Bringával járni dolgozni meglepően tanulságos

Szerző: Adam Marsal

Biciklivel járni munkahelyre nem csak értékes percek megtakarítását és a tömegközlekedési eszközöktől való távolmaradást jelenti. Több rejtett és látható előnye is van, ha huzamosabb ideig csinálod. Én ezeket tanultam az elmúlt évben.

Örvendetes meglepetés volt számomra, hogy a legtöbb sofőr, akivel találkoztam, nagyon kedves volt. Aki mindennap bejár, elkerülhetetlenül találkozni fog agresszív emberekkel, de az utat használók többsége nem ilyen. Prágában legalábbis így van!

Cyclist in Prague
Számos előnye van a biciklivel való bejárásnak. © Profimedia

A lámpák működnek! A kormányon fehér első lámpával, valamint a táskámra és az ülésoszlopra szerelt két piros lámpával magabiztosan közlekedhettem, anélkül, hogy azon kellett volna aggódnom, hogy az elhaladó sofőrök nem vesznek észre. Úgy gondolom, hogy a jó láthatóság jobb kommunikációt jelent a kerékpárosok és a sofőrök között, így nagyobb forgalomban is tudnak figyelni rám.

Kétszer olyan gyorsan értem be az irodámba két keréken, mintha tömegközlekedést használtam volna. Az épület nagyjából 15 percre van a buszmegállótól, bringával azonban ez a táv két perc alatt megvolt. Ráadásul nem kellett csatlakozást várnom, így 20 perc alatt bent is voltam. Régebben, villamossal és busszal legalább fél óra volt az út.

Ha biciklizek, rengeteg olyan emberrel találkozom, akikkel egyébként nem tenném. Nyáron sokszor belefutottam egy-egy ismerősbe. Ha villamoson ültem volna, esélytelen lett volna üdvözölni a régi barátokat és beszélni velük pár szót! Ezek a pillanatok még értékesebbek most, a karantén alatt, amikor nehezebb tartanunk a kapcsolatot.

Cyclist in Prague
A biciklizésnek köszönhetően több emberrel találkozhatsz. © Profimedia

Annak ellenére, hogy nem túl hosszú az út, mivel mindennap megtettem kétszer, fizikailag is erősebb lettem. 40 perc sporttevékenység, amit nem az egyéb teendők, vagy a családi programok idejéből kell elvonni!

Emellett így, hogy minden reggel kitisztult a fejem, javult a koncentrációm, és hatékonyabban tudtam dolgozni. Alig vártam, hogy rendezzem a feladataimat, és nem szippantott be a közösségi média reggelente, ahogy máskor! Hazafelé pedig levezettem a nap közben felgyűlt stresszt.

Prague Cyclist
A biciklizés segít a stresszkezelésben. © Profimedia

Annak ellenére, hogy Prága óvárosában nincs a kerékpárosoknak sebességkorlátozás, kényelmesebbnek találtam, ha lassabban haladok, nagyjából a gyalogosok sétatempójának megfelelően. Így nem volt feszültség köztünk, ami hozzájárult az általános pozitív érzéshez, amit a biciklizés nyújtott. Megjegyzés: ne keverd össze a gyalogos övezeteket a járdákkal! Előbbin szabad kerékpárral közlekedni, utóbbin viszont nem!

Naponta ellenőriztem a biciklim műszaki állapotát, hogy minden reggel magabiztosan indulhassak el vele. Mindent megtanultam, a gumiabroncsok nyomásától kezdve a fékbetétek és a lánc állapotáig! Te mivel jársz dolgozni?