Nagykanizsán is Valter Attilát ünnepelte a magyar közönség, mielőtt a Bora belga sprintere, Jordi Meuus mindenkit lehajrázva megnyerte nemzeti körversenyünk második etapját.

Nagykanizsán is ellopta a showt Valter Attila, hiszen a Tour de Hongrie második szakaszának célegyenesében óriáskivetítőn követhette a szép számú közönség a magyar versenyző szenzációs Giro-menetelését és rózsaszínbe öltözését.

Néhány perccel ezt követően viszont megérkezett a Magyar körverseny szélvészgyors mezőnye, az újabb sprintbefutóhoz, a több mint hetven kilométer/órával az aszfalton száguldó több mint száz versenyző látványa és puszta menetszele pedig mindenkit visszarántott a valóságba egy pillanat alatt.

Mondják, hogy májusi eső aranyat ér, és valakinek biztos azt fog majd a Tour de Hongrie végén is, de azért a versenyzők most nem örülnek felhőtlenül az égi áldásnak, és a Magyar körön eddig uralkodó általános időjárásnak. A szerdai, siófoki rajt után csütörtökön, Balatonfüreden is szakadó esőben startolt el a 130 versenyző, akiket út közben a Balaton-felvidék csodálatos tájai, a badacsonyi szőlőültetvények, a sümegi és a szigligeti vár impozáns látványa vigasztalhatott – no meg az, hogy szerencsére mire Nagykanizsára értek, már sokkal barátságosabb volt az idő.

David Sevilla bizonyára extra motivációval felvértezve érkezett meg erre az idei Tour de Hongrie-ra, mert a nyitó etap után a második szakaszon is folyvást akciózott, és megint sikerült is elmenésbe kerülnie. Most ráadásul hatan is csatlakoztak hozzá – köztük nagy örömünkre a menő olasz istálló, az Androni Giocattoli magyarja, Pelikán János is –, egy nagyobb számú szökevénycsoport márpedig mindig komolyabb erőt képvisel, mint néhány lelkes partizán. Így csütörtökön majdnem hét percesre tudták tornázni előnyüket a szökevények a 180 kilométeres útvonalon, ám ez sem bizonyult elegendőnek a hazaéréshez: kevesebb mint 2 km-rel a kanizsai célvonal előtt a végén rákapcsoló mezőny befogta az utolsó szökevényt is, így jöhetett az újabb tömegbefutó.

Nem sok híja volt, hogy a német Phil Bauhaus két nap után kettőből kettővel álljon, de most az utolsó métereken a Bora belga sprintere, Jordi Meuus gyorsabbnak bizonyult nála, így elvitte a szakaszt és az összetett versenyben is az élre állt. Régi ismerősünk, a 2018-as Tour de Hongrie hegyi pontversenyének győztese, a lengyel Patryk Stosz pedig a szakasz közben elvitt hegyi részhajráknak köszönhetően újra átvette a hegyek királyának járó piros trikót, Pelikán János pedig Karl Ádámtól a legjobb magyart illető fehér trikót.

A festői csütörtöki Balaton-felvidéki kör után pénteken is gyönyörű tájakon teker majd a mezőny, Veszprém és Tata között, aki tudja, érdemes követni a televízión keresztül, de holnap is jelentkezünk majd újabb összefoglalónkkal!

Borítókép: Vanik Zoltán/tdh.hu