Amennyi élményt és hihetetlen pillanatot adtak nekünk az elmúlt években, hogy már eddig is csak szuperlatívuszokban lehetett róluk beszélni, de Valter Attila és Vas Kata Blanka Párizsban még tovább írta a történelmet.
Magyar kerékpárrajongó fejjel még mindig nehezen felfogható, hogy milyen mezőnyben, milyen neveket megelőzve végeztek mindketten a negyedik helyen az olimpiai mezőnyversenyben – ezt még most is szinte szürreális tényként leírni. És habár Vas Blanka a célba érés után még csalódott is volt (ami persze érthető, ha azt vesszük, hogy sokáig vezette a versenyt, és végül szó szerint centikkel maradt csak le a dobogóról), azért aludva néhányat a történetekre már ő is büszke és elégedett, ezt a Bringasportnak meg is erősítette hazaérkezésük alkalmából.
Merthogy párizsi bringahőseink már megérkeztek Magyarországra, és jelentkeztek is egy friss élménybeszámolóval. Valter Ati ugyanitt elmondta, most már azért lassacskán „kezdi egyre jobban elhinni, hogy ez tényleg megtörtént”, majd saját közösségi oldalán is megosztotta a fejében kavargó gondolatokat – mint írta, rengeteg a mesélnivalója, hiszen egy élet története van ebben a negyedik helyben. Magára a versenyre így emlékezett vissza: „Sokszor előfordult már, hogy hezitálok és várok egy még jobb pillanatra, most viszont pontosan tudtam mit miért csinálok. Nem stresszeltem a támadások miatt. A “kisebb” mez hátrányát próbáltam előnnyé fordítani, mindig hagyni, hogy mások zárják össze a sorokat. Így telt a verseny a körözés feléig, ahonnan már én is rákapcsoltam és egyre aktívabban mentem. Tudtam, hogy a legnagyobb nevek mindenképp ott akarnak lenni a végjátékban, ezért próbáltam mindig őket magam előtt tudni. Ez egy ideig mindenképp jó taktika volt, viszont a favoritok elkezdték túlzottan is egymást figyelni. Sikerült megspórolni annyi energiát, hogy az utolsó körre maradjon elég. Tudtam, hogy már van egy pár csoport előttem, de az utolsó 15km-ben már mindent kiadhat az ember. Az utolsó előtti emelkedőn először Pedersennel céloztuk meg az előttünk tekerő párost, ide viszont valahogy már csak egyedül értem. Skujins és Vacek hármassal gyorsan az utolsó macskaköves emelkedőn találtuk magunk, ahol sikerült utolérni a következő csoportot, így már kezdhettem bízni egy top 10-es eredményben is. Az utolsó 2 kilométerben utolértük az utolsó bolyt is, el sem hittem. Éremért sprintelünk! Talán van előttünk valaki más is. Nem számít, ki kell hozni a legjobbat ebből. Nem tudom mi súgta, hogy bízzak a sprintben, ami már annyiszor beugratott, most viszont bejött! Laporte-tal már nem tudtam felvenni a lépést, a többieket viszont megelőztem.”
A Visma klasszisa azt is megerősítette, miután csoportról csoportra jött előre, a végén eleinte nem is tudta pontosan, hányadik helyért megy: „Nem, nem tudtam hányan vannak előttem. Láttam a második francia versenyzőt, majd az előttem lévőt is és nagyon bíztam a bronzban. Majd megláttam Remcot is. Szerencsére nem éltem teljesen bele magam az érembe, ezért nem éltem meg rosszul, hogy a nevem mellett a negyedik hely szerepel. A kezemet is emeltem a célban, nem tudva hányadik lettem. A kézemelés magamnak szólt, a teljesítményemnek, annak, hogy meg tudtam mutatni ami bennem van. Akkor is emeltem volna ha 5. vagyok és akkor is, ha 10. Mert végre teljesen büszke voltam magamra. Egy elképesztő nap volt, még mindig nem fogtam fel teljesen.”
Természetesen az egy nappal később a nőknél végül az ő bravúros eredményét megismétlő Vas Blankára is kitért: „Az Eiffel-torony lábánál nézni, ahogy az aranyért megy, bámulatosan versenyezve, hidegrázós volt. Pont ugyanúgy életre szóló élmény, mint a saját futamom. 🙌🏻 A vártnál sokkal többet adott ez az Olimpia nekem is és a kerékpársportnak is. Mindig mosolyogva fogok visszagondolni ezekre a napokra! Nagyon, nagyon, nagyon köszönöm azt a brutális támogatást amit tőletek kaptunk! 🙌🏻 Hajrá, magyarok!”
Mi büszkébbek nem is lehetnénk, két ötkarikás hősünk pedig pénteken egy sajtótájékoztató keretében valószínűleg még többet elárul majd a párizsi kulisszatitkokról!
