A Lotto Soudal női csapatának új tagja: Kristýna Burlová

Szerző: Joshua Donaldson

Nemrég zajlott le Spanyolországban a Lotto Soudal Ladies első idei edzőtábora, ahol a versenyzők megkapták a felszerelésüket és megismerhették új csapattársaikat. Például Kristýna Burlovát.

A cseh versenyző csak egy a három honfitársa közül, akik 2022-ben részt vesznek a World Tour-on. A profi szerződés aláírásáról és az idei év lehetőségeiről beszélgettünk vele.

Ahogy sokan az ő korában, Burlová is egy ideje már magára vonta a figyelmet az országos színtéren, leginkább cseh nemzeti bajnokságokon, országúti versenyeken és időmérőkön, melyeken a legjobb 10 közé került.

Már érezhető a 2022-es szezon izgalma, azonban nem gondolja, hogy ne lenne tele meglepetésekkel az év. „Nagy lépés lesz ez számomra. Nagyon izgatott vagyok, de kicsit félek is. Kemény verseny lesz és biztosan egészen más, mint Csehországban. Alig várom, hogy új embereket ismerjek meg, és megtapasztaljam, milyen a profi kerékpározás!”

Az első szezon minden fiatal versenyző számára a felfedezésről szól, és arról, hogy megtaláld a helyed a mezőnyben. Burlová jó mászóként írja le magát, akihez illenek a klasszikusok és az egynapos versenyek. Először azonban hozzá kell szoknia a WorldTour sebességéhez és távjaihoz.

„Csehországban a versenyek nagyon rövidek, kb. 60-90 km-esek. Nem is teker olyan sok lány. Egyre jobb a helyzet, de még mindig nem olyan magasszintű a versenyszféra. Az UCI futamok jóval hosszabbak, a WorldTour versenyei pedig körülbelül 150 km-esek. És hatalmas a rajtmezőny!”

Ezeket a kulturális különbségeket csapata és edzői igyekeznek enyhíteni. 2022-ben a Lotto Soudal Ladies irányt váltott és a versenyzők fejlesztésére helyezte át a fő fókuszt, és ez az, ami Burlovát vonzotta a csapathoz.

„Több csapattal is tárgyaltam, például a Parkhotel Valkenburggal, az NXTG-vel és a norvég WorldTour csapattal, az Uno-X-szel, de végül mind azt mondták, hogy túl fiatal vagyok, tapasztaltabb versenyzőkre van szükségük, vagy azt, hogy már teljes a csapatuk. Mindeközben a Lotto-val is kapcsolatban voltam. Először bizonytalanok voltak, de aztán azt írták, hogy szeretnének fiatal és tehetséges lányokat a csapatba.”

A női kerékpárosok évében, amikor 2021-hez képest közel duplaannyi versenynap várja a lányokat, nagyobb szükség lesz az olyan versenyzőkre, mint Burlová, ezzel pedig ő is tisztában van.

Ami a szezon eleji edzését illeti, a következőket mondta el: „A lehető legjobban fel kell készülnöm. Különböző edzéseim vannak, főleg állóképességiek, amik 4-5 órásak, de intervallumos mászások és sprintek is.”

A 2022-es versenynaptárat még nem véglegesítette a csapat, de van egy esemény, amihez nagyon húzza Burlovát a szíve.

„Régi vágyam, hogy elinduljak egy tavaszi klasszikuson. Bárcsak rajthoz állhatnék a Liege-Bastogne-Liege-n! Ezt szeretem a legjobban nézni a tévében, mert nagyon nehéz. Még meglátjuk, hogy ha elindulok rajta is a kedvencem marad-e.”

„Szeretnék annyi tapasztalatot szerezni, amennyit csak lehetséges, és fejlődni, mint versenyző, és mint ember. Aztán szeretném kipróbálni magam néhány nagy versenyen és célba is érni rajtuk. És nem bánnám, ha sikerülne kijutnom az Európai Bajnokságra.”

Burlová hősei között tartja számon Chloe Dygert és Demi Volleringet, két olyan sztárt, akikre nem lehet nem felnézni, és akiktől rengeteget lehet tanulni. Idén esélyt kap rá, hogy velük versenyezzen, azonban továbbra is fókuszban maradnak egyetemi tanulmányai is.

„Nagyon szeretem a biológiát, mikrobiológiát akartam tanulni a Károly Egyetemen, de rájöttem, hogy ezt nehéz lenne összeegyeztetni a profi kerékpározással. Találtam viszont egy másik kurzust, ami érdekesnek tűnt, és ez az iskola sokkal könnyebb. Szóval most növényeket és más izgalmas dolgokat tanulmányozok, mint például, hogy hogyan fogunk élni és mit fogunk enni 2050-ben.”

Egy olyan elhivatott emberrel, mint Burlová nagy lehetőségek állnak a csapat előtt. Azt pedig, hogy mit tudnak kihozni ebből, majd az idő eldönti.