Magyar tervezésű Bugatti kerékpár lett Ausztrália sztárja

Szerző: WLC

A Bugatti versenyautói ihlették a különleges biciklit, melyet az Ausztráliában élő autórestaurátor, Szabó Imre tervezett.

2015-ben a magyar restaurátor meglátta a Bugatti Vision Granturismo-t és beleszeretett minden részletébe. Mindenképp részese akart lenni ennek az alkotásnak, de akkoriban Ford és Holden modellekkel foglalkozott. Így nem tehetett mást: a versenyautó formájára épített egy biciklit.

A Bugatti Vision Granturismo

„A kihívás az volt, hogy hogyan butítsam le ezt a gyönyörű formát négy kerékről két kerékre úgy, hogy a Bugatti egyedi stílusjegyei megmaradjanak. Ha valaki azt kérné, hogy tervezz egy olyan kerékpárt, aminek a hűtőrácsából nő ki az ülés, lehet, hogy eldobnád a ceruzát.”

Végül megugrotta ezt a kihívást, a tudatalattija segítségével: egyik reggel felébredt és lelki szemei előtt ott volt a kész kerékpár. Már csak meg kellett építeni. A vázat kézzel készítette el, tisztelegve ezzel a Bugatti múltja előtt. A bringa teljesen fémből készült, ellenben a cég saját kerékpárjával, melyet 2016-ban dobtak piacra. A karton modell olyan sérülékenyre sikerült, hogy utcán nem is lehetett használni. Így Szabónak továbbra is megvolt a lehetősége, hogy befusson saját tervével.

A Bugatti viszont nem támogatta ebben. Hiába saját modellük kudarca, Szabó terve elakadt a gyártónál, pedig a tervezőcsapat főnöke és az engedélyezési főosztályvezető is elismerte a bringa egyediségét és újszerűségét.

„Lehet, hogy a hátuk közepére sem hiányzott, hogy a semmiből berobbant ez a formabontó micsoda…”

Az elutasítás ellenére mégis sikertörténet lett a különös kerékpár útja. Számos nemzetközi fesztiválon aratott nagy tetszést, megjelent Sydneyben, sőt, a legkedveltebb járművek közé is bekerült. Ausztrália meghódítása után Európában is kiállítják majd egy motorshow keretében, egyetlen kerékpárként.

Forrás: index.hu