„Mások is így járnak, nemrég egy teherautó-sofőr tévedt el, jó hosszú pótkocsival. Csaknem egy órájába telt visszaérnie” – mesélte Martin Smutný, a Best Modell alapítója. Szerencsémre én nem vittem magammal pótkocsit!
A Best Modell egy nem túl hivalkodó cseh vállalat, melynek székhelye egy még kevésbé hivalkodó cseh falu. Ha végül megérkezel a helyszínre, talán észre sem veszed, hogy megjöttél. A cég egy régi és használt autókkal teli udvar mögött rejtőzik, nem véletlenül. A vállalat legtöbb tevékenysége bizalmas, sőt van, ami szigorúan titkos „top-secret” kategória.
A három csarnokra osztott műhelyben a jövő Škoda modelljeit tervezik és alakítják. Néhányat csak öt év múlva mutatnak majd be, ezért a közelükben mindenkinek ki kell kapcsolnia az okostelefonját.
A projektet azonban, ami miatt ide érkeztem, több millióan figyelik. A műhelyben, ahova belépni készülök a Tour de France rajongóinak szeme láttára alakul át a versenyigazgató autója, más fontos kísérőautókkal együtt. Ezek a járművek a világ leghíresebb kerékpáros eseményén vonulnak majd fel.
Christian Pruhomme június 26-án indítja el a Tour de France-t, a piros ENYAQ iV-ből, ami egy zárt kapu mögött rejtőzik. A kapun felirat: „Belépés csak illetékes kísérettel!” Martin Smutný szíves engedélyével belépek a terembe, ahol egy nagy meglepetés vár.
Míg a TV-ben az autók gyönyörűek és fényesek, a műhelyben a fém karosszériákat átlátszó műanyag ponyva alá rejtették. Ahogy közelebb érek, még jobban megdöbbent, amit látok: épp az összes autóból kiszedik a kárpitot! Jobban megnézve pedig észreveszem, hogy a belső burkolat nagy része is eltűnt, viszont rengeteg kábel, huzal, csavar és tömítés lóg ki minden sarokból. Szegény autók, hát ezt érdemlik?
Smutný szerint nincs ezzel semmi gond. Az összes járművet lecsupaszították, de csak azért, hogy a szükséges extra felszereléseket ráköthessék az áramforrásra. Egy gondosan összeállított eszközlista alapján dolgoznak, hogy a Škoda ENYAQ iV modellt négykerekű mobil irodává varázsolják.
A napfénytető mellé egy plusz rádió, hat antenna, jelzőfények és kürtök kerülnek. A híres-neves hűtőszekrény a hátsó ülések között található, ide kerül majd a két üveg pezsgő, amiket a VIP vendégeknek szolgálnak fel a verseny alatt. A csomagtartó egyik rekeszébe két, 75 amperes akkumulátort építettek, hogy ellássa energiával a plusz eszközöket.
A csapat hatalmas nyomás alatt dolgozik. A tavalyi tapasztalatok alapján most még részletesebbek a követelmények.
„Idén vadonatúj minden berendezés, mert a szervezők úgy döntöttek, hogy a korábbi modelleket Kenwoodra cserélik” – mondta Smutný. Mivel ezek a rádiók Csehországban nem elérhetőek, Belgiumból és Kanadából szerezték be őket. Az antennákat Franciaországból, a jelzőfényeket pedig Olaszországból importálták. Mindennek a tetejébe, még a légkondicionálót is átalakították, hogy a hűvös levegő a hátsó üléseket jobban érje.
A hűtőszekrény beépítése az egyik legnehezebb feladat. A doboz ugyanolyan bőrrel van bevonva, mint ami az autó belsejének többi részét is fedi. Az új készülékek működéséért felelős, egyedi gyártású vezérlőpult szintén a hátsó ülések közé került. Ide tartoznak az aljzatok és a töltők is.
Bár látogatásomkor ez lehetetlennek tűnt, mind a négy autó elkészült négy nap alatt. A kábeleket az új szigetelés mögé rejtették. Meg sem lehet mondani, hogy nem gyárilag felszerelt eszközökről van szó, hanem egy viszonylag kis műhelyben hajtották végre a változtatásokat. Alig várjuk, hogy küldetésük közben is lássuk a modelleket!