Mi történik, ha két idegen az univerzumra bízza magát?

Szerző: WLC

Leo nyugat felé tekert 309 napon át. Noel keletnek indult, 176 nappal történetünk előtt. Az, hogy a semmi közepén találkoztak, matekfeladatnak jó. A valóságban kisebb csoda.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két ember, akik Kazahsztán sivatagában vándoroltak. Az óceán két partján születtek, sosem találkoztak, azonban volt bennük valami közös: mind a ketten biciklin ültek a sivatagban megszokott tevék helyett, és lassan közeledtek egy ponthoz, ahol meglepetés éri majd őket. Napról napra, óráról órára küzdik át magukat a végtelennek tűnő sivatagon. Mögöttük több ezer kilométer. Előttük még több.

Az egyik kelet, a másik nyugat felé haladt. A 27 éves amerikai 180 cm magas, 90 kiló, és egy utazó borzas szakállán át mosolyog, napok óta nem látott zuhanyt. A 170 cm magas, 64 kilós brit 26 éves, kék bandázzsal és egy kissé sötétebb szakállal.

A teaház, ahol Noel és Leon találkoztak.

Te meg mi az ördögöt csinálsz itt? – kérdi az amerikai.
Te mit csinálsz itt? – kérdi az angol.

Napok óta most először szólaltak meg az anyanyelvükön. Ezer éve nem láttak magukhoz hasonló bringást!

Noel
Leon

Leon Whiteley 309 napon és 11 337 mérföldön át tartott nyugatra. Utazása Gumi-ban kezdődött, egy dél-koreai városban, ahol egy évet töltött angol nyelv tanításával. Amikor a hivatali ideje lejárt, a legmerészebb, legsötétebb szárazföldi útra indult, amit csak el tudott képzelni: elindult, hogy biciklivel menjen haza, Angliába – egyedül. Az utazás nem a tervek szerint haladt, de Leon nem adta fel. Az volt az álma, hogy a térkép egyik végéből a másikig tekerjen.

Noel 176 nappal a Leonnal való találkozás előtt szállt le Portugáliában, hogy nekivágjon a végtelen útnak Eurázsián át. Saját kontinense már túl könnyűnek és szelídnek tűnt. Fogott egy földgömböt, és megkereste a leghosszabb utat. Amit talált, 19 országot ölel fel. A világ egyik oldaláról a másikra.

Mindketten hatalmas utat tettek meg, tele nehézségekkel. Idegenekkel vacsoráztak és tőlük kértek szállást, szomjaztak és izzadtak. És egyáltalán nem számítottak egymásra. Mégis találkoztak: mintha csak valaki megírta volna a történetüket. Noel segített megjavítani Leon bringáját. Együtt megvacsoráztak, elmesélték kalandjaikat, nevettek azon, hogy a nevük egymás inverze, majd elköszöntek, és soha nem találkoztak többé.

Forrás: bicycling.com