Csináld a barátaid után!

Szerző: WLC

Egy új tanulmány szerint nagyobb eséllyel tartod be az edzéstervet, ha mások is betartják. Tehát ha motivációra van szükséged, keress valakit, akivel együtt tudsz tekerni!

Ahogy melegszik az idő, egyre több ismerősöd ül nyeregbe, és tesz meg hosszú utakat, de te nem tudod rávenni magad. Vagy találsz egy szuper edzést a neten, de amilyen hasznosnak, annyira nehéznek is tűnik. Sokan fáradtan és lelombozva hagyják el a sokáig karanténként szolgáló lakást, és motiváltatlannak érzik magukat. Azonban, ha összefogtok a barátaiddal és együtt vágtok bele, sokkal könnyebb lesz tartani a tervezett edzéseket!

A tanulmány, mely alátámasztja ezt, a Journal of the Association of Consumer Research című folyóiratban jelent meg. A szerzők kiemelték, hogy mennyire fontos a másolás folyamata, mely során ismerőseink szokásait beépítjük saját életünkbe.

Gianne Karla Tolentino fotója a Pexels oldaláról

 

Több mint 1000 ember bevonásával végezték el a kutatást, mely során véletlenszerűen három csoportba osztották a résztvevőket. A másolással megbízott csapatot arra kérték, figyeljék meg ismerőseiket, hogyan veszik rá magukat, hogy sportoljanak, és kérjenek tőlük tanácsot. Emellett saját edzésterveiket is rögzítették.

A második csoport olyan tippeket kapott, ami másoknál működni szokott. Ilyen volt például, hogy minden mozgással töltött óra után, töltsenek 15 percet azzal, hogy a közösségi médiumokat olvasgatják.

A kontrollcsoport nem kapott semmilyen információt, csak egy kérdőívet kellett kitölteniük arról, mennyit sportolnak.

10 nap elteltével kiderült, hogy az első csoport tagjai jelentősen többet mozogtak, mint a másik kettő csapat. Átlagosan 55 perccel többet, mint a második, és 32-vel többet, mint a harmadik csoportba soroltak. Nagyobb volt a motivációjuk is, annak ellenére, hogy a kísérlet elején minden tag azt mondta, szeretne többet sportolni.

„Ha olyan stratégiákat követünk, amik másoknak már beváltak, könnyebb dolgunk lehet” – magyarázta Kate Mehr, a pennsylvaniai egyetem professzora. Ez a sportolásra még inkább igaz, mint az élet más területeire, hiszen rengetegen szeretnének fittek lenni, de nincs motivációjukhoz hozzá, hogy eleget mozogjanak.

Miért működnek olyan jól az utánzási stratégiák? Két okból.

Először is azért, mert kódolva van bennünk a megfigyelés, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy új készségeket sajátítsunk el. Másodszor pedig azért, mert bármilyen viselkedést lemásolhatunk, ez megadja a választás és irányítás érzését – a szokások megváltoztatásának két legvonzóbb előnyét. Ezek az érzések sokkal jobban motiválnak, mint a passzív módon kapott tanácsok.

„A másolás sikerének egyik titka az, hogy társadalmi interakciót igényel, erősíti a kapcsolatot közted és a példaként magad elé állított személy között” – írta Mehr. „Tehát az a legjobb, ha a barátaidat utánzod, nem pedig a közösségi médiában látott embereket. Azonban ha erre nincs lehetőséged, az online világ is működik.”

Forrás: bicycling.com