Egy jó hír már a Tour de Hongrie második szakaszának elstartolása előttre is jutott a magyar kerékpárkedvelőknek és a szervezőknek: az idei verseny egyik, ha nem a legnagyobb neve, Egan Bernal egy nappal korábbi nagy bukása ellenére folytatni tudta a viadalt. Csapattársa, a szerdai bukásban ugyancsak érintett Luke Plapp viszont már nem volt ilyen szerencsés, az ausztrál bajnok agyrázkódás miatt már nem lehetett ott a zalaegerszegi rajtnál.
Ahol is felhős, borongós idő várta a mezőnyt, már itt sejteni lehetett, ezt a napot – az előrejelzéseknek megfelelően – nem ússza meg eső nélkül a peloton. A szerdai nyitó etaphoz hasonlóan rögtön a rajt után elkezdődött a helyezkedés az elmenésbe kerülésért, és ezúttal is sikerült egy csoportnak korán elszakadnia – bármennyire is igyekezett, az előző napot végigszökő, s ennek köszönhetően az összetett második helyén álló, piros trikós Matús Stocek most nem tudott odakerülni. Csapattársa, a szintén ATT-s Daniel Turek viszont igen, méghozzá negyedmagával: a magyar válogatott Hrenkó Norberttel, valamint Emil Dimával és Filippo Ridolfóval.
Az elmenést a főmezőny három és fél-négy perc körül tartotta szinte végig, a szökevények közül pedig ezúttal Ridolfo kezdett pontgyűjtő akcióba a részhajráknál, az első négyből hármat is begyűjtött. Közben Hrenkó megpróbálkozott egy akcióval, de visszafelé sült el, lemaradt szökevénytársaitól, akik így hárman folytatták tovább. Ahogy a mezőny haladt a Balaton felé, úgy erősödött az oldalszél, majd az eső is rákezdett. Dimát már az utolsó, lesencefalui emelkedő előtt elkapta a boly, Tureket is Ridolfót pedig 10 kilométerrel a keszthelyi cél előtt.
Sajnos ez a nap sem múlt el bukás nélkül, ráadásul ismét egy nagyobb név, a TdH két évvel ezelőtti győztese, Damien Howson is érintett volt benne. Keszthelyre megérkezve már rendesen esett az eső, a csuromvizes aszfalton nem volt egyszerű dolguk a felvezetővonatoknak és az őket követni igyekvő sprintereknek sem. Volt is kisebb káosz, Caleb Ewan például a DSM vonatát lekerülve próbált indítani, de túl korán tette; helyette így Fabio Jakobsen és Phil Bauhaus vívott meg egymással a szakaszsikerért – a holland extraklasszisnál ezen a napon nem volt erősebb, a korábbi kétszeres etapgyőztes németnek ezúttal meg kellett elégedni a második helyért, Ewan pedig csak a 7. helyen tudott végül megérkezni. A legjobb magyar ismét Karl Ádám lett, a szerdai 18. helye után a Balaton fővárosából egy 21. helyet hozott, így az első két nap után máris két top 20 körüli eredménnyel büszkélkedhet a világszínvonalú mezőnyben, ami remek teljesítmény.
Jakobsen sikerével az összetett éllovasnak járó sárga trikót is átvehette ádáz riválisától, a vele azonos idővel álló, szerdai győztes Dylan Groenewegentől, Bauhaus a sprintertrikóval vigasztalódhatott, a pirosat ellenben megtartotta az utolsó hegyi részhajránál harmadikként beérő Stocek, míg a legjobb magyart illető fehérben változatlanul a 11. helyre lejjebb csúszó Rózsa Balázs feszít majd. Folytatás pénteken, már egy jóval keményebb szakasszal, a Mecsekben, Kaposvár és Pécs között.
fotók: TdH