Az 5 legrosszabb bicikliút Szlovákiában

Szerző: WeLoveCycling

Nem sokkal ezelőtt a We Love Cycling szlovák képviselete merész célt tűzött ki maga elé: összegyűjteni az ország legrosszabb bringaútjait! Egy több régióban is megvalósuló kampány részeként állhatott össze az alábbi galéria, mely a használhatatlan kerékpárutak állapotára hívja fel a figyelmet. Jobb utakat akarunk! De addig is, nevessünk a rosszakon!

2019 óta számos változás ment végbe a világban, érthető okokból, a kerékpározás azonban egy olyan terület, aminek jót tett a járvány. 2020 elején Szlovákia kerekesei örömmel hallhatták, hogy a frekventált és festői szépségű, 100 km hosszú kerékpárút 21 kilométeres szakaszán jelentős felújítást terveznek. A szlovák miniszterelnök a közelmúltban azt is bejelentette, hogy 105,1 millió eurót szánnak a kerékpáros infrastruktúra kiépítésére és felújítására országszerte, beleértve mintegy 5000 kerékpárparkoló kialakítását, főként a vasútállomások mellett. Reméljük az alábbi galéria is a tervezett felújítások részévé válik!

1. Minden világos, köszi

Banska Bystrica cycle lane
Banská Bystrica

2. Itt úgysem mész át!

Slovakia cycle lane
Szlovákia

3. Út a vadonba

EuroVélo Cycle Path
Kravany nad Dunajom

4. Mit akartok, teljesen új!

Bratislava cycle path
Pozsony

5. Akarsz nézni egy filmet?

Bratislava cycle lane
Bratislava