Változnak az idők: Patrick Lefevere mégis női csapatot szponzorál

Szerző: WLC

A szókimondó Quick Step-főnök nemrég még mereven elzárkózott a női kerékpársortban való szerepvállalásától, ám a Deceuninckkel való szakítása után bejelentette: a jövő évtől cégével, az Experzával a fiatal női tehetségeket felkaroló holland NXTG Racinget támogatja.

Éppen a napokban írtunk a Patrick Lefevere körüli legújabb kalamajkáról, a balhés belga csapatfőnök és a korábbi névadó főszponzor, a Deceuninck közötti viharos szakításról, amelyben erősen közrejátszott az is, hogy Lefevere a szponzori kérés ellenére hallani sem akart női kerékpárcsapat indításáról, sőt, meglehetősen lekicsinylő stílusban beszélt a női kerékpárosokról. Nincs három hónapja, hogy szokásához híven felkavarta az állóvizet szókimondó nyilatkozatával, melyben közölte, hogy ő „nem jótékonysági központ”, se ideje, se pénze, se kedve egy női kerékpárcsapatba fektetni kizárólag külső nyomásra. A Deceuninck drasztikus válasza és távozása azonban hirtelen mintha varázsütésre jobb belátásra bírta volna Lefevere-t, akit már korábban is rengetegen kritizáltak radikális elvei miatt – talán rájött, hogy hosszú távon úgysem „úszhatja meg” a női vonalat.

Patrick Lefevere (fotó: Cor Vos)

Mindössze néhány nappal a Deceuninck kiszállása és a nyilvános oda-vissza üzengetés után a 66 esztendős szakember a sajtó elé állt és bejelentette: ha saját női istállót egyelőre nem is indít, de a jövőben főszponzorként támogatni kívánja a fiatal női tehetségeket. Ennek érdekében pedig munkaközvetítő cégével, az Experzával beszáll a 2019-ben alapított, jelenleg kontinentális besorolással bíró fiatal női csapatba, a NXTG (NeXT Generation) Racingbe, amely a következő évtől NXTG by Experza néven versenyez tovább.

Lefevere egyúttal igyekezett jobb képet festeni magáról a kialakultnál, a Cyclingtipsnek a következőket nyilatkozta: „Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a közkeletű véleményekkel ellentétben semmilyen módon nem vagyok a női kerékpározás ellen. A női bringasport rohamléptekben növekszik, ugyanakkor jelen pillanatban úgy érzem, nincs elég World Tour-szintű versenyző. Ezért mi más utat szeretnénk választani, egészen a kezdetektől fiatal és junior bringásoknak biztosítani a környezetet a fejlődésre.” Lefevere egyúttal kijelentette, felismerte a női kerékpározás fontosságát, majd hozzátette, megvan a kellő tapasztalata az ifjú tehetségek csúcsra járatásában, így az NXTG-nél is ez lesz a célja, és hosszú távra tervez.

fotó: Bastien Gason

„Minden a 16-17 éves lányokkal kezdődik. Először is meg kell győznünk őket, hogy válasszák a kerékpározást – szerencsére számos szakágból választhatnak. Aztán meg kell keresnünk a tehetségeket, és meggyőzni őket, hogy válasszák az országutat. A legsikeresebb férfi csapat után idővel szeretnénk a női mezőnyben is győztes csapattá válni.”

Lefevere azt is hozzátette, hogy ahhoz, hogy a Quick Step férficsapata továbbra is a legmagasabb minőséget képviselje, onnan nem vonhat el forrásokat, tehát a női csapathoz extra büdzsét kell valahonnan kigazdálkodnia. Mint mondta, időre van szüksége, hogy kitalálja, pontosan hogyan, de szerencsére a női kerékpársportban nem sürgetik úgy az ügynökök, mint a férfiak világában.

Borítókép: nxtg.nl