A bringázás soha nem ér véget! Ez a 90 éves néni száz mérföldeket teker minden héten

Szerző: Adam Marsal

Míg az európaiak haragszanak a politikusaikra, akik folyamatosan tolják felfele a nyugdíjkorhatárt, Dél-Amerikában nyoma sincs ilyesminek.

Elena Galveznek nem lehet azt mondani, hogy túl öreg már a biciklizéshez. A 90 éves bringás nagyi egyedül él a tyúkjaival a poros kis vidéki Cerrillos külvárosában, Chilében. Minden héten próbára teszi saját korát, amikor száz mérföldeket teker a legközelebbi piacra.

A szegénység sújtotta környéken Elena összeszedi a tojásokat és bármi mást, amit a négy tehén és egy borjú után pénzzé lehet tenni, és elteker a Rengo nevű városkába, hogy eladja őket.

Alkalmaként meglátogatja a Requínoában élő barátait is. Egyetlen közlekedési eszköze az jó öreg biciklije. 47 éves kora óta vonja magára a figyelmet a parányi gazdálkodó közösségben azzal, hogy kerékpárjával a városba jár eladni a terményeit. Azt mondja, a biciklizés a titka kiváló egészségének és hosszú életének, a lassulásnak pedig még jelét sem mutatja.

sili-90-yasinda-kilometrelerce-bisiklet

„Egy kincs, hogy ennyi idősen itt tudhatjuk magunk között Cerrillosban, az aktivitásával és a történeteivel ” – meséli a szomszédja, Arturo Pinto. „Csodálatos, hogy a köreinkben tudhatunk egy ilyen asszonyt.”

„A biciklim nélkül nincs is életem. Ez az én komám, a barátom. Semmi vagyok nélküle” – mondja Elena.