Hivatalos a Tour de France új időpontja

Szerző: Monica Buck

A legnagyobb országúti verseny Nizzából indul augusztus 29-én és Párizsban ér véget, szeptember 20-án.

A korábbi, június 28-ai időpont áthelyezésével május végéig vártak a szervezők. A francia elnök, Emmanuel Macron döntése alapján azonban minden sporteseményt legalább július 15 utánra el kell tolni.

https://www.instagram.com/p/B_C01IXgN2A/

„A miniszterelnök azon bejelentése alapján, mely a nagy sportesemények július közepéig tartó betiltására vonatkozik, a Covid-19 vírussal való harc érdekében a Tour de France szervezői és az UCI augusztus 29-re helyezte át a verseny időpontját.”

Az ASO, a Tour szervezője megerősítette, hogy a verseny a tervezettek szerint 21 szakaszból fog állni.

Chris Froome és Julian Alaphilippe szinte azonnal reagált a hírre:

Olyan sok negativitást és reménytelenséget látok az idővonalamon… Tudom, hogy nehéz ez az időszak, és a kerékpárversenyek nem fontosak most. De reméljük, hogy hamarosan minden visszakerül a régi kerékvágásba!

„Nagyon örülök neki, hogy végre újra vannak tervek, hogy úgy tűnik, a Tour, a VB és a Monument versenyek igenis le fognak zajlani” – írta Julian Alaphilippe a Deceuninck – Quick-Step weoldalán. „Talán már látjuk a fényt az alagút végén, ez pedig reményt ad és javítja a közhangulatot. Van értelme keményen dolgozni, hogy formában legyünk, amikor eljön a versenyzés ideje!”

A jelenlegi időpontok alapján a Tour lesz az első nagy megmérettetés, utána pedig a Világbajnokság, a Giro, majd a La Vuelta kerül megrendezésre.