartjuk, kulcsfontosságú, hogy azt is meglássuk, hogy a hivatásos kerékpárosokkal szemben állított elvárások rohamos növekedése – a súlymegszállottságtól a hihetetlenül megterhelő edzésekig – óriási nyomást helyez a versenyzőkre és hatással van az életminőségükre.

Sok élsportolóhoz hasonlóan a profi kerékpárosokon is hatalmas a nyomás, hogy elérhetetlen eredményeket mutassanak fel. Az, hogy képesek együtt élni ezekkel az elvárásokkal, egy része annak, ami kivételessé teszi őket. Ha azonban nem enyhítünk a rájuk nehezedő terheken és egyre magasabb és magasabb szintű teljesítményt várunk el tőlük, akkor meg kell követelnünk a rendszertől, hogy biztosítsa számukra a megfelelő testi és lelki egészséghez szükséges támogatást és erőforrásokat.

Léteznek szervezetek, például a The Cyclists’ Alliance, melyek nagyszerű munkát végeznek a versenyzők általános jóléte érdekében. Elengedhetetlen, hogy folytatódjon a párbeszéd a problémákról, és hogy a rajongók ne felejtsék el, mi forog kockán. Nagyon vékony a határvonal a kezelhető mértékű stressz és az elviselhetetlen nyomás között. A biciklizés számunkra eszköz a mentális egészségünk védelmében. Segítsünk benne, hogy a profiknak is az legyen!