Sztárparádé és magyar szökevények a Tour de Hongrie első napján

Szerző: We Love Cycling

Az Elia Vivianit is megelőző jumbós holland Olav Kooij meglepetésgyőzelmével rajtolt el a magyar körverseny szerdán, Dina Márton és Filutás Viktor nagyot szöktek, utóbbi azonban sajnos a végén belekeveredett egy csúnya bukásba.

Óriási sztárparádé várta a szurkolókat csütörtökön a Tour de Hongrie csákvári csapatbemutatóján: az aprócska színpadon olyan nagy csapatok sorakoztak fel egymás után, mint az Ineos, a Quick-Step, a Jumbo, a Bora, az Astana vagy a Trek, és az igazat megvallva, Fabio Jakobsen, Elia Viviani, Dylan Groenewegen, vagy éppen Patrick Konrad és Alekszej Lucenko jelenlétét is szokni kell még a magyar utakon.

Az Ineos sprinterkirálya, Elia Viviani az idei Tour de Hongrie egyik legnagyobb sztárja

Éppen ezért külön öröm volt, hogy a hosszú, több mint 197 kilométeres Csákvár–Székesfehérvár nyitó szakasz korai elmenésébe egy ilyen erős mezőnyből két magyar fiú tudott odakerülni Dina Márton és Filutás Viktor személyében. A magyar bajnok Filutás, idei podcast-vendégünk ráadásul jól taktikázott, így az első hegyi és gyorsasági részhajrát is el tudta vinni szökevénytársai elől, utóbbiért még időjóváírás is járt – ami igencsak jól jött neki a végén. A szlovén Adria Mobilban tekerő „Filu” ugyanis a szakasz végefelé belekeveredett egy szerencsétlen bukásba, de a nap közben mutatott aktív versenyzésének köszönhetően végül így is hatodik lett összetettben az első etapot követően. Méghozzá honfitársa, az EOLO-kometás Dina Marci mögött, aki három társával – köztük az amerikai bajnoki trikóban tekerő Joey Rosskopffal – az oldalán elképesztő melót rakott a szökésbe. Noha előnyük végig csupán 2-3 perc körül mozgott, tehát a mezőny nem engedte el őket messzire, az erős négyes így is megtréfálta az üldözőket, akik elkalkulálták magukat, és csak az utolsó kilométeren belül, néhány száz méterre a céltól tudták befogni Dináékat. Így nem is igen volt esélye egyik nagycsapatnak sem felépíteni a maga kis sprintfelvezető vonatát, úgyhogy a szervezetlen, némileg kaotikus mezőnybefutó során végül nem valamelyik topfavorit diadalmaskodott, hanem a szenzációsat hajrázó jumbós Olav Kooij. És hogy tényleg milyen mezőny jött el az idei Tour de Hongrie-ra, azt jól példázza, hogy mögötte két, pályán olimpiai bajnok világklasszis, az utolsó métereken a 7-8. helyről előreszáguldó Elia Viviani, valamint Matthew Walls ért be hajszálnyi különbséggel.

A meglepetés pillanatai: Olav Kooij mindenkit megelőzve száguldott a székesfehérvári célba

Legjobb magyarként válogatottunk versenyzője, a tavaly is remek TdH-t záró Karl Ádám tekert be a 16. pozícióban, a szökésben eltöltött napja után az összetettben vezető magyart illető fehér trikót azonban Dina Marci húzhatta magára a szerdai, székesfehérvári eredményhirdetés során. Filutás Viktort a szakasz és a bukás után sajnos kórházba kellett szállítani, ahol törést ugyan nem mutattak ki nála, de az orvosok nem javasolták neki a folytatást.

A mezőny egy hosszabb transzferszakasszal Karcagra érkezett meg, a második szakasz innen rajtolt, a cél Hajdúszoboszló az alföldi hőségben.