Mobilozás biciklizés közben?

Szerző: We Love Cycling

Pár hete a holland közlekedésügyi miniszter, Cora van Nieuwenhuizen, beterjesztett egy törvényjavaslatot a holland parlament elé, amiben megtiltaná az okostelefonok használatát kerékpározás közben. Bár itthon még nincs ilyen kezdeményezés – egyelőre, utánanéztünk, hogyan is áll a történet.

Kezdjük az alapoktól: a KRESZ-t 1998. január 1-én az alábbi bekezdéssel egészítették ki:

„A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben – ideértve a forgalmi okból történő megállást is – kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.”

Első olvasásra elég egyértelmű a fogalmazás, azonban gyorsan ahhoz a kérdéshez juthat az olvasó, hogy mit tekinthetünk “menet közben”-nek? A KRESZ jellemzően a “forgalomban résztvevő” kifejezést használja, ezért ha valakit megbüntet a rendőr, miközben félrehúzódva a Facebook üzeneteire válaszol, talán jogosan háborodik fel, hiszen nem résztvevője a forgalomnak. Azt csak halkan jegyezzük meg, hogy a kerékpárosokat sajnos sokszor egyébként sem nézik a forgalom résztvevőjének, de ezt a témát majd egy másik cikkben vesézzük ki.

mobilozás biciklizés közben

Visszatérve, a félreérthető kifejezések miatt a rendeletet követő jogmagyarázat az alábbi sorokkal igyekszik pontosítani:

„Az utóbbi években nagyon elszaporodott járművezetés közben a kézben tartott mobiltelefon használata. Ez a mai forgalomban elengedhetetlenül szükséges figyelmet és körültekintést jelentős mértékben károsan befolyásolja, a járművezetők figyelmét a forgalomtól elvonja. Ezért a közúti közlekedés biztonságára potenciális veszélyt jelentő magatartást külön nevesítve tiltja a KRESZ. A mobil rádiótelefon fogalmába tartozó távbeszélő készülékek körét külön jogszabály határozza meg.”

Ez alapján kimondhatjuk, hogy járművezetés közben (menet közben?) a kézben tartott mobiltelefon használata tilos. Technikailag tehát a kerékpárosokra is igaz, hogy haladás közben, a forgalom résztvevőjeként nem használható kézben tartott mobiltelefon. Itt sajnos azonban bonyolódik az ügy, hiszen – és most maradjunk a forgalomban résztvevő kerékpárosoknál – nehezen elképzelhető (de nem kizárt és sajnos nem is ritka), hogy valaki tekerés közben fogja a telefonját és/vagy nyomkodja is azt. A KRESZ ide vágó bekezdése így szól:

„Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.”

Mobilozás

Összegezve tehát, nem lesz okosabb a szabálykövető biciklis, ha ezek alapján szeretne tájékozódni. Optimális esetben egyik kerékpáros sem nyomkodja (pláne nem fogja) a telefonját, azonban felmerülhet a kérdés, hogy head-set alkalmazása mobiltelefon használatnak minősül-e (Értelemszerűen használatnak minősül, de nem büntetendő). Tegyük a szívünket a kezünkre, sokan közülünk telefonálnak tekerés közben, amivel kellő körültekintés és óvatosság mellett talán nincs is baj – legalábbis nem jogi értelemben. A hivatalos tájékoztatás alapján kimondhatjuk tehát, hogy kétkeréken csak úgy mobilozhatunk teljes biztonságban, ha megállunk, mindenki számára egyértelműen „kivonjuk” magunkat a forgalomból, majd leszállunk a paripáról. Nem túl életszerű. A szabályozás íróinak mentségére legyen szólva, hogy legalább 10 éves paragrafusokról van szó, amikor még messze nem gondolták, hogy a közeljövőben óránként akár 30-50 értesítést is kaphat egy felhasználó, függően a telefonján található applikációk beállításaitól.

Visszatérve a holland esetre, a tervezett jogszabály a még 2002-ben életbe lépett személygépjármű vezetés közbeni mobiltelefon használat tiltást egészítené ki. Az eredeti paragrafusban a kerékpárokat azok jelentősen kisebb átlagsebessége miatt hagyták ki. Sajnos 16 évnek kellett még a kerékpárosok paradicsomának tartott Hollandiában is eltelnie ahhoz, hogy rájöjjenek, a kerékpárosok így is-úgy is résztvevői a közlekedésnek, így legalább akkora veszélyt jelentenek magukra és a forgalom többi szereplőjére, mint egy lassan haladó személyautó. A törvényjavaslat alapjául szolgáló gépjárművezetők, kerékpárosok, moped- és elektromos kerékpárhasználók körében végzet kutatás kimutatta, hogy a hollandok 27% használja okoseszközeit haladás közben, a 18-24 éves megkérdezettek pedig 74%-a (!) válaszolta, hogy alkalmanként a telefonjába merül közlekedés közben.

A hazai szabályozás egyelőre várat magára. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy okostelefonját legalább közlekedés közben tegye elérhetetlen helyre, így elkerülheti a kísértést, hogy a kezébe vegye, továbbá extrán figyeljen oda a forgalom közepén, hiszen lehet, hogy egy mobiltelefonozó sofőr/kerékpáros észrevételével komoly tragédiát kerülhet el.

Jó hátszelet!