A kerékpárkultúra megalapozása Észak-Afrikában

Szerző: Siegfried Mortkowitz

Hogyan vezethetnéd be a professzionális kerékpározást egy olyan területre, ahol egyáltalán nincs hagyománya a sportnak? Ha te vagy Mikel Delagrange, a holland-afrikai együttműködés, az Amani alapítója, akkor úgy, hogy nagy horderejű versenyeket szponzorálsz, amikkel profi kerekeseket vonzhatsz a területre.

Így tett tehát Delagrange Kelet-Afrikában, hogy meggyőzze a helyi sportolókat arról, hogy van lehetőségük sikeresnek lenni a tradicionális európiai kerékpárosok világában. „Ha egészen közelről nézzük a dolgot” – mondta Delagrange – „akkor valójában a versenylehetőségek hiányáról van szó.”

Az amerikai ügyvéd a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon dolgozik. Munkája, mellyel háborús bűnösök áldozatainak segített bíróság elé állítani a tetteseket, tíz éven át tartotta Kenyában, Ugandában, illetve a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Delagrange szenvedélyes kerékpáros, és szeretné elérni, hogy Kelet-Afrikában is hozzáférjenek az emberek a profi versenyekhez. Ennek a hosszú távú tervnek az első lépése a 2021 júniusában megrendezett négynapos Migration Gravel Race volt. A versenyen 61-en vettek részt, a világ minden tájáról érkeztek kerekesek, hogy megtegyék a 650 km-es utat a kenyai Maasai Mara Reserve vadonjában, melyet ösvények, vörös agyag, és kavicsos szakaszok tarkítottak.

A férfiak versenyét a korábbi WorldTour versenyző, Laurens ten Dam nyerte, akinek mindent meg kellett tennie, hogy megelőzze a kenyai Suleiman Kangangit. Kangangi örült, hogy a verseny miatt ennyi profi kerékpáros látogatott el a régióba. „Szerintem ez egy csodálatos ötlet volt” – mondta. „Az emberek jobban figyelnek most ránk, mint eddig. A kelet-afrikai versenyzők számára pedig fontos volt látni a szakembereket és a nagy versenyzőket, hogy hogyan dolgoznak, mit lehet tőlük tanulni. Sokat segíthet ez az esemény a helyieknek a fejlődésben és abban, hogy a következő versenyre még keményebben tudjanak edzeni.”

Ez a következő verseny pedig nincs is olyan távol: idén nyáron, mindössze 5 nappal a második Migration Gravel Race vége után elindul az Evolution Gravel Tanzániában. Az öt napos Evolution Gravel 850 kilométeres és 10 000 méter mászást foglal magában. Delagrange szerint a hosszú, átlagosan 180 km-es szakaszok és a két, több mint 3000 méteres mászást tartalmazó nap olyan kihívást jelentenek a versenyzők számára, mint amilyenek a Migration rövidebb, de technikásabb etapjai.

„Öt különböző éghajlati zónán haladunk át” – mondta. „A szakaszok mind elég hosszúak, már-már kacsingatnak egy ultra-esemény felé, de mégsem erről van szó. Lesznek sima, kavicsos utak, néhány hosszú sík szakasz és néhány nehéz hegyi etap. A verseny az Indiai-óceán partján ért véget, csak egy rövid kompútra Zanzibártól.”

Míg a Migration Gravel Race és az Evolution Gravel ritka lehetőségeket kínál a nem profi kerékpárosok számára, hogy Kelet-Afrikában versenyezzenek, az események célja az is, hogy támogassák a kelet-afrikai szakembereket. A láthatóság segít, hogy partnerségek köttessenek és befektetők fejlesszék a helyi kerékpáros kultúrát.

Ez a cél pedig megvalósulni látszik a Team Amani megalakulásával. Olyan márkák támogatásával, mint a Giant, a POC és a Factor Bikes, az Amani idén három projektre összpontosít, a két kelet-afrikai murvás versenyre és a nemrég alakult Team Amanira. Tíz versenyző kap ennek keretében támogatást. „Minden olyan dolgot előre bebiztosítunk, ami tavaly csak ad hoc valósult meg” – mondta Delagrange.

Persze nem várja el, hogy ezek a kezdő kerékpárosok egyik napról a másikra World Tour versenyzőkké váljanak. „Reméljük, hogy ki tudjuk használni az együttműködés előnyeit, aztán majd meglátjuk, mi történik” – mondta. „Ha az derül ki, hogy más módon tudunk segíteni, akkor megpróbálunk változtatni.”