Szombaton rajtol a Giro Fetter Erikkel, Vas Blanka a legjobbak között a női Vueltán

Szerző: WLC

Az év várva várt első háromhetese a várakozások alapján Primoz Roglic és Remco Evenepoel nagy csatáját hozhatja majd, Fetter Erik személyében idén egy magyar résztvevőért szoríthatunk. Közben Vas Blanka a női Vueltán brillírozik, hajszálra a szakaszdobogóktól.

Szombaton a fossacesiai tengerpartról rajtoló időfutammal elstartol végre az év első nagy háromhetes körversenye, a Giro d’Italia, idén is extraklasszisok várható nagy csatájának reményében. Az elmúlt években rendre a Tour de France-on és a Vueltán induló (utóbbit háromszor meg is nyerő) Primoz Roglic legutóbb 2019-ben állt rajthoz az olasz körön, akkor dobogóra is állhatott, és most is ez az egyértelmű célja – a verseny előtti napokban ki is jelentette, ez szinte „hazai verseny” a számára (ami azért érdekes picit, mert ez mindössze a harmadik Girója lesz, szemben például az öt Tour-részvételével). Csapata, a Jumbo-Visma erejét tekintve mindenképpen ő mondható az egyik favoritnak, fő kihívójának pedig Remco Evenepoel. A belgák közönségkedvence nagy formában van, tavalyi Vuelta-sikere és világbajnoki címe után idén sem lassít; a szezonnyitó San Juanon 7.-ként végzett, a UAE Tourt és a Liege–Bastogne–Liege-t megnyerte, közte pedig a katalán körön is a második lett. Méghozzá éppen Roglic mögött, akinek most mindenképpen visszavágna egy sokkal nagyobb és fontosabb viadalon.

forrás: Le Soir

Rajtuk kívül még a 2020-as győztes Tao Geoghegan Hartot, a korábbi Tour-győztes Geraint Thomast, esetleg Joao Almeidát várhatjuk az élmezőnybe. Ami viszont a mi szempontunkból a legfontosabb, hogy idén is szoríthatunk magyar versenyzőért: ezúttal Fetter Erikért, aki második Giróját teljesíti majd, remélhetőleg sikeres elmenésekbe kerüléssel és egy újabb befejezett három héttel!

fotó: Papajcsik Péter/Index

Sok játszóteret mindenesetre nem hagytak a szervezők a sprintereknek, a Giro idén is kőkemény lesz a maga majd’ 3500 kilométerével és több mint 51 ezer(!) méternyi szintjével, ennek teljesítése már önmagában felér egy elismeréssel a célba érkezők számára. A kulcsszakaszoknak a két királyetap ígérkezik: a második hét közepén a 13. szakasz egy kiemelt és két első kategóriás emelkedővel (a második a svájci Alpokban található Crans Montana hegyi befutója), illetve az utolsó előtti, tarvisiói időfutam előtti napon a 19. szakasz két második és három első kategóriás heggyel, ismét hegyi befutóval. Ami bizonyos, hogy akár a nevezett esélyesek közül, akár a többi induló közül kerül majd ki a győztes, biztosan új rózsaszín trikóst avatunk, hiszen a címvédő Jai Hindley az idei évben a Touron indul majd.

A svájci Alpokban elterülő Crans Montana lesz az egyik legkeményebb szakasz hegyi befutója (fotó: crans-montana.ch)

Amíg a Giróra várunk, a női Vueltán Vas Blankának szurkolhatunk, aki fantasztikusan megy Spanyolországban, kétszer is hajszálra volt az első WorldTour-dobogójától. Az SD Worx sokoldalú klasszisának már a 2021-es Vueltáról is volt egy szakasznegyedik helye, a héten pedig kétszer is megismételte ezt a teljesítményt: a második és negyedik etapon is csupán centik hiányoztak a harmadik helyhez a mezőnyhajrában. A még mindig csak 21 éves kiválóság ezzel az összetettben is előkelő helyen, a 21. pozícióban fordul rá a hét végére és az utolsó három etapra, és hátha a szakaszdobogó is összejön neki!

Vas Blanka (jobbra elöl) kétszer is a negyedik helyen lökte be a bringát Spanyolországban (fotó: Dario Belingheri/Getty Images)

Borítókép: Eurosport