Vissza a hagyományokhoz: kőkemény Vuelta jön 2022-ben, kilenc hegyi befutóval!

Szerző: WLC

Az elmúlt években szinte már megszokhattuk, hogy az év utolsó nagy háromhetese, a Vuelta a Espa ña keménységben még a másik két gigászra, a Tour de France-ra és a Giro d’Italiára is rálicitál. És első ránézésre úgy tűnik, ez 2022-ben sem lesz másként!

A jövő évi spanyol kör év végén bemutatott útvonala nem kevesebb, mint kilenc hegyi befutós szakaszt tartalmaz, tehát a teljes verseny majdnem fele a csúcsokon végződik, ami már önmagában is óriási kihívás a mezőny (főleg a sprinterek) számára. Míg idén a záró hét volt a legbrutálisabb, addig a következő évben a második héten jön majd a feketeleves, amikor négy nap alatt háromszor is hegyi befutót kell teljesíteniük a versenyzőknek a Sierra Nevada hírhedt ormain.

A viadal egyébként Utrechtből indul (és a következő két szakasz is Hollandiában fut majd), méghozzá egy látványosnak ígérkező, 23 km-es sík csapatidőfutammal, ezzel pedig a kerékpárfanatikus holland város lesz az első település, amely mindhárom Grand Tour-verseny rajtjának otthont adott már legalább egyszer (2010-ben a Giro, 2017-ben a Tour startolt innen).

fotó: Bettini Photo (bora.com)

Külön érdekesség, hogy az előzetes találgatásokkal ellentétben a Pireneneusokat – benne a hírhedt Angliruval – nem érinti az útvonal, ezzel szemben 2019 után először lesz ismét egy teljes hosszúságú, 31.1 km-es egyéni időfutam a verseny felénél, a 10. szakaszon, Elche és Alicante között. Szintén tévesnek bizonyult az a pletyka, hogy a szervezők a jövőre ünnepélyesen visszavonuló spanyol nemzeti hősnek, a 2009-es Vuelta-győztes, 2018-as világbajnok Alejandro Valverdének szentelnek egy teljes „búcsúszakaszt”. A programban ugyanis egyetlen olyan etap lesz, amely a Movistar 41 éves veteránjához köthető, mindössze egy szimpla szakaszstart a murciai régióban – aztán, hogy Valverde emiatt maradt-e végül váratlanul távol az ünnepélyes útvonalbemutatótól, nem tudhatjuk.

Ahogy azt megszokhattuk, a Vuelta a három hete alatt bebarangolja Spanyolország változatos és szép tájait, a teljesség igénye nélkül áthalad Baszkföldön, Cantabrián, Asztúrián és Andalúzián – a katalán régió ezúttal kimarad –, hogy végül célvárosként visszatérjen a fővárosba, Madridba azt követően, hogy idén rendhagyó módon Galíciában, Santiago de Compostelában végződött a verseny.

Primoz Roglic egymást követő negyedik piros trikójára készül: (forrás: newsclay.com)

A sok szempontból speciális idei útvonal után a jövő évi tehát visszatér a hagyományokhoz, a kőkemény hegyi viadal remélhetőleg látványos küzdelmet, megannyi izgalmat és meglepetést tartogat majd!

Borítókép: Antton Miettinen