James Shaw: „Ez már nem sport, ez egy iparág”

Szerző: WLC

A szlovén körverseny legnagyobb meglepetését egy kontinentális csapatban tekerő brit fiatalember, James Shaw szolgáltatta a nagyágyúk között elért ötödik helyével. A 25 éves versenyző azonban rögös utat tett meg élete legnagyobb sikeréig: a saját bőrén tapasztalta meg a sportág árnyoldalait, és nemrég még a visszavonulást fontolgatta…

A Tour de France-címvédésre készülő Tadej Pogacar papírforma-győzelme mellett egy igazi meglepetéssel is szolgált a június 13-án lezárult Tour of Slovenia.

A szlovén kör végeredményének összetett élmezőnyében csupa elit nagymenő nevét találhatjuk, az Emirates-, Astana-, BikeExchange-, Bahrain-klasszisok között azonban az ötödik helyen ott figyelt egy brit fiatalember, egy olyan csapat színeiben, amelyre még az országúti kerékpársportot közelebbről ismerőknek is rá kell keresniük: bizonyos James Shaw, a Ribble Weldtite Pro Cycling versenyzője.

Ha elsőre csak értetlenül pislogunk, nem csoda, hiszen a Ribble még csak nem is ProTeam besorolású, hanem kontinentális csapat, vagyis a „harmadosztályban” szerepel – így máris érthető, miért keltett kisebb szenzációt Shaw nagyszerű ötödik helye.

„A fellegekben járunk: messze mi voltunk a legkisebb költségvetésű csapat a mezőnyben, de felszívtuk magunkat a bérelt kocsijainkban és megmutattuk, mire vagyunk képesek!” – lelkendezett a siker után Shaw.

A vitán felül élete legjobb eredményét elérő 25 éves angol versenyző esete azonban nemcsak emiatt érdekes, hanem mert a Cyclingnews oldalnak kendőzetlenül beszélt a profi kerékpársport legmagasabb szintjének ritkán hallható árnyoldalairól is. Sokan azt gondolják, a világelitben szerepelni valóságos tündérmese, Shaw-t viszont – aki egészen 2018-ig a World Tourban szereplő Lotto Soudal bringása volt – három profi év alatt annyira kizsigerelte ez a világ, hogy ezt követően inkább alacsonyabb osztályú együttesekben folytatta pályafutását.

„Realizáltam, hogy a World Tour egy iparág, nem sport: sokkal inkább szól az állandó szponzorszerzésről és a csapatok pénzeléséről. Kemény lecke árán tanultam meg, hogy mennyire kegyetlen ez a sportág. Furcsa megélni, hogy a karrierem legjobb és legélvezetesebb éveit a legkisebb csapatoknál abszolválom – vagy legalábbis így szokták hívni őket, így a Ribble-t is, ahol igazán szívmelengető évet tudhatok magam mögött eddig.”

Shaw azt is elárulta, a megannyi kijózanító pofon miatt korábban már többször is felvetődött benne a visszavonulás gondolata, de egy pont után megtanult mások elvárásai helyett a saját örömére biciklizni, ez a mostani siker pedig óriási löketet ad neki a remélhetőleg hasonlóan boldog folytatáshoz.

Forrás: cyclingnews.com