5 helyszín itthonról távolodva, amit meg kell látogatni két keréken

Szerző: We Love Cycling

Az utazás csupa izgalom, összehozza a családot, a barátokat, a kevésbé szkeptikusak szerint pedig még a kollégákat is. A célállomáson a biciklin suhanva új tájak részleteit fedezhetjük fel, ugyanúgy, ahogy magunkat is jobban megismerhetjük, amikor például defektet kapunk, leesik a lánc, vagy egy jó kis nyolcassal, ne adj’ Isten sérüléssel kell szembenéznünk. Persze ha nehézségek is merülnek fel, szolgáljon vigasztalásul, hogy később mindig ezekből lesznek az évekig emlegetett sztorik. Most arra vállalkozunk, hogy a leendő történetekhez szebb háttereket kínáljunk, és ha egyikük nem is a kontinensen van, hosszabb távú cél azért még lehet.

A Duna mentén

Passautól Bécsig csodaszép part menti túrát tehetünk a mesebeli kastélyok és nagyvárosok között vezető úton, ami egyébként Európa első hosszú távú bicikliútja volt. Rengeteg megállóhely közül lehet válogatni, városnézés közben jókat enni, vagy borászatokat látogatni.

Alagutak és viaduktok árnyékában a Júlia-Alpok lankáin

Jeszenovác és Trieszt közt egykor a Milleniumi vasút futott, de mivel a vonatok már másfelé járnak, mesés bringaútvonalat hagytak maguk mögött legnagyobb örömünkre. Számtalan viadukt és alagút tarkítja az utat, a Bledi-tóhoz érkezni mindennek a végén igazán békés befejezés.

 

Horvátországban földön, vízen

Egy fokkal kalandosabb élmény déli szomszédaink szigetvilágába vetni magunkat, különösen bringával. Az átkelésekhez hajó is kell, ami kicsit megdrágítja a túrát, épp ezért érdemes először Rovinj városába látogatni. A szűk macskaköves utcákkal átszőtt történelmi városrészben gót, barokk és reneszánsz épületek közt tekerhetünk, megpihenve pedig a legfrissebb tengeri herkentyűkből lehet lakmározni.

Irány a csizma sarka!

Puglia régió építészeti látványvilágáért több népcsoport (római, görög, spanyol) együttesen felelős, így sok megállóhelyre számíthatunk. Az olívaültetvényekkel szegélyezett parti utakon páratlan naplementéket csodálhatunk meg, miután megnéztünk pár kastélyt és amfiteátrumot. Alberobellóban érdemes utánajárni a jellegzetes kis kőházak történetének.

Szigirija és az Oroszlánszikla

Egy Srí-Lanka-i úthoz már igazi elhivatottság kell, sok szervezés, szabadság és spórolt pénz. A befektetett energia azonban teljes mértékben megéri. A látvány lenyűgöző, ahogyan az Oroszlánszikla legendája is. Ezenkívül a teaültetvényeken és sűrű tűlevelű erdőkön keresztülfutó ösvényen még elefánt otthonokat is láthatunk. A Yala Nemzeti Parkban ritka vadállatok, krokodilok, leopárdok honosak, akiket terepjárós szafari keretében közelebbről is meg lehet szemlélni.