A gravel biciklik, az e-kerékpárok és a montik szinte követhetetlenül gyorsan fejlődnek, az országúti viszont valahogy marad a régi. Vajon azért, mert ez a legjobb formája?

Az országúti kerékpárok gyakorlatilag 20 éve ugyanúgy néznek ki. Elég, ha összehasonlítunk egy 1997-es CAAD3 és egy 2019-es SuperSix Evo Cannondale modellt, hogy lássuk, milyen kevés köztük a különbség. Már külsőre is szinte ugyanolyanok, az egyes alkatrészek mérete majdnem milliméterre pontosan megegyeznek, mindössze a gumik lettek 2 mm-el szélesebbek. Technológia szintjén pedig ami új, azt mind a mountain bike-októl vették át.

Cannondale CAAD3, 1997
Cannondale SuperSix Evo, 2019

A legnagyobb változás aerodinamikai szempontból történt, ez azonban aligha mondható innovációnak, inkább egy kisebb csavar a dizájnban.

Ezzel szemben az MTB-ipar hihetetlen ütemben fejlődik, 20 év alatt szinte minden részleten változtattak már valamit, miközben az országúti ebben a két évtizedben alig tud valami újat felmutatni. Miért van ez így?

Az egyik ok biztosan az UCI szigorú szabályozásaiban rejlik. A szervezet számos rendeletet hozott a felszereléssel kapcsolatban, hogy az országúti versenyeken ne a bringák, hanem az emberek mérjék össze erejüket – ez a hivatalos álláspont. Azonban ezek a szabályozások olyan szigorúak, hogy 20 év alatt szinte teljesen homogénné vált a felhozatal: ugyanaz a forma, dizájn, teljesítmény, pusztán a vázon látható logó más.

Amatőr bringásként nem kellene foglalkoznunk az UCI szabályozásaival, azonban ezek minket is érintenek. Alapelvként fektették például le, hogy minden, a versenyzők számára elérhető felszerelésnek az amatőr piacon is meg kell jelennie. Így viszont nem készülnek a hobbi-bringások igényeire szabott modellek, nem jelenik meg az innovatív gondolkodás. Azok a kerékpárok, melyeken a versenyzők ülnek, szinte soha nem ideálisak egy amatőr számára.

Sajnos nem tűnik úgy, hogy az UCI szabályozásai elősegítenék az iparág fejlődését, nem kapunk új megoldásokat, őrült dizájnokat, különböző kerékméreteket. Ezért azonban nem csak a gyártók és a szabályok felelősek, hanem mi, vásárlók is. Ha megvesszük azt, ami elérhető, miért is árulnának mást?

Az országúti bringásoknak csak egy kis százaléka versenyzik, ráadásul közülük sem mindenki UCI-szabályozta eseményeken. Mégis a piac olyan klónokból áll, amik megfelelnek a sztenderdeknek. Semmi személyre szabottság, semmi kíváncsiság. Pedig ha a gravelek, montik és endurance biciklik lehetnek jobbak, akkor nagy eséllyel az országútik is lehetnének.

Forrás: bicycling.com