Komoly előkészületek után vette kezdetét a 100 éves Magyar Körverseny múlt szerdán az 1925-ös első vesenykiírás helyszínéről, az újbudai Szent Gellért térről.
Az öt nap alatt aztán végül volt minden, mint a búcsúban: látványosabbnál látványosabb útvonalak és befutók, meglepőbbnél meglepőbb szakaszgyőzelmek, és sajnos egy óriási, sokáig emlékezetes tömegbukás is. Ám ami talán a legfontosabb: a jubileumi viadal magyar szempontból sportszakmailag is egy olyan, jelentős mérföldkőnek tekinthető, ami remélhetőleg hivatkozási alapként szolgál majd évek múltán is. Unortodox módon kezdjük talán ezzel a részével TdH-összefoglalónkat, mert bízunk benne, ez valami nagyon jónak lehet a kezdete.
Ahogy már felvezetőnkben is említettük, komoly fegyvertény ugyanis, hogy az idei versenyen három magyar kontinentális istálló is rajthoz állhatott (s ehhez még vegyük hozzá, hogy jelen állás szerint a most még olasz bejegyzésű, de már hazai főszponzorral futó MBH Bank Ballan CST is magyarként indulhat majd jövőre), összességében pedig 15 magyar versenyzőnek szurkolhattunk, ami egy nagyon szép és ígéretes szám. A hazai indulók közül ráadásul minden nap volt valaki szökésben vagy akcióközelben, egy 19 éves srác, a United Shippingben tekerő Feldhoffer Bálint pedig Valter Attila óta a legreménytelibb hazai teljesítményt produkálva hetedik helyen jött meg a kékestetői királyetapon, ezzel együtt a verseny végén az összetettben is – ez is nagy szó, főleg ilyen fiatalon, s abszolút bizakodásra adhat okot.
Ha a 2025-ös Tour de Hongrie eseményeit időrendi sorrendben nézzük, akkor Danny van Poppel az első, akit meg kell említenünk. A Bora Vuelta-szakaszgyőztes holland klasszisa ugyanis rendesen ellopta a show-t az első két napon, alapos meglepetéseket szolgáltatva: előbb nyitás gyanánt Győrben felvezetőemberként saját első számú versenyzőjét, Sam Welsfordot is legyorsulva csente el a szakaszgyőzelmet a sprinterklasszisok orra elől, majd ugyanezt megcsinálta másnap a siófoki mezőnyhajránál is. Itt Welsford már nem is volt versenyben, ugyanis többedmagával belekeveredett az egész országot sokkoló tömegbukásba az etap elején. Az erős oldalszélben ugyanis Ryan Mullen elesett, dominóként magával rántva a körülötte lévőket, a hatalmas baleset sajnos olyan súlyos sérüléseket is eredményezett, hogy még mentőhelikopter is érkezett a helyszínre – az egyik balszerencsés érintettet, Frederik Wandahlt eszméletvesztése és koponyasérülései miatt azzal kellett kórházba szállítani. Szerencse a szerencsétlenségben: végül mindenki megúszta maradandó károsodás nélkül, de az biztos, hogy a baleset és az azt követő „háborús állapotok” képei (maga Eisenkrammer Károly főszervező fogalmazott így) örökre beleégnek a szervezők agyába…
A verseny hátralévő szakaszai szerencsére már eggyel nyugodtabb mederben zajlottak. A kékestetői királyetapot, s ezzel az összetett versenyt például egy vakmerő korai indítással el is döntötte Harold Martin López, aki így a Tour de Hongrie történetének első ecuadori győztese lett – a 7. Feldhoffer bravúrjáról pedig már esett szó korábban.
Hogy a verseny egyik legnagyobb neve, Dylan Groenewegen se maradjon szakaszgyőzelem nélkül, arról a 4. etap „gondoskodott”, a Jayco sprinterklasszisa nem kevesebb, mint 317 nap után örülhetett újra szakaszsikernek! Egy-egy Bora-, Astana-, Jayco-győzelem után a zárónapon végül az Emirates is megcselekedte, amit megtervezett, Juan Molano révén a WorldTour-mezőny egyik legnagyobb sztáristállója sem távozott üres kézzel. Ezek pedig olyan csapatnevek, amelyek ismét jelezték, egyrészt méltóképpen sikerült megünnepelni a 100 éves születésnapot, másrészt nemzeti körversenyünk változatlanul ott van a világszínpadon – reméljük, sikerül is ott maradni!
(A versenyről, gyönyörű tájainkról és a páratlan szurkolásról pazar galériát találhatunk a TdH hivatalos honlapján.)
(fotók: TdH)
