Nélküle nem lenne hegyi bringád – Gary Fisher

Szerző: WLC

Vannak a bringázásnak olyan alakjai, akiket egyszerűen ismerni kell. Legutóbb Hans Reyről írtunk, aki a sport oldaláról tett rengeteget a bringázáshoz. Videói, dokumentumfilmjei, és az általa bemutatott trükkök rengeteg bringást inspiráltak, megmutatták, mire jó egy hegyi bringa, ha elég kreativitással ülünk rá. Most viszont olyan valakiről lesz szó, aki magát az eszközt, a terepbringát adta a világnak. Ő Gary Fisher

Nem lehet persze egy embernek tulajdonítani a találmányt, hiszen mérnökök és sportolók a világ több pontján, párhuzamosan dolgoztak olyan bringán, ami alkalmas lehet terepezésre, végül pedig több sikeres koncepció állt össze azzá, amit ma montiként ismerünk. Mégis van néhány olyan ikonikus arc, aki eléggé a tűz közelében volt, hogy a sporthoz való hozzájárulása megmaradjon a kollektív emlékezetben.

Fisherről sokat elmond, hogy 17 évesen azért tiltották el az amatőr versenyzéstől, mert túl hosszú volt a haja. 1963-tól, 12 éves korától kezdve folyamatosan versenyzett, ekkor még utcai és pályaversenyeken, később fedezte fel magának a cyclocrosst, így került kapcsolatba a laza talajon való bringázással. 22 évesen (miután a hajhossz-szabályt törölték) már TransAlp versenyt nyert Európában, és az amerikai nemzeti XC bajnokságot is az első helyen zárta.

 

A hetvenes évek elején a cross country versenyeken használt bringák elég korlátozottan voltak még csak alkalmasak a feladatra. Gyenge vázak, alulméretezett fékek jellemezték ezeket, Fisherben viszont megvolt az igény a fejlődésre, ezért egy 1937-es Schwinn Excelsior X-et alakított át. Például előre az addig megszokott kettő helyett három lánctányért szerelt fel, így széles áttételtartományt tudott lefedni, ráadásul szokatlan hosszú hajtókarokat is felszerelt, ezzel könnyítve tovább a mászásokat.

A leghatékonyabbak a korszak tandem bringáira szerelt dobfékek voltak, Fisher ezt is használta, motorkerékpár fékkarokkal. Fontos újítás volt még a gyorszáras nyeregcsőbilincs, mivel így gyorsan, szerszámok nélkül tudta a terephez állítani a nyeregmagasságot. És az összes alkatrész kaliforniai bringaboltok szemeteséből származott. Messze voltak még a könnyűfémek, az Excelsior is belekarcolt a 19 kilóba, de felfelé és lefelé is ütőképes versenygép volt.

1976-ban Fishert a szobatársa rábeszélte, hogy induljon a Repack futamon, amit nyugodtan nevezhetünk a mai downhill versenyek ősének. Ezt a kaliforniai Fairfax megyében, a Pine hegyen rendezték, egy olyan hosszú és meredek lejtőn, hogy a kontrás bringák kerékagyai úgy felmelegedtek, hogy kiégett belőlük a zsír, így minden futamon át kellett szerelni, innen kapta a nevét az út, ezért lett Repack road. Fisher 1977-ben felállította a máig megdöntetlen 4:22-es rekordot a Repacken, közben sorban nyerte hivatalos versenyeket.

Az a bizonyos szobatárs, aki rábeszélte Fishert a versenyzésre Charlie Kelly volt, aki maga is legalább annyit tett a sporthoz, mint barátja. 1979-ben is alapítják cégüket, a beszédes nevű The Mountain Bikes-ot. Céljuk az volt, hogy kifejezetten terepes felhasználásra szánt bringákat gyártsanak, az első modelljüket a szintén legendás Tom Ritchey-vel közösen fejlesztették, 1300 dollárért kértek érte, és el is adtak 160 darabot.

1983-ban a cég felbomlott, Fisher pedig megalapította a saját márkáját, a Gary Fisher Mountain Bikes néven. Mert Lawwillel közösen építették meg az RS-01-et, az első független hátsó futóművel szerelt terepbringát. A céget 1993-ban megvásárolta, évekkel később pedig magába olvasztotta a Trek.

Fisher a cégtulajdonos évek alatt sem engedte el a versenyzést, csapatokat vezetett és vitt sikerre, valamint alapító tagja volt a NORBA-nak, az egykori amerikai terepkerékpáros szövetségnek. Egyik legsikeresebb mentoráltja a kétszeres olimpiai és világbajnok Paola Pezzo. Azok közül a műszaki vívmányok közül, amelyek miatt ma igazán jó terepen bringázni, rengeteg kötődik Fisherhez. Ő pedig hiába 68 éves, belül ugyanaz a hippi, aki inkább hagyta, hogy kitiltsák a versenyről, mintsem levágassa a haját.