Figyelemreméltó bringások: Női országúti kerékpáros kiadás

Szerző: Megan Flottorp

A 2023-as versenyszezon már javában zajlik. A Párizs-Roubaix is itt liheg a nyakunkban, aztán ott van még a többi szakaszverseny. Az izgalom, amit érzel, azért van, mert a női mezőny igencsak vadul indította a 2023-as évet. Rengeteg akcióra és izgalmas rivalizálásra számíthatunk még a fiatal versenyzőktől.

Természetesen már eddig is sok minden történt. Az ausztráliai szezonnyitón és a Strade Bianchen nyújtott félelmetes teljesítmények által a rajongók már kaphattak egy kis ízelítőt az idei kínálatból. Persze a java még hátravan, így akár csak most készülsz elmerülni a női versenyzés világában, akár már azt fontolgatod, melyik kedvenc kerékpárosodra fogadj, itt van néhány versenyző, akire mindenképp érdemes lesz odafigyelned!

Lorena Wiebes – SD Worx

Az SD Worx csapata ebben a szezonban elképesztően erős, ez pedig nem kis részben a csapat egyik sztárjának, Lorena Wiebesnek köszönhető. A Hollandiából származó sprinter nemrég töltötte be 24. életévét, és jelenleg karrierje csúcsán van. Második helyen végzett csapattársa, Lotte Kopecky mögött az Omloop het Nieuwsbladon, de aztán másnap az Omloop van het Hagelandon is felbukkant, hogy megszerezze a győzelmet. Az Európa-bajnok Wiebes idén a DSM-től az SD Worxhoz igazolt.

Ez a kiváló országúti versenyző a szezonon kívüli időszakban is szívesen vág neki a pálya- és cyclocross-versenyeknek, így elhiheted, hogy otthon fogja érezni magát a Roubaix vizes és sáros macskakövein. Wiebes karmája is tiszta, mivel a Ronde van Drenthe verseny megnyeréséért kapott prémiumát az Amy Pieters Alapítványnak adományozta. Pieters, aki korábban maga is az SD Worx versenyzője volt, még mindig a 14 hónappal ezelőtti spanyolországi edzés közben elszenvedett fejsérüléséből lábadozik.

Lotte Kopecky – SD Worx

Mint fentebb említettük, az SD Worx tele van tehetségekkel. Hogy ki lesz a csapat igazi vezére, az majd csak a szezon későbbi szakaszában derül ki. Kopecky azonban az Omloopon hozott közel 20 kilométeres szólójával, a világbajnokságon elért második helyezésével és a Tour de France Femmes-en mutatott sprintelői képességeivel abszolút bebizonyította, hogy megvan benne az, ami ahhoz kell, hogy a végsőkig jusson.

A tavalyi második helye a Paris Roubaix-n biztosítja, hogy idén is kétségtelenül a favoritok között legyen, mikor a női versenyzők elindulnak a hírhedt macskaköves versenyen. Arról nem is beszélve, hogy Lotte a Danilith Nokere Koerse-en is laza győzelmet aratott, megelőzve legerősebb csapattársát, Lorena Wiebes-t. Ezek után izgalmas lesz látni, hogyan teljesít majd a többi versenyen.

Kasia Niewiadoma – Canyon // SRAM

Kasia Niewiadoma az utóbbi időben ragyog. Évek óta a női versenyek egyik meghatározó alakja, de a tavalyi TdF-en elért harmadik helyezésével keltett igazán nagy figyelmet. A Canyon // SRAM csapatával 2018 óta dolgozik együtt, és annak ellenére, hogy már közel egy évtizede profi versenyző, még csak 28 éves. Mivel még sok sikeres év áll előtte, Niewiadoma versenyzéshez való hozzáállása üdítő. Kapcsolatban áll a követőivel és némi betekintést enged nekik egy élsportoló elméjébe. Ahogyan azt a hónap elején egy posztjában elmondta:

“Azt is szeretném látni, hogy mentálisan mennyire vagyok erős. Emlékszem minden számadatra az erőnléti edzésekről, így tudom, hogy fizikailag jó formában vagyok. Azonban, ez nem elég a győzelemhez. A testi erőn kívül mentálisan is keménynek kell lenned, és nem szabad hagynod, hogy a váratlan körülmények megingassanak. Remélem, hogy összhangba tudom majd hozni ezt a két dolgot, és sikerül elérnem a céljaimat ebben a szezonban.”

Akár jól állnak majd a csillagok, akár nem, mindig öröm őt nézni, mi pedig izgatottan várjuk, mit hoz majd ebben a szezonban!

Charlotte Kool – DSM csapat

Mivel Wiebes már nem tagja a DSM csapatának, most Koolon a sor, hogy tündököljön. A 23 éves versenyző megnyerte az UAE Tour Women 1. és 4. sprint szakaszát (maga mögé szorítva Wiebes-t), ezzel pedig megszerezte a sprintereknek járó trikót. Annak ellenére, hogy mire képes a kerékpáron, nem ez a sport volt a holland nő első szerelme.

Inkább a két pengét részesítette előnyben a két kerékkel szemben, ugyanis magas szintű gyorskorcsolyázóként versenyzett. Miután azonban csatlakozott egy helyi kerékpáros klubhoz, ahol nyaranta edzett, időnként benevezett néhány versenyre, aminek hatására gyorsan beleszeretett a kihívások eme új fajtájába. “Életem legjobb döntése” – így hivatkozott a váltásra. Valóban jól döntött, mi pedig alig várjuk azt a rengeteg akciót, amit az egykori csapattársával, Wiebes-szel folytatott küzdelem fog magával hozni. Lássuk, hogy a DSM csapata a csúcsig tudja-e repíteni Koolt.

Ashleigh Moolman Pasio – AG Insurance-Soudal-Quick-Step

Ez lesz Moolman-Pasio éve? Egy pillanatra elhitette velünk, hogy visszavonul, most viszont úgy tűnik, a dél-afrikai versenyző erősebb, mint valaha.

“Biztos voltam benne, hogy az idei szezon után visszavonulok” – mondta. “Ezt be is jelentettem a világnak, de fokozatosan erősödött bennem a gondolat, hogy folytatni akarom. Az eddigi egyik legjobb szezonon vagyok túl. Még 36 évesen is minden évben fejlődöm. Jobb formában vagyok, mint valaha, szóval itt vagyok.”

Az SD Worxnál töltött időszaka után Moolman-Pasio az új csapatnál a tavalyi szezonban több mint egy tucat top 10-es helyezést ért el, és egy összetett győzelmet is aratott a Tour de Romandie Féminin. Az idei szezonban pedig második lett a spanyolországi Setmana Ciclista-Volta Comunitat Valenciana Fèmines-en. Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez az új felállás jót tett neki. Lássuk, mit sikerül még elérnie csapata egyértelmű vezetőjeként.

Elisa Balsamo – Trek-Segafredo

Elisa Balsamo akkor keltett először hullámokat a kerékpáros világban, mikor Leuvenben Marianne Vost megelőzve megnyerte a 2021-es országúti világbajnokságot. Azóta pedig egyik lenyűgöző teljesítményt hozza a másik után. Az idei szezont is erősen kezdte és a Setmana Ciclista – Volta Comunitat Valenciana Fèmines-en, az év első versenynapján megszerezte a győzelmet. Ezután két nap alatt két további győzelmet aratott, és megadta a csapatának azt a tökéletes célba érést, amire mindig is vágytak.

A végső sprintbefutó szárnysegédjével, Ilaria Sanguinetivel az oldalán kétségtelenül számolni kell vele az egész szezonban.

Az eddig említetteken túl valójában rengeteg más versenyző is méltó a figyelemre, az olyan sztároktól kezdve, mint Annemiek van Vlueten és Marianne Vos, az olyan erős versenyzőkig, mint Elisa Longo Borghini, Liane Lippert és Demi Vollering. Ez a szezon bizony még sok mindent tartogat a számunkra. És néhány meglepetésre is számítunk!