Jön a világbajnokság, igazi sztárparádéval és Valter Attilával a mezőnyben!

Szerző: WLC

Pogačar, Van Aert, Evenepoel, van der Poel, a címvédő Alaphilippe, és akkor Valter Attiláról még nem is beszéltünk – hogy csak néhány nevet mondjunk kedvcsináló gyanánt a szeptember 25-i, wollongongi mezőnyversenyre.

Szeptember 25-én rendezik meg Ausztráliában az országúti világbajnokság legjobban várt számát, a férfiak mezőnyversenyét, melyen Valter Attila is ott lesz a mezőnyben. A következő évtől már a Jumbónál versenyző klasszisunk Wollongongban még megvillanthatja FDJ-s magyar trikoloros mezét, erre nagyon készül is: mint közösségi oldalán írta, az elmúlt héten Kanadában vett részt két egynapos versenyen, a québeci, majd rá két nappal a montreali Grand Prix-n, méghozzá jó eredményekkel – előbb a 27., majd a 18. helyen végzett. Attila formája újra biztató: „A vasárnapi futamot már Montréálban rendezték, majdnem 5000 szintemelkedéssel. A hegyes körpálya sokkal jobban feküdt nekem és szerencsére itt is jók voltak a lábak. Végig jól ment ez a futam is, de ahhoz, hogy a dobogóért harcoljak hiányzott egy kis magabiztosság és némi erő. Én az első 20-ban érkeztem, miután a csapat kapitánya, David Gaudu egy kis szelekcióval hazaért és a győzelemért harcolt. Összességében nagyon örülök, hogy egy ennyire hullámzó nyár után újra erősnek érzem magam!” –  írta, hozzátéve, két nap magyarországi otthonlét után már nagyon várja, hogy a Föld másik oldalán tekerhessen.

Valter Attila jó formában várja a versenyzést „a világ másik végén” (fotó: Facebook/Valter Attila)

Ami a fő favoritokat illeti, klasszis brigád gyűlik össze Ausztráliában, ahol legutóbb több mint tíz éve, 2010-ben rendeztek világbajnokságot. A legjobbak közül ott lesz a rajtnál a minden hangszeren játszó, ugyancsak kiváló erőben lévő Wout Van Aert, aki az idei Tour de France-on is bizonyította sokoldalúságát, és hogy a hegyeken sem szeppen meg, mielőtt sprintelnie kéne. Ez azért is lehet lényeges, mert a wollongongi pálya mintegy 270 kilométeres távja 4000 méternyi szintemelkedést tartalmaz, vagyis nem a gyerekjáték kategória. Éppen ezért viszont Tadej Pogačarnak is remekül feküdhet, aki legutóbb éppen a montreali GP-n győzte le Van Aertot látványos végjátékban.

Montrealban Pogačar örülhetett, a végén lehajrázta Van Aertot (fotó: Sprint Cycling Agency)

Ne feledkezzünk meg Mathieu van der Poelról sem, akinek az év második fele gyengébben alakult ugyan, de egy ilyen profilú pályán mindig számolni kell vele – főleg, hogy hetek óta csak erre készül, és erős holland csapat lesz mögötte az egynaposokon szintén kiváló Dylan van Baarle vezetésével. A következő nagy név Remco Evenepoelé, aki szinte még ki sem örülte magát szenzációs Vuelta-győzelme után – mellyel egyrészt csattanós választ adott megannyi kritikusának, másrészt 44 év után nyert ismét Grand Tourt a belgáknak –, máris újabb nagy világversenyen bizonyíthat. Érdekes lesz majd figyelni ugyanakkor a szintén bivalyerős belga csapat taktikáját, és hogy ki lesz az első számú versenyző. Egy éve ugyanis Evenepoel állítólag a csapatutasítást figyelmen kívül hagyva nem Van Aertért ment, mondván, megvannak a lábai ahhoz, hogy ő legyen a világbajnok – a végeredmény: Van Aert csak a 11. helyen végzett, Remco pedig majd’ 7 és fél perces hátránnyal a 62. helyen.

Evenepoel egyelőre még a Vuelta-győzelmét is csak szokja (fotó: Tim de Waele/Getty Images)

Az ausztrál hazai közönség leginkább Michael Matthewsban bízhat, aki jó formáját bizonyítandó másodikként zárt a québeci GP-n, míg ott a két, nem is annyira titkos favorit is Julian Alaphilippe és Biniam Girmay személyében. A francia klasszis súlyos sérülés és kéthónapnyi kihagyás után tért vissza nyáron, és bár a Vueltát feladta, vb-címvédőként nem lehet vele nem számolni. Girmay az emlékezetes Giro-szakaszsikere és „pezsgődugós balesete” után sem lassított, augusztus vége óta négy top 10-es helye is volt, legutóbb Québecben dobogóra állhatott, a vallon nagydíjon pedig másodikként végzett Van der Poel mögött. Egyszóval érdemes lesz majd nézni a világbajnokságot is, igazi sztárparádé várható, és ráadásul még Valter Attiláért is szoríthatunk!

Borítókép: Anne-Christine Poujoulat/AFP/Getty Images