Hogy tedd el a bringádat télre?

Szerző: Adam Marsal

Az évente ismétlődő fogadalmak ellenére, legtöbben nem biciklizünk télen, már novemberben feladjuk az első esőzéseknél. Bár a kerékpárokat nem annyira bonyolult hosszú időre eltenni, mint a motorokat, esetükben is van néhány fontos lépés. Ha márciusban szeretnéd a bringádon élvezni az első napsütést, ezekre figyelj!

Tisztítsd le a kerékpárt

Egy megfelelő kefével súrold le a vázról és minden alkatrészről a sarat – igazán nem érdemli meg a járgányod, hogy beleszáradjon – majd töröld szárazra!

Tisztítsd és olajozd a láncot

Körültekintően állj neki a lánc megtisztításának, használj egy kifejezetten erre a célra ajánlott lánc-tisztítót – bármelyik bringás boltban meg tudod venni – vagy speciális kefét, melyek több méretben is elérhetők. De egy kis kézi kefe egy fogkefével kombinálva tökéletesen megfelel a célnak.

Harcolj a pára ellen

A legtöbb tároló nyirkos és párás, ami elősegíti a rozsdásodást és a penész kialakulását. Ahhoz, hogy megelőzd az eróziót, töröld végig a vázat és az alkatrészeket egy szilikon olajjal átitatott ruhával! Így már át kell vészelnie a telet. Emellett a láncot is meg kell védened: ha szeretnéd majd esőben is használni a bringát, használj zsírt, mielőtt elcsomagolod! Végül takard le a járművet egy nagy takaróval, hogy megvédd a portól.

Ne hagyd tönkremenni a gumikat

Ha a bicikli sokáig áll egy helyben, lapos kerekekkel, a gumis anyag lassan tönkremegy és leereszt, ugyanúgy, mint az autóknál, ha – a jármű súlya idővel átnyomja az abroncsot a gumin. Ahhoz hogy ezt megakadályozd, pumpáld fel a kerekeket és havonta nézz rájuk!

Ott tárold, ahol élsz

A legjobb hely a biciklid számára egy száraz szoba a lakásodban, egyenletes, 19 fok feletti hőmérséklettel. Ha elég nagy a lakás, egyszerűen kihagyhatod szinte az összes lépést, hiszen sem a hideg, sem a pára nem veszélyezteti itt a kerékpárt. A láncot pedig ne olajozd meg, mert összekeni a bútort és a padlót.

Szervizelj most

Ha a tavasz első napsugarainál már tekerni akarsz, a legjobb, ha még ősszel elviszed a biciklid szervizbe és egy teljes karbantartási procedúrát csináltatsz. Tavasszal valósággal megrohamozzák a biciklis boltokat, hogy mielőtt kijuthassanak a természetbe, ősszel és télen viszont kevesebbet kell várnod, pár nap alatt vissza is kapod a bringád.

Tedd zsákba

Vannak, akik szétszedik az egész kerékpárt, leszerelik a kerekeket, a kormányt és az ülést, a vázat pedig biciklizsákba teszik és ebben tárolják télen. Ez a megoldás igen helytakarékos és biztosan jó állapotban tartja a bringát!