Körkép a Tour de France összes eddig nyerteséről, IV. rész – 1975-2019

Szerző: WLC

Emlékeztek az elmúlt húsz év versenyeire? Had segítsünk: Indurain egymás után ötször, Armstrong hétszer nyerte meg a Tour-t, a sárga trikók évekkel később vándoroltak át új gazdáikhoz, és sokszor a nézőket is meglepte, hogy ki állt fel épp a dobogóra. Doppingbotrányok mindenütt. Folytatódik az összes eddigi Tour-győztes listája!

Bernard Thévenet

Roger ViolletGetty Images

Ország: Franciaország

Csapat: Peugeot

A győzelmek ideje: 1975, 1977

Bár Thévenet megérdemelte az 1975-ös győzelmet, erre az évre mindig úgy fogunk emlékezni, mint amikor egy rajongó megütötte Merckx-t, miközben felfelé teker a Puy de Dôme-ra, így súlyosan csorbította az esélyeit a hatodik győzelem megszerzésére. Merckx hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy sérülései ellenére behozza a lemaradást (később a versenyen is elesett és eltörte az állát), de Thévenet kitartott és megnyerte a Tourt. A verseny egyik legnépszerűbb bajnokaként tartják számon.

Lucein van Impe

AFPGetty Images

Ország: Belgium

Csapat: Gitane–Campagnolo

A győzelem ideje: 1976

Az egyik legjobb hegymászó kerékpáros, Van Impe két címet is magáénak tudhatott: ő volt az első és az utolsó belga, aki megnyerte a versenyt Merckx után. 1967-ben az emelkedők domináltak, Van Impe, Joop Zoetemelk és Ocaña olyan keményen versengtek egymással, hogy az egyik szakaszon a hátramaradt 93 versenyzőből 45-en kicsúsztak az időből. Fellebbezést nyújtottak be, amit el is fogadtak, így szerencsére mindenki folytathatta a versenyt.

Bernard Hinault

AFPGetty Images

Ország: Franciaország

Csapat: Renault, La Vie Claire

A győzelmek ideje: 1978, 1979, 1981, 1982, 1985

A körverseny történelmének egyik legszínesebb személyisége, a „Borz” 1978-ban kezdte meg a győzelmi szériáját. Sokszor az időfutam során kovácsolt előnyt a többiekkel szemben, vagy agresszív stratégiával vette át a vezetést a hegyi szakaszokon. Hinault nem elégedett meg azzal, hogy csupán legyőzte ellenfeleit; le akarta törni őket. Talán utolsó győzelméről a legismertebb (1985), amelyben jelentős segítséget kapott Greg LeMondtól, aki a verseny talán legerősebb versenyzője volt abban az évben. Hinault üzletet kötött a fiatal amerikaival, és megígérte, hogy a következő évben LeMondért indul, ha feláldozza jelenlegi esélyeit a francia támogatására. Hinault megnyerte az ötödik Tour-ját, de 1986-ban nem állta a szavát. Hinault továbbra is a Tour egyik legkedveltebb figurája, nem rég vonult vissza.

Joop Zoetemelk

ullstein bildGetty Images

Ország: Hollandia

Csapat: TI–Raleigh–Creda

A győzelmek ideje: 1980

Több mint egy évtizeddel azután, hogy olyan legendák ellen versenyzett, mint Merckx, Thévenet és Hinault, Zoetemelk végül 1980-ban megnyerte a Tour de France-t. Ez volt a 10. kísérlete. (Jól jött neki, hogy Hinault titokban elhagyta a versenyt, pedig vezetett, ráadásul nem sokkal azelőtt még azzal dicsekedett, hogy soha nem fog kilépni sárga trikóban.) Zoetemelk rendületlenül tekert tovább, és bár nem volt látványos, ahogy versenyzett, a Tour végére már csaknem hat perc előnyre tett szert. Összességében a holland 14 alkalommal versenyzett a Tour-on, egyszer az első helyet, hatszor a másodikat szerezte meg, és további öt alkalommal volt benne a legjobb tízben.

Laurent Fignon

Jean-Yves RuszniewskiGetty Images

Ország: Franciaország

Csapat: Renault-Elf

A győzelmek ideje: 1983, 1984

Fignont a legtöbb amerikai rajongó úgy ismeri, mint a versenyző, aki nyolc másodperccel veszítette el a ’89-es Tour-t, annak ellenére, hogy 1983-ban és 1984-ben is megnyerte a versenyt. Hinault térdsérülése ekkoriban súlyosbodott, így ki kellett hagynia a ‘ 83-as versenyt. Ez megnyitotta az ajtót Fignon, Hinault egyik fiatal csapattársa előtt. Fokozatosan haladt előre, így csak a Tour utolsó előtti napján tört az élre. A második győzelme azonban még lenyűgözőbb volt. 1984-ben Hinault visszatért a versenyre, hogy egy új csapatban, a La Vie Claire-ben tekerjen. Fignon gyönyörűen kezelte ezt az új kihívást, több mint 10 perccel legyőzte őt!

Greg Lemond

-Getty Images

Ország: USA

Csapat: La Vie Claire, AD Renting–W-Cup–Bottecchia, Z–Tomasso

A győzelmek ideje: 1986, 1989, 1990

LeMond 1984-ben megmutatta a benne rejlő potenciált, teljesítménye egy hároméves, egymillió dolláros szerződést szerzett neki: Hinaultért tekerhetett a következő évben a La Vie Claire csapat tagjaként. Ami ezután történt, az már legenda: segített Hinaultnak ’85 -ben nyerni, majd legyőzte őt (miközben még mindig csapattársa volt) ’86 -ban. De a történetnek itt nincs vége. Annak ellenére, hogy 1987 áprilisában egy vadászbalesetben súlyosan megsérült, ismét visszatért a Tour versenyére, és megnyerte a ’89 -es eseményt, miután az utolsó napon egy időmérő edzésen legyőzte Fignont. Nyolc másodperces győzelmi különbsége továbbra is a legkisebb a Tour történetében. LeMond aztán 1990-ben ismét nyert, ezúttal a szivárványmezt viselte az országúti világbajnokként. Ő a Tour egyetlen hivatalos amerikai győztese.

Stephen Roche

PASCAL PAVANIGetty Images

Ország: Írország

Csapat: Carrera

A győzelem ideje: 1987

Roche Írország első és egyetlen Tour de France-nyertese. A hihetetlen szezon közepén, amikor a Giro d’Italia és az országúti világbajnokság első helyét is elvitte, Eddy Merckxhez hasonlóan egyedüli versenyzőként teljesítette a bravúrt. Roche Tour-győzelme nem sokon múlt, a győzelem megszerzéséhez az utolsó időmérő futamon is diadalmaskodnia kellett – hihetetlen erőfeszítés árán tudott a spanyol Pedro Delgado közelében maradni, hogy végül 90 másodperccel hamarabb érjen be a célba, mint vetélytársa.

Pedro Delgado

NUTANGetty Images

Ország: Spanyolország

Csapat: Reynolds

A győzelem ideje: 1988

Tizenöt évvel Ocaña sikerei után Delgado elindította a spanyolok reneszánszát, és egy évvel azután, hogy második lett Roche mögött, megnyerte a versenyt. Kapóra jött, hogy LeMond és Roche sem állt ebben az évben rajthoz, mindketten műtétek után lábadoztak. Bár Delgado elbukott egy drogteszten a verseny alatt, de mivel a kérdéses anyag nem szerepelt a tiltólistán, engedélyt kapott a folytatásra. A karma a következő évben érte utol: csaknem három perces késéssel jelent meg a nyitó futamon, így ő lett az első bajnok, aki az utolsó helyen kezdte a következő versenyt.

Miguel Indurain

Pascal RondeauGetty Images

Ország: Spanyolország

Csapat: Banesto

A győzelmek ideje: 1991, 1992, 1993, 1994, 1995

Az egyetlen versenyző, aki sorozatban öt Tour-t is megnyert: Indurain úgy uralta a versenyt, mint kevesen. Előnyének legnagyobb részét hihetetlen időmérő futamokon szerezte, majd kiválasztott egy pillanatot a hegyekben való támadásra, ezután pedig már nem lehetett utolérni. De tudott improvizálni is. Mindenkit megdöbbentett amikor 1995-ben a 7. szakasz végén támadott. Senki nem gondolta, hogy ez a nap befolyásolná az összetett verseny állását. Indurain a belga Johan Bruyneel társaságában megszökött az összes többi elől. Bruyneel megszerezte a szakaszgyőzelmet és a sárga trikót, de Indurain több mint egy percet nyert az etapon, ezzel megalapozta végső győzelmét.

Bjarne Riis

Lars RonbogGetty Images

Ország: Dánia

Csapat: Team Telekom

A győzelem ideje: 1996

Riis ellentmondásos győzelemmel vetett véget Indurain uralkodásának, amelyben – később elismerte – a drogfogyasztás is szerepet játszott. Ez nem volt olyan meglepő, az 1990-es években elárasztották a versenyt a különböző csalások. 2007-es vallomása után Riis nevét eltávolították a rekordkönyvekből, de a szervezők 2008-ban visszaírták, és egy csillaggal jelölték meg. “Nem írhatjuk át a történelmet” – mondta akkor a Tour médiaigazgatója.

Jan Ullrich

BongartsGetty Images

Ország: Dánia

Csapat: Team Telekom

A győzelem ideje: 1997

Miután 1996-ban segítette Riist a győzelem megszerzésében, ő maga pedig összesítésben a második helyet szerezte meg, Ullrich 1997-ben átvette a Team Telekom gyeplőjét, miután megnyerte a 10. szakaszt a Pireneusokban. A stratégia az lett volna, hogy Riis tempójához igazodik a csapat, őt azonban senki sem tudta követni, így Ullrich hamarosan egyedül találta magát a fronton. A 23 éves kerékpáros aznap délután felvette első sárga trikóját, majd három nappal később egy Saint-Étienne-i időmérő futamon megerősítette előnyét. Ullrich olyan gyorsan tekert, hogy beérte Richard Virenque-et, aki három perccel előtte indult.

Marco Pantani

Andreas RentzGetty Images

Ország: Olaszország

Csapat: Mercatone Uno-Bianchi

A győzelem ideje: 1998

Az utolsó versenyző, aki ugyanabban az évben megnyerte a Giro d’Italia-t és a Tour de France-t. Pantani Gimondi 1965-ös győzelme óta először szerezte meg Olaszországnak a sárga trikót. Lényegében a 15. szakaszban nyert, egy alpesi, hideg és nedves etapon. A Galibier lejtőin felgyorsulva átszelte a nap utolsó előtti emelkedőjét, és lehagyta a sárga trikós Ullrichot. A Les Deux Alpes tetejére érve már több mint kilenc perc előnye volt a némettel szemben, amit nem is tudtak már elvenni tőle.

Lance Armstrong

Doug PensingerGetty Images

Ország: USA

Csapat: U.S. Postal Service, Discovery Channel

A győzelmek ideje: 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005

Ismerjük a történetet: Armstrongot 1996-ban rákkal diagnosztizálták, majd 1999 és 2005 között hét Tours de France-t nyert meg. Nyugdíjba vonulása után ismét visszatért, hogy újra megpróbáljon nyerni, ezzel sok versenyzőt feldühített, akiket annak idején kihasznált, bántalmazott és eldobott. Végül az egész ügy rendőrségi nyomozásba torkollott, melynek során fény derült az egyik legprecízebb és legkifinomultabb szervezett doppingprogramra, amelyet a sportvilág valaha látott. Címeit 2012-ben vették el tőle, így 1999 és 2005 között egyetlen hivatalos Tour-győztes sem maradt. Armstrong nevét egyszerűen áthúzták.

Oscar Pereiro

JAMIE MCDONALDGetty Images

Ország: Spanyolország

Csapat: Caisse d’Epargne

A győzelem ideje: 2006

A 90-es évek vége botrányos időszak volt a profi kerékpározásban, de a 2000-es évek vége felvette a harcot az ezredvéggel. Nézzük csak a 2006-os versenyt: eredetileg Floyd Landis vehette át a sárga trikót, de később kiderült, hogy az amerikai megbukott egy drogteszten. Elvették tőle a címet, és Pereiro, az eredeti második helyezett lett a győztes. Pereiro győzelmét nagyrészt a 13. szakasznak köszönheti, ahol második lett. Arra viszont nem számított, hogy versenyezhet a bajnoki címért: végül kifizetődött munkája.

Alberto Contador

PATRICK HERTZOGGetty Images

Ország: Spanyolország

Csapat: Discovery Channel, Astana

A győzelmek ideje: 2007, 2009

A 2007-es megmérettetést olyan doppingbotrányok tarkították, amelyek megakadályozták egyes versenyzők indulását és mások beérkezését, végül a közönség sem tudta, ki nyerte meg a versenyt. Végül Contador megszerezte első Tour-győzelmét, főleg azért, mert Ivan Basso, a fő esélyes úgy döntött, hogy nem indul, Michael Rasmussent pedig eltiltották, miközben rajta volt a sárga trikó. Így a fiatal Contador előtt megnyílt az út. 2009-ben pedig Armstrong mellett versenyzett az Astana társvezetőjeként. Itt agresszív stílusa került előtérbe, ami végül szükségesnek bizonyult, tekintettel arra, hogy a csapat nyilvánvalóan előnyben részesítette Armstrongot. Contador a következő évben újra nyert, de ettől a bajnoki címtől egy sikertelen drogteszt után megfosztották. Ennek ellenére továbbra is az elmúlt 15 év egyik legnépszerűbb versenyzője maradt.

Carlos Sastre

AFPGetty Images

Ország: Spanyolország

Csapat: Team Saxo Bank

A győzelem ideje: 2008

Azt mondják, hogy az Alpe d’Huez-en minden eldőlhet. Így volt ez 2008-ban is, amikor Sastre a hegy aljánál támadott és megnyerte a szakaszt. Pontosan annyi idővel szerezte meg a sárga trikót, hogy az elég legyen az összetett győzelemhez. Egy csendes versenyző, aki korábban arról volt ismert, hogy 2006-ban egy szakaszgyőzelmet egy cumival a szájában, ünnepelt. Sastre győzelmét katalizátorként is emlegetik, amely Armstrongot kicsalogatta nyugdíjas életéből.

Andy Schleck

Spencer PlattGetty Images

Ország: Luxemburg

Csapat: Team Saxo Bank

A győzelem ideje: 2010

Amikor a legtöbb ember meghallja ezt a nevet, rögtön az jut eszébe, amikor Schleck lánca a 2010-es Tour-on leesett egy emelkedőn, miközben a versenyző az élen tekert. Ahogy lenézett és felfogta, hogy mi történt, Contador már támadott. A szakasz végére Contador 39 másodpercet vert rá – ez pont elég volt az összesített győzelemhez. Később azonban COntadort visszamenőleg kizárták, így 2012-ben Schlecket megkapta a sárga trikót.

Cadel Evans

LIONEL BONAVENTUREGetty Images

Ország: Ausztrália

Csapat: BMC

A győzelem ideje: 2011

Az egyetlen ausztrál, aki valaha is megnyerte a Tour de France-t, Evans az utolsó előtti napon biztosította győzelmét, amikor az egyéni időmérőn megelőzte Schlecket. A lobbanékony bringás, aki kiabált egy újságíróval, amiért majdnem rálépett a kutyájára!

Bradley Wiggins

PASCAL PAVANIGetty Images

Ország: Nagy-Britannia

Csapat: Team Sky

A győzelem ideje: 2012

Egy évvel azután, hogy Evans megnyerte Ausztrália első sárga trikóját, Wiggins hazavitte az elsőt Nagy-Britannia számára. Indurain-hez hasonló stratégiát alkalmazott: uralta az időmérőket és egyenletesen haladt át a hegyeken. Chris Froome, a Sky tehetséges csapattagja felbukkanása miatt, Wiggins soha nem tért vissza, hogy megvédje a címét.

Chris Froome

Agence ZoomGetty Images

Ország: Nagy-Britannia

Csapat: Team Sky

A győzelmek ideje: 2013, 2015, 2016, 2017

Miután Froome 2012-ben második helyezést ért el – Wiggins után – a Sky csapatvezetője rájött, hogy ő a legesélyesebb egy újabb britt Tour de France győzelemre. A 2013-as győzelem után Froome még háromszor nyert. Most egy győzelemre van attól, hogy csatlakozzon Anquetilhez, Merckx-hez, Hinault-hoz és Indurain-hez, mint olyan versenyző, aki ötször nyerte meg a futamot. Sajnos az idei versenyt egy súlyos sérülés miatt ki kellett hagynia. Froome sok kritikát kapott már a stílusa miatt, de sportolóként megérdemli a tiszteletet.

Vincenzo Nibali

Ország: Olaszország

Csapat: Astana

A győzelem ideje: 2014

Pantani óta az első olasz, aki megnyerte a Tour-t. Nibali uralta a 2014-es versenyt, négy szakaszon is győzött és 19 napig viselte a sárga trikót. A győzelemmel egy lett a hat (mostmár hét) versenyzőből, aki karrierje során mindhárom Grand Tourt megnyerte.

Geraint Thomas

David RamosGetty Images

Ország: Nagy-Britannia

Csapat: Team Sky

A győzelem ideje: 2018

Thomas, aki egy Grand Touron sem végzett soha a 15. helynél előrébb, az elejétől a végéig vezette a 2018-as versenyt. Legnagyobb vetélytársa, egyben csapattársa is, Froome volt. Mindketten a Team Sky társvezetőjeként léptek be a versenyre, és Thomas megkapta az engedélyt, hogy szükség esetén egyedül tekerjen tovább. Így is lett: amikor Froome balesetet szenvedett az 1. szakasz vége felé, és csaknem egy percet veszített. A korábbi években Thomas várhatóan megvárta volna kapitányát, de ezúttal nem tette. A Sky hét év alatt a hatodik Tour-győzelmet tudhatta magáénak.

Egan Bernal

Guillermo Legaria SchweizerGetty Images

Ország: Kolumbia

Csapat: Team INEOS

A győzelem ideje: 2019

Amikor Egan Bernal tavaly áthajtott a célvonalon, hogy megszerezze a történelmi első kolumbiai Tour de France-győzelmét Kolumbia számára, hazájában minden szív érte dobogott. Mindössze 22 éves (és nagyjából hat hónapos) korával a történelem harmadik legfiatalabb győztese lett. Ha ilyen fiatalon ilyen nagy teljesítményre képes, vajon mit hoz számára a jövő?

A cikksorozat forrása: www.bicycling.com